Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megalakult a VIFI!

Megalakult a VIFI! Közérdekű

A fiatalok kezdeményezésére december 12-én újabb mozgalom indult el Erdővidéken, Vargyason: megalakult a Vargyasi Fiatalok Egyesülete, a VIFI. Az új csapat különböző életkorú fiatalokból áll, 10 éves kortól egészen a 30 évesekig. Elnöknek Máthé Sándort javasolták, aki eleget téve a felkérésnek elvállalta az elnöki tisztséget és a vele járó munkát.

Máthé Sándor megköszönte a bizalmat, amelyet a vargyasi ifjúságtól kapott, és elmondta: „Vargyasért és a vargyasi fiatalokért fogunk dolgozni, remélem, a jövőben azok is bekapcsolódnak a VIFI csapatába, akik ma munka vagy egyéb okok miatt nem tudtak részt venni. Célunk egy olyan erős ifjúsági közösség építése Vargyason, akik együtt ünnepelnek, kirándulnak, sportolnak és szórakoznak.”

Ügyvezető alelnöknek Máthé Imrét választották, sportért felelős alelnöknek Imets Ádámot, kulturális alelnöknek Papuc Zsoltot, szervezésért felelős alelnöknek Dimény Istvánt, titkárnak Szőke Renátát. Az alakulón részt vett Vargyas polgármestere, Sütő Levente Lehel és alpolgármestere, Szőcs Dénes, valamint a helyi unitárius lelkész, Ilkei Árpád is, akik nagy örömmel üdvözölték a kezdeményezést.

(A VIFI csapata)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük