Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az ellentmondásos földrész

Az ellentmondásos földrész Kultúra

Afrika egy csodálatos földrész, de népeit ott kell tartani születési helyükön, hangzott el az elmúlt héten Karda-Bodali Zoltán szájából, a „fekete kontinens” nemzetközi napja alkalmából szervezett, fotókiállítással egybekötött előadáson a Székelyföldi Vadászati Múzeumban. A hallottak és látottak alapján pedig meggyőződhettünk, hogy a világutazónak igaza van.

A házigazda szerepét betöltő Demeter János üdvözlőbeszédében úgy fogalmazott, számára Afrika az emberré válás fontos helyszíne. A legnagyobb vadállománnyal rendelkező terület, az őserdők, hatalmas szavannák és óriási sivatagok földrésze. A Nílus, a Kongó, a Zambézi és a Limpopo forrásvidéke, a Kilimandzsáró, a Teleki-vulkán és piramisok földje, az elefántok, oroszlánok, zsiráfok, orrszarvúak, gazellák és gepárdok hazája. A gyémántok lelőhelye, a mérhetetlen gazdagság és feneketlen szegénység helyszíne. Afrika a színek és kontrasztok világa, az örök ismeretlen, mely megállás nélkül vonzotta és vonzza jelenleg is a felfedezőket.

Karda bevallotta, nehéz, szinte megoldhatatlan helyzetbe került, amikor megközelítőleg kétszázezer fotóból ki kellett azt a harmincat válogatnia, melyek a kiállítás anyagát képezik, hiszen mindeniknek megvan a maga története. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, bár még mindig színes látványt és egyedi élményt nyújt a távolról oda utazónak, a mai Afrika már korántsem az általunk útleírásokból, dokumentum- és játékfilmekből ismert varázslatos kontinens. Éppen ezért szerencsés embernek mondja magát, hogy 2013-as utazása során még láthatott kipusztuló félben lévő állatfajokat; területeket, melyeket hamarosan elnyel a folyamatosan terjeszkedő sivatag, vagy még nem tették tönkre a polgárháborúk, nem lőttek szét a francia idegenlégió katonái. De szerencsésnek tartja magát azért is, hogy nem vesztette életet a hosszú és veszélyekkel tűzdelt utazásai során, hogy túlélte az európai ember által elképzelhetetlen, azonban arrafelé általános és mindennapos nyomort.

Az európai ember számára ellentmondásos az afrikai környezet, hiszen csodálatos, de visszataszító is ugyanakkor. Csodálatos például egy arab közösség szokás- és hagyományvilága, de ugyancsak ők bármikor készek egy keresztény élet kioltására, mert azt Isten akaratának tartják. Csodálatos érzés a gyermekek által körültáncolva és ünnepelve lenni, de visszataszító a tűző napon lapátoló vagy más nehéz fizikai munkát végző nők látványa, miközben a férfiak az árnyékban pihenve kávéznak vagy teáznak, fejtette ki az előadó.

Afrika népeinek jelenlegi áldatlan állapotáért az utazó szerint az európai ember okolható, mert miközben erőszakkal megpróbálta átalakítani a kultúrájukat, gazdaságilag is kizsákmányolta őket. Civilizációjuktól és öntudatuktól megfosztott tömeget, kizsigerelt és elpusztított területet hagyott maga után. Attól függetlenül azonban, hogy muzulmánok vagy keresztények, legfőbb jellemzőjük a vallási fanatizmus, mert ha a saját hitüket nem tudják másokra ráerőszakolni, gondolkodás nélkül lemészárolják az ellenszegülőket. A lakosság túlnyomó része ugyanakkor a náluk népbetegségnek számító Ebola- és AIDS-vírus hordozója. Mindezek tudatában pedig nemcsak bodorság, hanem Európa ellen elkövetett merénylet a migránsok befogadása – szögezte le Karda.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük