Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az év első tárlata

Az év első tárlata Kultúra

Szombat délelőtt nyílt meg a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Czell Kálmán gyűjtő Tányérsapkák világa című egyéni kiállítása.

Beke Ernő házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket, majd a húsz év alatt összegyűjtött, több mint 100 darabot számláló kollekciót és a gyűjtőt méltatta. Az április 30-ig naponta 8–18 óra között látogatható tárlat anyaga rendkívül változatos, hiszen a különböző rangú magyar, román, szovjet, orosz, olasz és osztrák katonasapkák mellett az egykori román milicisták és a Szekuritáté tisztjei által viselt modelleket, továbbá vasutas tányérsapkákat is láthat az érdeklődő, közöttük igazi ritkaságokat és kézi készítésű darabot is. Cell Kálmán elmondta, az első sapkákat szó szerint az utcán találta, majd évekig az országot járva, börzéken szerezte be az újabb és újabb példányokat. „Az internet megjelenésével aztán könnyebbé, gyorsabbá vált a gyűjtés”, tette hozzá.

Az eseményt Gáspár Anikó szavalata, valamint a Molnár Józsiás-iskola Mușat Gyula és Gyergyai Erika Zsuzsa által felkészített másodikos (Baróthi Zenkő) és hatodikos (Dimény Kata és Kertész Boglárka Anna) diákjainak fuvola-előadása zárta.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük