Szonda Szabolcs könyvtárigazgató fontos kultúraszervezői munkát is folytat

Az elmúlt esztendő eredményeiről és tapasztalatairól, valamint terveikről és elképzeléseikről faggatjuk a Háromszéken működő kulturális intézmények vezetőit. Elsőként Szonda Szabolccsal, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával sikerült minderről elbeszélgetnünk.

– Igazgató úr, milyen évet zárt az ön által vezetett intézmény?
– Véleményem szerint sikereset, hiszen mind a könyvtárhasználat, mind a kulturális rendezvényeink tekintetében meg tudtuk őrizni az előző évek jónak minősíthető szintjét. Ez a számok tükrében pedig azt jelenti, hogy a hozzánk beiratkozott 9078 olvasó közel 70 ezer alkalommal vette igénybe a szolgáltatásainkat 2017 folyamán. Ugyanakkor az állományt is az utóbbi időben megszokott mértékben, 4000 körüli dokumentummal tudtuk bővíteni, mindvégig szem előtt tartva, hogy minket nemcsak az olvasás kedvéért, hanem kutatási és ismeretgyarapítási céllal is felkeresnek. Ennek az elvárásnak viszont nem lehet csupán a könyvek által megfelelni, hanem újságok, folyóiratok, elektronikus dokumentumok és digitális lelőhelyek hozzáférését is biztosítani kell. Az eredményeink közé soroljuk továbbá a régi számítógépek korszerűbbre cserélését és egy nagy teljesítményű, a digitalizáláshoz elengedhetetlen szkenner, új katalógusszoftver megvásárlását, megújult honlapunkat, illetve az általunk részben vagy teljesen önerőből megszervezett 49, valamint a nálunk otthonra talált 23 irodalmi és művészeti rendezvényt, köztük író–olvasó találkozót, kiadói estet és könyvbemutatót, melyek során a közönség figyelmét szintén a könyvekre irányíthattuk.

– Különféle tevékenységekkel vonzzák bea legfiatalabb olvasókat.
– Fontosnak tartjuk az utánpótlás, tehát a leendő olvasóközönség idevonzását, ezért nagy hangsúlyt fektettünk és fektetünk a különböző korosztályhoz tartozó gyerme­keknek szóló könyvtári tevékenységek szervezésére. Ezek ugyanis a könyvtárhasználat megszerettetését, valamint az olvasáskészséget, a szövegértést, illetve -értelmezést segítik elő. A Könyvkelengye például a legkisebbeket, míg a Varázskuckó, valamint a mozgókönyvtár az óvodásokat és a kisiskolásokat célozza meg, és a Csodalámpa szintén elemistáknak szervezett vakációs foglalkozás. Az Adventi történetek viszont már a 14–15 éveseknek is szól. Közkedvelt a csernátoni múzeumban idén nyáron immár hatodik alkalommal megszervezésre kerülő vetélkedő. Ennek nyertesei olvasó- és kézművestáborban vehetnek részt ugyanott. A munkánk során tapasztaltak alapján pedig kijelenthetem, hogy minden ellenkező, általánosító vélekedés ellenére a gyerekek ma is meglepően pozitívan tudnak viszonyulni az olvasáshoz.

– Mi ennek a titka?
– Megfelelő korban a megfelelő kötetet kell adni a gyerekek kezébe, hiszen ezzel tágra nyitjuk előttük a könyvekben rejlő csodálatos világ kapuit. A jó olvasmány működésbe hozza a képzelőerejüket és megismerési vágyukat. Felfedjük előttük az olvasás kalandjának egyedi lehetőségeit, és így ez akár nélkülözhetetlenné is válhat a számukra. De csak akkor, ha az egyszer felkeltett képzelőerőt, megismerési és kalandvágyat folyamatosan táplálni tudjuk. És ez talán az igazi kihívás, hiszen elkötelezettséget, leleményességet és sok türelmet feltételez.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Ajánló

A MAGYAR KULTÚRA NAPJA * Ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében átadják a Háromszék kultúrájáért díjat, amelyet 2013-ban alapított Kovászna Megye Tanácsa. Bemutatják Csinta Samu Az ötödik szer – Szabó Kati életei című regényét a háromszéki tornászcsillag jelenlétében. A műsort a Háromszék Táncegyüttes rövid összeállítása zárja. * Ma 17 órakor a kovásznai […]

Ajánló

MŰVÉSZ MOZI Péntek 16.00 Gengszterzsaruk (am., r. f.); 16.15 Daddy Cool (fr., r. f.); 18.15 The Disaster Artist (am., r. f.); 18.30 A legsötétebb óra (am., r. f.); 20.30 Pororoca (rom.); 20.45 Nincs kiszállás (ang.-am., r. f.). Szombat 11.15 Állati a buli (ném., r. sz. 11.30 Állati a buli (m. sz.); 13.00 Kicsinyítés (am., m. […]

