Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A figurálistól az absztraktig

A figurálistól az absztraktig Kultúra

Vasárnap a kovásznai Kádár László Képtárban Orbán István (1953–2016) kolozsvári grafikusművész munkáiból nyílt tárlat. A két éve elhunyt képzőművésznek ez az első egyéni kiállítása a fürdővárosban, bár munkáit a Kőrösi Csoma Sándor Napok keretében szervezett Csoma-tárlaton már láthatta a műkedvelő közönség.

A tárlatot Szabó Zsolt kolozsvári újságíró, egyetemi oktató, a Művelődés Egyesület elnöke méltatta. Elmondta, Orbán István a grafika, festészet mellett rajzot tanított, illetve művészettörténeti kutatásokat is végzett, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum múltjával is foglalkozott. Orbán István mun­kái­val 16 alkalommal volt jelen a Kőrösi Csoma Sándor Napok keretében megrendezett Csoma-tárlaton.
A Kovásznára hozott munkái egyben életmű-kiállításnak is tekinthetők, mert megtalálni köztük a korai alkotásaitól az utolsó művekig (akvarell, pasztell, szénrajz és tusrajzok) mindent. Ugyanakkor végigkövethető általuk, amint a képzőművész a figuralitástól eljutott az elvont formákig.

A rendezvényen fellépett a Hozsánna kamarakórus Gyerő Katalin vezetésével. A 70 munkát felvonultató tárlat április 1-ig látogatható.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük