Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A templom az otthonunk

A templom az otthonunk Kultúra

Románia egyetlen olyan magyar műemléke, az 1999 óta az UNESCO-világ­örökség részét képező székelyderzsi unitárius vártemplom felújítási munkálatairól hallhattak előadást a legutóbbi Tortoma Önképzőkör résztvevői.

 A világörökség-listán 1052 név szerepel, ezek közül egyik a székelyderzsi unitárius vártemplom, így ennek felújítása nem volt egyszerű feladat, ugyanis különös odafigyelést és szakszerű beavatkozást igényelt. A közel tíz évig tartó munkálatokról a vártemplom lelkésze, a közösséget tizenkét éve szolgáló Demeter Sándor Loránd számolt be az érdeklődőknek.

Az 1419-ben készült, Szent László-freskóiról, szalonna- és gabonatárolásáról híres templom felújításának félve fogtak neki, hiszen a tapasztalat szerint nem mindig megy zökkenőmentesen egy hasonló kaliberű épület teljes renoválása. Ennek ellenére rengeteg kutatás, dokumentáció, tervezés és előzetes egyeztetés után elkezdődtek a munkálatok, amelynek szakaszosan, nagy-nagy kitartással idén sikerült a végére járni.

A lelkész elmondása szerint annyira közel áll hozzá és a családjához a templom, hogy kislányuk is úgy tekint rá, mintha lakásuk egyik szobája lenne.

– Csodákkal vagyunk körülvéve, de gyakran elillanunk mellettük. Nem vesszük észre, nem lep meg bennünket, pedig kitölti a szemünket, szembejön velünk. Számomra ez a templom egy csoda. Én így élem meg lelkészségem minden napját – fogalmazott.

A hosszú munka meghozta gyümölcsét, amely elmondása szerint négy pilléren állt: áldás, fegyelem, csapat és család. Úgy véli, ezek nélkül nem sikerülhetett volna.

Demeter Sándor Loránd kitartása példaértékű lehet bármely más hasonló helyzetben levő személynek vagy akár egyesületnek, hiszen bebizonyította, hogy rengeteg munkával és akarattal a szinte lehetetlen is sikerülhet. A templomot ajánljuk látogatásra mindazoknak, akik kíváncsiak a történetére, a munkálatok részleteire, mert örökségünk szerves részét képezi. Ahogyan azt az UNESCO is meghatározza: „Örökségünk mindaz, amit a múltból hagytak ránk, amivel ma együtt élünk, és amit to­vább­adunk az utánunk jövő nemzedéknek. Kulturális és természeti örökségünk is inspirált és pótolhatatlan forrása az életünknek.” Éljünk tehát ekképpen, és próbáljunk ennek függvényében odafigyelni a körülöttünk lévő csodákra.

A találkozó keretében Magyari Hunor székelyudvarhelyi fotós bemutatta az Ahogy az egy Isten látja – 42 erdélyi unitárius templom című, László László és Gyöngyössy János szerzőtársaival 2016-ban megjelentetett kötetét.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. április 9., 15:50
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Maga veletlenül nem unitariushogy annyi hülyeseget irkal.Szegyentelen akarja a gyege embereket befolyasolni sajnos a uni-
    tarius vallas hat az mi.A mostani papjuk egy troger gazember becsben üzletezet ocska atokal meg ceaucescu hatalmon volt.
    A sz.Hirmondo nagyon szepen atalakitotta az ujsagot de sajnos ki kene dobjak azt a ket öreg nationalistat es eszt a hülyet is. Isten magukkal irja egy gyengen iro.

  • User
    Dátum: 2017. április 9., 17:16
    ÉRTÉKELÉS: -6

    az unitarius szektanak nem letezik Jezus csak ISTEN akkor miert ünneplik Husvetot a jövöheten azok a buta szektak valami buta magyar nevezetü alapitoval krb.2oo eve.A primitivek hiszik.
    Magukat is tanitani kell sajnos a szekelyek egy butta törzs.A Magyaoknak a szekelyek a FEKETEK na dobja el.