Hirmondo

Mikulásjárás Kovásznán

Mikulásjárás Kovásznán

Kedden anyaországi civil támogatók látogattak a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központba, és tartós élelmiszert vittek az otthon lakóinak, majd a Mikulásuk, közösen az otthon néhány tagjával, édességcsomagot és jókedvet vitt a városi kórház gyermekosztályára.

A lelkes támogatók tartósélelmiszer-csomagot: olajat, lisztet, cukrot, rizst, tisztítószert, játékokat vittek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány keretében működő otthonnak. Bár a médianyilvánosságot kerülik, elmondták: mottójuk, hogy segíteni kell a rászorulókat, ezért évek óta tartják a kapcsolatot a Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal és adományoznak az általa fenntartott tartozó otthonoknak.

Egyikük Mikulás-jelmezbe öltözve, hátán édességkosárral látogatott a kovásznai kórház gyermekosztályára, Kolozsi István és Noémi otthonvezető házaspár, valamint néhány otthonlakó kíséretében. A Mikulás édességet osztott, a kicsik legnagyobb örömére, ez alatt pedig a gyermekvédelmi központ lakói dalokat énekeltek. Az orvosok, látva a jókedvet, a szülészeti osztályra is behívták az „öreget”.

Kérdésünkre Kolozsi István elmondta: lassan tíz éve, hogy a magyarországi civil támogatók segítik az otthont. Ezen személyeket még Déván ismerte még, és azóta szoros kapcsolatot ápolnak. Megjegyezte, hogy az adomány jól jött az intézménynek, ami 47 nehézsorsú gyereknek ad otthont, oktatást és keresztény nevelést. Kolozsi köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik támogatták vagy a közeljövőben támogatják az intézményt. Külön kiemelte Gyerő József kovásznai polgármester hozzájárulását, aki segített mozgósítani olyan személyeket, akik idén pityókát és zöldséget adományoztak.

A gyermekvédelmi központban eseménydús december elé néznek, ma a kovásznai Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alkalommal fog bográcsgulyást főzni a gyerekeknek, 9-én levágják a kovásznai Dancs Adorján vállalkozó által adományozott disznót, 13-án pedig adventi vásárt tartanak a Városi Művelődési Házban. Az adventi rendezvényen zenés műsort adnak elő az otthon lakói, és megvásárolhatóak lesznek a gyerekek által készített tárgyak, valamint adományokat is elfogadnak.

– Mindenkit szeretettel várunk az adventi vásárra, ami egyben a köszönetnyilvánításunk is mindazoknak, akik egész évben támogattak minket – mondta Kolozsi István.

Hozzászólások