Hirmondo

„Nálunk a zene itthon van!”

„Nálunk a zene itthon van!”

Az esős idő sem tudta elrontani az idei, immár 27. alkalommal sorra kerülő nemzetközi fúvóstalálkozó sikerét: a minőségi zenekedvelők ezúttal is igazi élményekkel gazdagodtak. A július 6–8 közötti találkozón tavalyhoz képest több fellépő zenekar, több határon túlról érkező vendég tette tiszteletét.

 

Szombaton, a heves esőzés miatt elmaradt a sepsiszentgyörgyi központban tervezett felvonulás, ám a térzenére szép számban érkeztek az érdeklődők, így ha a tervezettnél rövidebb időre is, de sor került a megyeszékhelyi muzsikálásra.

Vasárnap a megemlékező istentisztelet, majd az elhunyt zenészek kopjafájának megkoszorúzása után, az eső miatt nem vonultak fel Réty központjából a zenekarok, hanem a helyi sport- és kulturális központban várták a szép számban összeverődött, több településről is érkező érdeklődőket. Mint utólag kiderült, nem volt egyszerű feladat a központba beköltöztetni a találkozót.

– Az elmúlt időszakbeli esőzések nálunk is kimutatták a foguk fehérjét, rekord szintet ért el a Feketeügy: 474 centiméternél tetőzött, ez bőségesen elég volt ahhoz, hogy a rétyi hídnak nemcsak az alját érje, hanem a felső felét is mossa. A sok esőzés miatt a helyi sport- és kulturális központ közvetlen szomszédságában lévő holtárok is megduzzadt (a Feketeügy már nem tudta befogadni ennek a vizét, így egyre csak telt). Hétfőn, azon a területen – ahol a rendezvény alatt a közönség tartózkodott –, még halak úszkáltak. Óriási munka volt rendbe tenni a parkot két nap alatt: nagyon büszke vagyok az önkéntesekre, akik részt vettek a terület víztelenítésében – avatott be a részletekbe Dombora Lehel rétyi polgármester, aki ünnepélyes nyitóbeszédében úgy fogalmazott, „a zene, különösen a fúvószene Rétyen itthon van, és itthon is lesz mindig, hiszen napi szinten átszövi a rétyiek életét, beleivódott a hétköznapjaikba”.

Több, országos szinten zajló kulturális rendezvény esetében hallani lehetett, hogy idén távol maradtak a támogatók (főképpen az állami intézmények).

– Sajnos kormányunknak köszönhetően, Kovászna Megye Tanácsa idén egyáltalán nem tudott pályázatot kiírni, támogatni, annak ellenére, hogy az elmúlt esztendőkben fő támogatónk volt. Ami innen kiesett, azt helyi forrásokból kellett pótoljuk. Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala is „sajátjaként” támogatta a rendezvényt, ezen kívül nagyon sok régi támogatónk, számtalan vállalkozó, barátaink (határon innen és túlról) segítettek anyagiakkal, így nem küszködtek anyagi gondokkal a szervezők. Nagy kihívás a szervezés. Külön köszönet Maksai Józsefnek, a rétyi fúvószenekar karnagyának, ilyenkor a rétyi zenekar egy emberként ténykedik, mi több, a zenekari tagok családjai is bedolgoznak: ez egy igazi közösségi élmény – összegzett az elöljáró.

Az idei találkozón a helyi fúvósok mellett Mezőhegyesről, Tótkomlósról, Pécsről, Komáromból, Uzonból, Barátosról, Csíkbánfalváról, Újtusnádról, Nagybaconból, Csíkszentsimonból, Kovásznáról, Kézdivásárhelyről, Kálnokról érkeztek zenekarok.

Hozzászólások