Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elektronikai hulladékot gyűjtöttek

Véget ért a Tega nyári lomtalanítási akciója, amelynek keretében 37 településről szállítottak el különböző típusú, nagyméretű hulladékokat. Akik ilyen módon szabadultak meg a fölöslegessé vált holmiktól, azok a leadott lom után a hulladékszállítási díjra is kedvezményt kaptak.

Tételekre lebontva, 135,5 tonna elektronikai hulladék gyűlt össze, 3,2 tonna PET-palack, 9,8 tonna papír, illetve 4,2 tonna karton került elszállításra. Külön érdekességet képez a 23 tonnányi üveg, amelyet szintén az elmúlt hónapok során gyűjtöttek össze, úgy, hogy ez az adat nem szerepel a külön üveggyűjtési céllal szervezett akció statisztikájában.

Megyeszerte összesen 2048 személy élt a lehetőséggel, hogy lomot adjon le. Idén 6 tonnával Nagybacon a harmadik helyre jutott a legtöbb elektronikus hulladékot leadó települések listáján, Barót 7,5 tonnával a második, Sepsiszentgyörgy pedig 44 tonnával az első lett. Azon vidéki települések körében, ahol a Tega szolgáltat, különlegességnek számít Kommandó, ahonnan egyáltalán nem érkezett PET-palack, ugyanis a megye legmagasabban fekvő településén példás a szelektív gyűjtés. A legtöbb papírt beszolgáltató vidéki település Ozsdola volt, közel 1 tonnányi anyaggal, Bardocon pedig majdnem 0,3 tonna karton gyűlt össze. A legtöbb üveg Réty községből érkezett, valamivel több, mint 2 tonna.

A Tega kampányai folytatódnak, így az elkövetkező időszakban üveggyűjtésre kerül sor október 16-án Sepsikőröspatakon, 17-én Sepsibodokon, 18-án Gidófalván, 19-én Málnáson, 22-én Mikóújfaluban, 23-án Sepsibükszádon, 24-én Illyefalván, 25-én Kökösön, 29-én Előpatakon, 30-án Uzonban, november 5-én Rétyen és 6-án Maksán.

A TEGA Rt. sajtóirodája

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük