Kézdiszentkereszti Körkép

Röviden

Röviden

Időben készülnek Az RMDSZ nőszervezet már egészen az év végéig kidolgozta a tevékenységi programját. Papp Enikőtől megtudtuk: a szervezet adventi vásárt szervez, a helyi tánccsoport karácsonyi műsorral készül, és tartanak közös községi szilvesztert is.   Kupakgyűjtés Kercsónak A bélafalvi népünnepély során kupakokat és sörösdobozokat gyűjtöttek a bélafalvi Keresztes Zsolt megsegítése érdekében, hogy ezzel is hozzájáruljanak […]

Bővebben
Két napig mulatott Bélafalva
A helyi értékekre helyezték a hangsúlyt

Két napig mulatott Bélafalva

A bélafalvi önkormányzat partnerségben az RMDSZ kézdiszentkereszti nőszervezetével immár ötödik alkalommal szervezte meg a bélafalvi falunapokat. A kétnapos rendezvény az utolsó előtti a kézdiszéki népünnepélyek sorában, amiket a jövő hétvégén esedékes torjai falunapok zárnak.

Bővebben
Tervek és megvalósítások
Víz- és szennyvízhálózatot létesítenének

Tervek és megvalósítások

A községben az önkormányzat prioritása a község közművesítése, ezért is nem sietik el az aszfaltozást, hiszen fölösleges pénzkidobás lenne, ha a víz- és szennyvízhálózat létesítése miatt az utakat fel kellene törni – mondta el lapunknak Páll Endre polgármestertől az önkormányzati szemlénk során.   – Kezdjük a beszélgetést az idei megvalósításokkal. – Sikerült megoldanunk a polyáni […]

Bővebben
Falunap Kézdiszentkereszten
Lezajlott a felsőháromszéki népdaltalálkozó

Falunap Kézdiszentkereszten

Szombaton hat felsőháromszéki népdalcsoport részvételével zajlott le az ötödik alkalommal megszervezett felsőháromszéki népdaltalálkozó. Az évről évre nagyobb sikernek örvendő hagyományőrző rendezvényre a kézdiszentkereszti falunapok alkalmával került sor, aminek részeként a házassági évfordulójukat ünneplő párokat is köszöntötték.

Bővebben
Nem kellene ma is összefogni?
Ünnepeltek Bélafalván és Kézdiszentkereszten

Nem kellene ma is összefogni?

Március 15-én reggel több mint kétszázan gyűltek össze Bélafalván, a Tuzson János nevét viselő iskola előtt, hogy még a kézdivásárhelyi felvonulás előtt megemlékezzenek a hőseikre, 1848-ra, a magyarság ünnepére.

Bővebben
A fő cél: a magántulajdon tiszteletben tartatása

A fő cél: a magántulajdon tiszteletben tartatása

Kézdiszentkereszt község alpolgármestere a tavalyi választások óta a 45 éves Turóczi István, aki két gyerek édesapja. A megválasztása óta eltelt fél évről kérdeztük a község második emberét, aki korábban négy évig tanácsosként is tevékenykedett. Az alpolgármester elmondása szerint inkább azokkal a problémákkal foglalkozik, amelyek a községen belül felmerülnek. Így az urbanisztikai és köztisztasági kérdéskör mellett […]

Bővebben
Helyben toporgunk

Helyben toporgunk

Hiába van pénz, az elköltése egyre nehezebb. Az elektronikus közbeszerzési eljárás, a különböző engedélyek kibocsátásához szükséges utánjárás az, ami egy önkormányzat erejét és idejét felemészti, így elég nehéz ilyen körülmények között dolgozni. Páll Endre kézdiszentkereszti polgármesterrel az elmúlt évet értékeltük ki, és az idei tervekről érdeklődtünk.

Bővebben