Hirmondo

Új híd Bitának

Új híd Bitának

A község életében jelenleg a legnagyobb értékű – 10 millió lejes – beruházásnak vágna neki a rétyi településvezetés: kormányprogram keretén belül nyert, és már év elején aláírt finanszírozási szerződésről van szó, amelynek köszönhetően több községi utat is leaszfaltoznak. Ezen kívül önerőből is korszerűsítenek.

A több éves futamidejű munkált során a 25-ös községi – a szacsvai út – aszfaltozódik le: ennek az első része már korszerűsítve van Egerpatak felső feléig, ám ezúttal egészen Szacsva felső részéig aszfaltozzák. De a munkálatok a bitai főút felújítására is vonatkoznak, mi több, Bitán egy új híd is épül.

– A jelenlegi híd egészen jól átvészelte a legutóbbi áradásokat, ám ez egy régi, fa szerkezetű híd, amelyet utólag ugyan megerősítettek egy vasszerkezettel, de már eljárt fölötte az idő – magyarázta Dombora Lehel polgármester.

Ezen kívül saját költségvetésből készülnek Rétyen is aszfaltozni: közel kilenc mellékutca található jelenleg Réty-Kommolón, amely mindössze kaviccsal van feltöltve. Ezeket felmérették, telekkönyvezik, és leaszfaltozzák.

Hozzászólások