Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A játék felszabadító öröme

A játék felszabadító öröme Kultúra

Befejeződött a csoportvezetők és pedagógusok drámatábora. Az Osonó Színházműhely által a Csipkésben negyedik alkalommal megszervezett rendezvényen 27 pedagógus és csoportvezető vett részt Erdélyből, Partiumból, Máramarosból, Barcaságról és Budapestről.

A Prezsmer Boglárka drámapedagógus, valamint az Osonó két tagja, Fazakas Misi és Mucha Oszkár által vezetett foglalkozások nagy hangsúlyt fektettek a csapatépítésre, az önismereti és személyiségfejlesztő gyakorlatokra, drámajátékokra, beszédkészség-fejlesztő feladatokra és az alap-színházképzésre, azzal a céllal, hogy a résztvevők gyarapíthassák eszköztárukat, valamint a gyakorlatokat felhasználják a jövőbeli rendezői munkájukban, tanítási módszerükben, osztályfőnöki tevékenységükben.

– Egy csodás tréningsorozaton vettünk részt, ahol megélhettük a játék felszabadító örömét. Játszva, tudattól tudatig, szívtől szívig terjedő tapasztalaton keresztül juthattunk el önmagunk kiteljesedéséhez, megismeréséhez. Felszabadító lélekjáték volt – nyilatkozta Tóth Éva sepsiszentgyörgyi óvónő.

A tábor új impulzusokat adott a résztvevők számára, az általuk vezetett közösségek szakmai tevékenységének átgondolására.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük