Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bevetésen a Hegyimentő Közszolgálat

Megkezdte működését a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó Hegyimentő Közszolgálat. November 3-án, első bevetésükön sikeresen teljesítettek.

Pénteken egy 33 éves férfi, aki a Bárkány melletti Zabratónál gombászás közben tévedt el, segítséget kért a 112-es segélyhívó számon. A csendőrség, a tűzoltóság és a Hegyimentő Közszolgálat munkatársai közösen szálltak ki azonnal a helyszínre, és 4 óra leforgása alatt megtalálták a bajbajutottat.

A férfi folyamatos telefonkapcsolatban volt a mentőalakulatokkal és segítette azok munkáját, tájékoztatást, támpontokat adott a kereséséhez. Végül jó egészségben találtak rá – ismertette az esetet Moscviciov Leonid, a Természetvédelmi és Hegyimentő Megyei Központ vezetője. Hozzátette: „A mentőakció csapatmunka volt ebben az esetben, a csendőrség, a tűzoltóság és a Hegyimentő Közszolgálat együttes erővel dolgozott. Nagyon fontos, hogy az, aki elveszett, de van nála telefon és működik a szolgáltatója, maradjon kapcsolatba a segítségére indulókkal, és kövesse a mentők által adott utasításokat. November 17-én a kommandói Lakóca-tető környékén tartunk mentési szimulálást eltűnt személy keresésére.”

A bajba jutottak a 112-es telefonszámot hívhatják, vagy a 0salvamont-ot, amely a 0725.826.668-as központi segélyhívószámnak felel meg.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük