Hirmondo

Szelektíven kell gyűjteni a hulladékot

Szelektíven kell gyűjteni a hulladékot

A szelektív hulladékgyűjtés baróti történetében májustól új fejezet kezdődött. Miután a városban a 2010-ben lezárult pályázat révén telepített szelektív szigetek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a hulladék elszállítását 2012-ben átvállaló sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. több, a szelektív szemétgyűjtést bátorító intézkedést foganatosított.

 

Többfajta, szelektíven gyűjtött hulladékot a barótiak már eddig is leadhattak a hivatal mellett található átvevőhelyen (ez szerdán 14 és 17, pénteken 12 és 14 óra között tart nyitva), most az úgynevezett „zsákos” gyűjtőrendszert is bevezették, azaz az ügyfeleknek zsákokat osztottak ki. Ezekbe a következő hulladékokat lehet beletenni: papírt és kartont, vagyis újságokat, magazinokat, könyveket, füzeteket, műanyagot és fémet, azaz műanyag csomagolóanyagokat, műanyag zsákokat és tasakokat, műanyag és fém élelmiszeres dobozokat, tejes és gyümölcsleves dobozokat, kozmetikumos dobozokat, mosó- és tisztítószeres dobozokat. Ugyanakkor üvegpalackokat is dugó nélkül, befőttes üvegeket tető nélkül, kozmetikai szerek üvegeit.

„Ezeket a hulladékokat nem mérik, a zsákos rendszer fő célja az, hogy csökkentsük a vegyes hulladékok mennyiségét, és növeljük a szelektív hulladékok arányát. Természetesen lehet igényelni több zsákot is” – mondta el érdeklődésünkre Crișan Mária, a TEGA Rt. munkatársa.

Másrészt, vidéki lomtalanítási akciója keretében május 12-én és 15-én Baróton, május 16-án Bibarcfalván, május 17-én Bodosban, május 18-án Köpecen, május 19-én Felsőrákoson, május 22-én pedig Miklósváron a TEGA ügyfelei le tudják adni a háztartásban fölöslegessé vált tárgyakat (használt bútort, háztartási eszközöket) is, ezek mellett a négy típusú értékesíthető hulladékot is. Ha használt bútort vagy háztartási eszközöket adnak le, azt díjmentesen elszállítják, az értékesíthető hulladékok ellenértékét a hulladékelszállítási számla értékéből jóváírják (levonják) a következők szerint: 10 kg papír – 2,5 lej, 10 kg PET-palack – 8,8 lej, 10 kg üveg – 2 lej, 10 kg elektromos- és elektronikus hulladék – 3,8 lej.

Szintén „hulladéktémát” érintő baróti hír az alábbi is: elmúlt pénteken Barót város önkormányzata a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceummal közösen szemétgyűjtési napot szervezett. A bányaút környékén számolták fel az illegális szeméttároló helyeket, valamint az út melletti árokba beöntött szemetet. Az akción a líceum XI. D, valamint X. C osztályos tanulói (35 diák) és a hivatal emberei vettek részt. A nap során hetven darab százhúsz literes zsák szemetet szedtek össze az említett környékről. A városvezetés ezúttal ismételten kéri a lakókat, vigyázzanak jobban a környezetre, a szemetet rakják a szeméttárolókba, ne dobják el a természetben.

Hozzászólások