Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A zene falakat bont

A zene falakat bont Kultúra

A zenei tehetséget egyformán osztották el – mondta meggyőződéssel Makkai Péter, a fogyatékkal élőket foglalkoztató sepsiszentgyörgyi Írisz Ház igazgatója azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyen a United by Music Románia alapítvány létrehozását jelentette be. – Közelebb kell hozni egymáshoz az egészségesek és fogyatékkal élők nagyon elkülönült világát, a zene az a nyelv, amelyet mindenki ért.

Joris van Wijngaarden, egy holland szociális szervezeteket tömörítő szervezet immár nyugdíjazott gazdasági igazgatója vezeti a Hollandiában 2005 óta sikerrel működő United by Music alapítványt, mely felkutatja, mentorálja és menedzseli a fogyatékkal élő zenei tehetségeket. Van Wijngaarden nyújtott segédkezet ahhoz, hogy Szentgyörgyön is megszülessen egy hasonló nagyszerű kezdeményezés. A sajtótájékoztatón elmondta, sok türelem kell a zenészek oktatásához, egyesek csak nagyon kis lépésekkel haladnak, mások viszont gyorsan fejlődnek. Mindennek az alapja, hogy mindannyian szenvedélyesen szeretik, amit csinálnak. Azok élete, akiket eddig mentoráltak, gyökeresen megváltozott, kiteljesedett. Abban a zenekarban, amellyel Erdélyben már Udvarhelyen, Marosvásárhelyen és Szentgyörgyön is felléptek, a 16 éves együtt énekel a hetvenévessel, szólistájuk pedig igazi rocksztár, aki a közönséget is lazán, zseniálisan bevonta a produkcióba, ahogy az esti, a Mohóban tartott koncertjükön is tapasztalhatták azok, akik ott voltak.
A helyi alapítvány elnöke Olcsvári Tünde pszichológus, alelnöke Makkai Péter református lelkész, titkára Banga Erzsébet pszichológus, a marosvásárhelyi Solitudine civil szervezet vezetője, tiszteletbeli elnöke Luiza Zan jazzénekes, zenetanár.
A romániai United by Music alapítvány első lépésben a zenei tehetségeket kutatja fel. November 30-ig várják jelentkezésüket a www.united-by-music.ro honlapról letölthető űrlapon, illetve minden vonatkozó kérdésre válaszolnak a 0741.177.575-ös telefonszámon. December 3–7. között zajlanak majd az előválogatók Szentgyörgyön, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen, a döntőre 2019 februárjában itt kerül majd sor, ekkor majd hangszerrel vagy anélkül kell előadniuk egy zeneszámot a résztvevőknek. A kiválasztottak szakmai mentorálásban részesülnek, a tehetségkutató nyertesének jutalma hollandiai kirándulás. Remélhetőleg egy-két éven belül Romániában is létrejön majd néhány zenekar fogyatékkal élőkből – fejezték ki reményüket az alapítók.
A United by Music alapítványnak Amerikában és Norvégiában is van egy hasonló szervezete, célja mindenütt az, hogy a szellemi sérülteknek is megadja a produktív élet lehetőségét, és ezáltal a társadalom tisztelje és elfogadja őket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük