Hirmondo

Mioritikus pályázatok

Mioritikus pályázatok

Amint arról már több ízben beszámoltunk, Lemhény és Kézdialmás közösen pályázott a Szent Mihály-hegyen levő, Kézdiszék egyik legjelentősebb barokk stílusú műemléktemplomának a felújítására a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Régiónál. A pályázatot kedvezően bírálták el, de jött a hideg zuhany.

Mint kiderült, az 5.1-es fejlesztési tengelyen a pályázati pénz elfogyott, s így bár jogosultak lennének a pénzre, nincs amiből. Lemhény volt a projektvezető, a Kézdialmással szomszédos község 55 százalékkal vezetője a pályázatnak, s kb. három hete kapott Lukács Róbert polgármester egy értesítést, hogy a 62 pontot érő projekt nem finanszírozható – pénzhiány végett. Annyi remény van, hogy átcsoportosítás után kerülhet még némi pénzmag.

Molnár István polgármester szerint a Kovászna megyéből letett pályázatokat elvágták, s így mindenki csak a reménnyel maradt. A gond az, hogy ezen a fejlesztési területen 2020-ig volt pénz előlátva, és a következő ciklusban műemlékek felújítására már nem is lesz uniós forrás. A több megyét tömörítő régióban eleve 109 százalékra szerződtek le pályázatokat, s így a 36 millió eurós keret pillanatok alatt kimerült.

Hozzászólások