Hirmondo

Néptánctábor Zabolán

Néptánctábor Zabolán

Még javában zajlik a Roy Chowdhury-Mikes Alapítvány szervezésével megrendezett 7. Zabolai Népzene és Néptánctábor, ami – előző évekhez hasonlóan – idén is több helyszínen és gazdag programkínálattal várta az érdeklődőket.

A Roy Chowdhury-Mikes Alapítvány főszervezésében, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum közreműködésével, a zabolai polgármesteri hivatal, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Nemzetstratégiai Intézet támogatásával tető alá hozott rendezvény hétfőn kezdődött, és szombaton ér véget.
A táborba 210 személy jelentkezett, vendégek jöttek nem csak Kovászna, hanem Hargita, Kolozs megyékből, de az anyaországból is, sőt, mint a szervezők megjegyezték: idén sokkal több volt a magyarországi vendég, mint tavaly. A táborozók mind a felnőtt, mind a gyerek korosztályból jelen voltak.
Szállást magánházaknál vagy pedig a helyi sportcsarnok udvarán kialakított sátorozó helyen kaphattak.
Mint kérdésünkre többen is elmondták, azért járnak vissza a rendezvényre, mert az elmúlt évek alatt nagyon megszerették azt, és annak hangulatát. Másokat pedig pont az újdonság iránti kíváncsiság vonzott a táborba.
Az ünnepség több helyszínen zajlott: a Zabolai Kultúrházban, a Teleházban, a Csángó Néprajzi Múzeumban, a Mikes-kastélyban, a Pro Zabola kertben. A talpalávalót az Üsztürü zenekar, Ábri Béla és zenekara, a Magyarpalatkai Zenakar, Dezső Attila és barátai, Oniga András és barátai biztosították.
A haladóknak magyarpalatkai táncokat tanított Tőkés Zsolt és Tőkés Edit, kezdőknek magyarszováti táncokat oktatott Both László és Temérdek Friderika, a két gyerekcsoportot pedig Fülöp Csaba, Dombi Rózsa, és Kincses Olga tanították. Nyitrai Marianna pedig népdalokat oktatott.
Idén is volt hangszeroktatás, ahol a hegedű, brácsa, bőgő fortélyait tanulhatták el az érdeklődők az Üsztürü zenekar vezetésével.
Az ünnepség ma, pénteken a székelytamásfalvi Thúry-kúria udvarán folytatódik, ahol bográcsozás, gyermekfoglalkozások, népi játékok zajlanak, valamint a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület jóvoltából íjazni is lehet, valamint megismerkedni a honfoglaláskori szokásokkal.
A Zabolai Népzene és Néptánctábor a hagyományokhoz hűen szombaton a zabolai központi művelődési házban megtartandó gálaesttel zárul.
Kérdésünkre a szervezők elmondták, hogy hagyományőrző jelleggel, a népi kultúra megőrzéseként, népszerűsítéseként és annak továbbadásaként hozták létre a tábort. Ugyanakkor köszönetüket fejezték ki mindazon személyeknek, önkénteseknek, akik hozzájárultak a rendezvény sikerességéhez. <<

Hozzászólások