A magyar kultúra napja

A sepsiszentgyörgyi Szimplában ma 19 órától happening A nyomtatott giccs újraértelmezése címmel. Sepsiszentgyörgyi színművészek, rádiósok, lapszerkesztők és mások olvasnak fel dr. Stefan Frank A gyanú árnyékában című regényéből (fordította: Látrányi Mónika). Válogatott magyar zenekülönlegességgekkel közreműködik a Depilator Brigad. Szombaton a 18 órakor kezdődő zenés könyvbemutatón, amelynek társszervezője a Bod Péter Megyei Könyvtár, Demeter Elemér (Eli) […]

A ló a múltunk része

Kedden a kovásznai Kádár László Képtárban nyílt meg a 25. Incitato Művésztábor Lovas legendák című tárlata, ahol 25 képzőművész munkáit mutatták be az érdeklődő közönségnek.

Rétyi fúvósok tisztelegnek

A magyar kultúra napja alkalmából a rétyi fúvószenekar ismét ünnepi koncertet ad Sepsiszentgyörgyön. A kimondottan magyar művekhez, értékekhez kapcsolódó számokat átfogó repertoárt szombaton a megyeszékhelyi Tamási Áron Színházban hallgathatják, tekinthetik meg az érdeklődők.

Igényes évadkezdet

A 2017/2018 évad újabb Leckehangversenyére kerül sor Sepsiszentgyörgyön január 22-én, hétfőn. A Codex együttes Bartók Béla munkásságából ad ízelítőt a Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében.

Ajánló

MŰVÉSZ MOZI 16.00 Legeslegjobb cimborák – Állati a buli (ném. családi animációs film, 72 p.); 16.30 Kicsinyítés (am. vígjáték, m. f., 135 p.); 17.30 Elit játszma (am. krimi, 140 p.); 19.00 The Commuter – Nincs kiszállás (ang.-am. thriller, 104 p.); 20.00 Pororoca (ro. dráma, 153 p.); 21.15 Insidious: Az utolsó kulcs (kan.-am. horror, 103 p.) […]

Januári túra a Tortomára

Január 20-án, szombaton a Baróthoz közeli Tortoma-tetőre kirándulnak a Járjuk be Erdővidéket! honismereti túrasorozat keretében a résztvevők. Ez lesz a kilencvennegyedik alkalom, hogy együtt indulnak el, hiszen idén márciusban a túrasorozat a nyolcadik születésnapját is ünnepli.

Farsangtemetések ideje

Erdővidék három településén rendezik meg minden évben a nappali farsangi felvonulást, maskarásokkal, rezesbandával, az őket kísérő, pálinkát, kürtöskalácsot, szendvicseket, pánkót osztogató fiatalokkal. A sort Ürmös kezdi.

Szabó Kati életei

A világ- és négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katiról írt könyvet Csinta Samu. Az ötödik szer – Szabó Kati életei című könyvet hétfőn 18 órakor, Szabó Kati ötvenedik születésnapján mutatják be a Tamási Áron Színházban az „érintett” és a szerző jelenlétében.

Öntudatos fiatalokért

Az Osonó Színházműhely a napokban nyert felvételt az Európai Tehetségsegítő Hálózatba, amelynek 41 országból 350 intézmény és szervezet a tagja. A társulat kiemelt célja a fiatal nemzedék „öntudatra ébresztése”.

Festővel indítanak

Idén a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában hat tárlatot rendeznek, osztotta meg lapunkkal Beke Ernő tulajdonos.

Kettő az egyben

Kétkötetnyi publicisztika egyazon borítólapok között, beszédes karikatúrákkal fűszerezve. Két szerző tollából született jegyzetek gyűjteménye. Egybe fűzött, azonban egymástól elhatárolható szellemi termék – talán így határozhatnánk meg Ambrus Attila Szóbeszéd, illetve Sarány István Szertelen szóbeszéd című könyvének lényegét. Bemutatóját hétvégén ejtették meg a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.

Ajánló

MŰVÉSZ MOZI 16.00 Bullet Head (bolg. krimi, 94 p.); 16.30 Insidious: Az utolsó kulcs (kan.-am. horror, 103 p.); 18.00 The Disaster Artist (am. dráma, 103 p.); 18.45 Kicsinyítés (am. vígjáték, m. f., 135 p.); 20.30 Hawaii (ro. dráma, 116 p.); 21.15 The Commuter – Nincs kiszállás (ang.-am. thriller, 104 p.). GYERMEKVILÁG Időterelő – csillagtúrák külső […]

Ajánló

MŰVÉSZ MOZI 15.30 Kicsinyítés (am. vígjáték, 135 p.); 18.00 Bullet Head (bolg. krimi, 94 p.); 20.00 Un pas în urma serafimilor (ro. dráma, 150 p.); 21.00 The Commuter – Nincs kiszállás (ang. –am. thriller, 104 p.). PSZICHOKLUB A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában, a Selye János Pszichoklubban ma 18 órától Kihívás… címmel beszélgetés lesz, […]