Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

AJÁNLÓ

ÜNNEPRE HANGOLVA

* Ma 15–18 óra között szeretettel várnak kicsiket és nagyokat a csernátoni Haszmann Pál Múzeumba, nemzeti ünnepünkre való közös készülődésre, ahol kokárdákat, nemzeti színű kitűzőket készíthetnek a résztvevők különféle kézműves technikával, gyöngyből, filcből, gyapjúból, szalagból.

* Ma 18 órai kezdettel a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa Termében Benkő József történész-doktorandusz, hadtörténész tart előadást Szabadságharc emberközelből címmel. Közreműködik a Kovászna-Belvárosi Református Egyházközség ifjúsági csoportja.

 ELŐADÁS

A Nagyvárad Táncegyüttes ma 13 és 19 órától Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék Táncstúdióban mutatja be Ütközések című előadását, Dimény Levente rendezésében.

HANGVERSENY

* Ma 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében közös ünnepi hangversenyt ad a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar. Karmester Werner Gábor (Budapest).

* A 2016/2017-es évad utolsó leckehangversenyét A négy évszak – Tavasz és Nyár címmel tartják ugyancsak ma 10 és 12 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. Közreműködik a Codex régizene-együttes, mesélő Adorján Csaba. A jegy ára 5 lej.

MŰVÉSZ MOZI

Ma 17.30-kor Farkas (am. akció, 137 p.); 18 óra Holdfény (am. dráma, 111 p.); 20 óra Kong: Koponya-sziget 3D (am. akció, 118 perc); 20.15 6,9 a Richter skálán (rom. komédia 116 p.)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük