Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Művész egy éve

A Művész egy éve Kultúra

Nagy érdeklődés mellett zajlott az egyéves Művész Mozi ünnepi hétvégéje. A filmbemutatóval, közönségtalálkozóval, könyvbemutatóval, koncerttel és filmmaratonnal tarkított program nem csak a hűséges moziba járó közönséget szólította meg, hanem olyan lehetőséget biztosított a szélesebb közönségnek is, ahol ismerkedni, barátkozni lehetett a film világával és a mozizással.

A háromszéki filmezés, mozizás hangsúlyosan jelen volt a hétvége kínálatában, két helyi dokumentumfilmmel indult a hétvége, a Tehenesek és az Emlékmű helyett is háromszéki témákat dolgoz fel itteni filmes szakemberek munkája által. Külön sikernek lehet elkönyvelni A Viszkis című film bemutatóját, amelyre a jegyek órák alatt elfogytak a meghirdetés után, ezért a következő hetekben is műsoron marad, hogy az érdeklődő közönség lehetőséget kapjon a megnézésére. Ugyanekkora sikernek bizonyult a Viszkissel, Ambrus Attilával való közönségtalálkozó is (minderről bővebben a fent).

A Művész Mozi csapata ezúton is megköszöni a közönség érdeklődését, azt, hogy volt, akinek vetíteni a kínálaton levő filmeket az elmúlt egy évben és működésének második évében is változatlanul szeretettel várja közönségét.

(sajtóközlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük