Hirmondo

Röviden

Konfirmálás volt
Virágvasárnapon a Kovászna-Vajnafalva Református Egyházközségben is konfirmáltak. Orbán Lajos vajnafalvi református lelkipásztortól megtudtuk, 15 fiatal vett úrvacsorát, és örömteli, hogy ez a szám nagyobb, mint a tavalyi, amikor 8-an konfirmáltak. A belvárosi református gyülekezetben május 6-án lesz konfirmálás, ott is 15 fiatal kap megerősítést hitében. Balogh Zoltán református lelkész megjegyezte, náluk is több az idei konfirmandus, mint tavaly, 2017-ben csak 10-en jelentkeztek. <<

Szívhúrosok Kovásznán
Április 6-án 18 órakor a szigetvári Szívhúrosok együttes koncertezik a művelődési központban, amelynek keretében fellép a helyi Pastorala Kamarakórus is. A Szívhúrosok 2006-ban alakult a szigetvári Weiner Leó Zeneiskolában. Négy tanszak összefogásának eredménye ez a különleges hangvételű, hangszer-összetételű zenekar: zongora, gitár, hegedű és fuvola. Az együttes létszáma 30-40 között mozog, jelenleg 36 fő. Repertoárjuk a barokk muzsikától a napjainkig terjedő időszakot öleli át.
„A zenetanulás jótékony hatását ma már talán senkinek nem kell magyarázni, annak személyiségformáló erejét, az egyéb tanulási területekre kifejtett jótékony hatását. Egy zenekarban való lét ezt még fokozottabban teszi. A közösségformáló tényezők, a másikra figyelés, a saját szerep értelmezése a nagy egészben, ezek mind olyan, a későbbiekben kamatoztatható tulajdonságok, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Szívhúrosok egész munkássága arra épül, hogy különböző életkorú és képességű gyerekek muzsikáljanak egy zenekarban, a tanáraikkal együtt. Ez nagy húzóerőt ad a kisebbeknek, gyengébb képességűeknek. A megalakuláskor a 6 évestől a 18 évesig voltak tagok a zenekarban, mára e korkülönbség megmaradt, csak eltolódott a kezdő életkor, 9-20 évesig vannak tagok a zenekarban” – olvasható az együttes névjegyében. <<

Hozzászólások