Hirmondo

Ötvenévesek kortárstalálkozója

Ötvenévesek kortárstalálkozója

November 20-án tartották az ötvenévesek kortárstalálkozóját. Jakab Piroska óvónő, szervező lapunknak elmondta, az előző évektől eltérően idén az 1965 decemberében született, 51 évet még be nem töltött egykori osztálytársakat is meghívták az eseményre, amelyen huszonheten vettek részt. „Az ünnepség a templomban, a szentmise után zajlott. Köszöntöttem a kortársaimat, versek és dalok hangzottak el a Miklós Mária vezette kórus előadásában, átadtam a szervezői stafétabotot Gyergyai Évának, majd Sánta Pál plébános megáldotta a helyi Kosztándi Géza által faragott és a templomkertben felállított kopjafát”, avatott be a részletekbe.

Hozzászólások