Hirmondo

Ünnepvárás Kézdin

Ünnepvárás Kézdin

December 2-án, szombaton az első adventi gyertya meggyújtásával kezdődik, és december 31-ével ér véget a kézdivásárhelyi önkormányzat által immár ötödik éve szervezendő ünnepváró programsorozat, amelybe idén is bekapcsolódik a Vigadó Művelődési Ház, valamint helyi civil szervezetek és egyesületek.

December 2., szombat, 18 óra » Gábor Áron tér

I. adventigyertya-gyújtás

Közreműködnek: a kantai Szentháromság-templom kórusa, a Benedek Elek Óvoda, a 2-es Számú Óvoda, a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Református Kollégium.

December 5., kedd 18 óra » Gábor Áron tér

Mikulásjárás

A Mikulás ebben az évben is ellátogat a gyerekekhez. Miután az óvodásokat megajándékozta, este a főtérre érkezik szánján, hogy az ott várakozóknak is örömet szerezzen.

December 7., csütörtök 17 óra » a Vöröskereszt székhelye

A karácsonyi népművészeti kiállítás és vásár megnyitója

A Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület kiállítása. December 8-án és 9-én 10–14 óra között foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek: karácsonyi tárgyak készítése.

December 9., szombat 8–15 óra » Gábor Áron tér

Karácsonyi hagyományos vásár

Több mint hat éve, hogy minden hónap második szombatján hagyományos termékeket felvonultató vásár zajlik a céhes város főterén. A decemberi forgatag karácsonyi vásárral egészül ki, ahol a fogyasztható termékek mellett igazi ünnepváró különlegességeket is találni.

December 9., szombat 18 óra » Gábor Áron tér

II. adventigyertya-gyújtás

Közreműködnek: a Cantus kamarakórus, a Manócska Napközi Otthon, a Turóczi Mózes Általános Iskola és az Apor Péter Szakközépiskola.

 

December 11–15., hétfő–péntek » Manócska Napközi Otthon

Adni jó!

A program az önzetlen segítségnyújtásról szól az évnek abban a részében, mikor talán a legfeltűnőbb a szeretethiány világunkban. A Manócska munkaközössége a szülők bevonásával az esztelneki Szent Rita-ház gyermekeinek gyűjt ajándékokat (tartós élelmiszereket, édességeket), hogy segítsenek a nélkülöző családoknak.

 

December 16., szombat 11–15 óra között » Sportcsarnok

III. Székely Nemzeti Gyerekkarácsony

Karácsonyhoz kapcsolódó tevékenységek, gyerekrajz-kiállítás, rovásoktatás, kézműves tevékenységek és meglepetések várják a résztvevőket. Szervező: Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom.

 

December 16., szombat 18 óra » Gábor Áron tér

III. adventigyertya-gyújtás

Közreműködnek: a Boldog Özséb-plébánia kórusa, a Vackor Napközi Otthon, a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ és a Bod Péter Tanítóképző.

 

December 17., vasárnap 17 óra » Vigadó Művelődési Ház

Várom az Urat – adventi keresztényzene-fesztivál

 

December 19., kedd 17 óra » Vigadó Művelődési Ház

Böjte Csaba atya – A szeretet ünnepe

Adománybelépő a helyszínen váltható.

 

December 19–22., kedd–péntek 16–20 óra » Sportcsarnok előtti tér

Karácsonyi gyermekváros

Megidézzük az igazi karácsonyi készülődés hangulatát! Vásár, kisvonat, körhinta, lovas szán, Mikulás-sarok, karácsonyi mese, fadíszítés, hóemberépítés, szánkóverseny és sok más karácsonyváró program.

Szervező: Wegener-Pro Sanitate Alapítvány és az Aktív Nők Egyesülete.

 

December 22., péntek 16 óra » Vigadó Művelődési Ház

Karácsonyváró koncert

A Molnár Józsiás Általános Iskola diákjainak és zenetanárainak koncertje.

 

December 22–23., péntek–szombat 19 óra » For You Pub

VIII. ROCKKARÁCSONY

Ez a rendezvény egy nagy családi találkozó, ahol összejöhetnek a zenészek, azok hozzátartozói, barátai és a rockzene kedvelői. Belépőt a helyszínen lehet váltani.

 

December 23., szombat 18 óra » Gábor Áron tér

IV. adventigyertya-gyújtás

Közreműködnek: a református Hálaadás dalárda, a Csipkerózsika Napközi Otthon és a 3-as Napközi Otthon, a Molnár Józsiás Általános Iskola és a Nagy Mózes Elméleti Líceum.

 

December 23., szombat 18 óra » Vigadó Művelődési Ház

Karácsonyi koncert

A Tanulók Klubja fúvószenekarának hagyományos, karácsonyi koncertje.

 

December 25., hétfő 12–16 óra között» Gábor Áron tér

Mindenki karácsonya

A Mi-tu-ház Kft. kezdeményezésére, a Rotary Klub és helyi vállalkozások támogatásával, szentestét követően ezer darab töltött káposztát osztanak szét a főtéren.

 

December 26., kedd 18 óra » Boldog Özséb-templom

Karácsonyi koncert

Fellépnek a templom gyerek és felnőtt kórusai, valamint a Molnár Józsiás Általános Iskola zenetagozatos diákjai.

 

December 26., kedd 19 óra » Vigadó Művelődési Ház

  1. Vigadó Hangszín • Ego Sum ünnepi koncert

Belépőt a helyszínen lehet váltani.

 

December 27., szerda 19 óra » Vigadó Művelődési Ház

  1. Vigadó Hangszín • Karácsony hangjai

Luiza Zan, a Voces női kar és Minisnaps gyerekegyüttes koncertje.

Belépőt a helyszínen lehet váltani.

 

December 31., vasárnap 18 óra » Vigadó Művelődési Ház

Ray Cooney: Bigámia • a Városi Színház szilveszteri előadása

Rendező: Kolcsár József és Lung László Zsolt. Belépőt a helyszínen lehet váltani.

A gyertyagyújtások szervezője és támogatója: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala, a római katolikus és református egyházközségek. A programokra a belépés díjtalan, kivéve, ahol másképp jelezzük. A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát! További tájékoztatás a www.kezdi.ro honlapon.

Hozzászólások