Hirmondo

Totem-pályázat

Totem-pályázat

Kézdivásárhely polgármesteri hivatala január 15-én írta ki a „Szimbólum (totem) Kézdivásárhely Municípium bejárataihoz” című alkotói pályázatot. A pályázat egy olyan szimbólum megtalálására hivatott, amely a legjobban képviseli a céhes várost. A pályázat első fordulója január 30-án zárult, kérdések feltevésére február elsejéig volt lehetőség. A benyújtott űrlapok alapján kilencen szállnak harcba a totem megalkotásáért.

Első két lépésén van túl a szimbólum-pályázat, január 30-ig a jelentkezési űrlapokat kellett elküldeni az önkormányzathoz, amellyel a versenyző jelzi szándékát a pályázásra. Kilenc szakmabeli küldte be a jelentkezését, köztük építészek, építészhallgatók, képzőművészek és grafikusok. A pályázók kérdéseket is fogalmazhattak meg a zsűrihez, ezekre február 16-ig kell választ kapniuk, ezután nekiláthatnak a munkának, a pályázat benyújtási határideje ugyanis március 16.

Amint arról már beszámoltunk: a pályázatnak tartalmaznia kell a város nevét magyar, román és német nyelven, valamint a város címerét is. A létesítményt Kézdivásárhely bármelyik kijáratához lehet tervezni, kreatív tervében nincsenek megkötések, de illeszkednie kell a környezetbe, és esztétikailag is kellemesnek kell lennie. Ezek mellett, a pályázat számos feltételt és szempontot felsorol még, amelyet ha nem tart be a pályázó, nem kerül értékelésre. A pályázat egyébként több lépésben zajlik, eredményhirdetése 2018. április 25-én lesz, előtte viszont a nagyérdemű is megcsodálhatja az alkotásokat egy kiállítás keretében.

A három legjobb alkotás pénzjutalomban is részesül, az első díj 2000, a második díj 1000 lej, míg a harmadik díj értéke 500 lej. A pályázat eredményhirdetése a www.kezdi.ro honlapon, illetve a közösségi oldalakon történik majd. A verseny linkje: http://www.kezdi.ro/totem-palyazat/.

Hozzászólások