Hirmondo

Ünnepre készül Kovászna

Ünnepre készül Kovászna

Szeptember 6-9. között tartják a városnapokat Kovásznán, és bár a végleges programon még dolgoznak, azért kaptunk egy kis betekintést abba, hogy milyen rendezvények, koncertek és tevékenységek várják az érdeklődőket.

A színpadon többek között a Moby Dick, a Deepcentral, a Dupla Kávé, a Voltaj, a TNT és Corina lép fel. A gyerekeknek Bagdi Bella koncertezik, de teret biztosítottak a helyi együtteseknek, így a Background, a Pince Band és a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelemi Központ zenekara is szórakoztatni fogja a nagyérdeműt. Ugyanakkor Pápáról az AC/DC tribute zenekar, az Édász érkezik. Meghívták a moldvai Călăraşi-ból az Ember Fire zenekart, de az objektív okok miatt visszamondta a fellépést, viszont ígéretet tettek, hogy jövőben fellépnek a fürdővárosban.
A szervezők bemelegítőként szeptember 6-án egy táncos-zenés sanzonesttel rukkoltak elő, ugyanis a Kovásznai Művelődési Központban a Lady & Tramps várja egy nemzetközi zenés körútra a hallgatókat, aminek keretében a két világháború közti Európa különböző dalait adják elő.
A városnapokon az előző évekhez hasonlóan idén is gasztronómiai különlegességek várják az ínyenceket a hagyományos főzőversenyen, továbbá ezúttal is lesznek különböző gyerekfoglalkozások, idén is megjelennek a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad élő szobrai, az ifjúság részére is szerveznek programokat, köszönteni fogják az aranylakodalmasokat, de lesz még sok más olyan program, amitől egy városnapok kiteljesedik.
Kérdésünkre Gyerő József polgármester elmondta, hogy az idei szűkös költségvetés miatt a logikus eljárás szerint kevesebb pénzt kellett volna fordítani, de nem így tettek: nem faragtak le a városnapok költségvetéséből, hiszen idén lesz 470 éve annak, hogy 1548-ban megtörtént Kovászna első írásos említése. A polgármester reméli, hogy ennek apropóján is a támogatók a rendezvény mellé állnak, és legalább annyira segítik a városnapokat, mint az előző évben.
A kovásznai városnapok részletes programjára még visszatérünk. <<

Hozzászólások