Hirmondo

Népszerű a kvízest

Népszerű a kvízest

Kilenc alkalom után május 21-én, vasárnap zárult a QuizNight 2016/2017-es évada. A havonta megszervezett tematikus kvízestek népszerűnek bizonyultak a kézdivásárhelyi ifjúság körében, fontos szerepet játszva a közösségépítésben. Az évadzáró kvíz témája a ballagás volt, amelynek végén az első három helyezett mellett a leghűségesebb játékost is díjaztuk.

A QuizNight új sorozata 2016 októberében indult azzal a céllal, hogy olyan alternatív szórakozási lehetőséget teremtsen a város fiataljainak, ahol élményekkel gazdagodhatnak, és az általános műveltségüket is fejleszthetik. Mind a számok, mind a visszajelzések azt mutatják, hogy a rendezvény teljesítette a kitűzött célokat. Az elmúlt hét hónap során a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) 9 kvízestet szervezett, amelyeken több mint 70 játékos fordult meg, alkalmanként 20-30 résztvevő tette próbára tudását.

405 kérdést tettünk fel, és 25 díjat osztottunk ki a dobogós csapatoknak, több mint 450 percet töltve kérdések megválaszolásával. A QuizNight keretében új ismeretségek, barátságok szövődtek, a közös élmények által igazán lelkes és kitartó közösség kovácsolódott össze, amelynek tagjai jó hangulatban, együtt szórakozva, ismereteiket bővítve töltötték a vasárnap estéket.

A QuizNight-hoz idővel más tevékenységek is kapcsolódtak, a kvízjáték izgalmai után gyakran folytattuk az estéket karaokéval, ahol a hangjukat tehették próbára a bátor vállalkozók, illetve különálló Activity-esteket is szerveztünk, amelyek más típusú, kötetlenebb szórakozást biztosítottak az érdeklődőknek.

A QuizNight 2016/2017-es évadát vasárnap este egy újabb, jó hangulatú kvízzel zártuk, amelynek témája a ballagás volt, a változatos tematikájú kérdéssort néhány alkalomhoz illő kérdés is színesítette. Az első három helyen végző csapatok tagjai ezúttal is értékes nyereményekkel tértek haza, továbbá különdíjjal jutalmaztuk Ambarus Esztert, aki mindegyik kvízen részt vett ebben az évadban. A kvízjáték-sorozat várhatóan ősszel tér vissza újabb izgalmas feladványokkal és még több szórakozással.

Ezúton szeretnénk megköszönni támogatóinknak, hogy hónapról hónapra biztosították a csapatoknak kiosztott nyereményeket. Partnereink voltak: Jazz Bistro & Winery, Vigadó Művelődési Ház, VIBE Fesztivál, Sic Feszt, Katona Csaba, Atrium Bowling Club, Project X, Suli-Buli, Belly Food, Lámpás Kávéház, Perecvásárhely, Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala, Communitas Alapítvány, Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT), Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT).

Farkas Áron

Hozzászólások