Hirmondo

Miért legyél önkéntes?

Miért legyél önkéntes?

Az Őszi sokadalom utolsó délutánján is akadtak érdekes előadások az Ifjúsági téren. Rés Konrád Gergely, a marosvásárhelyi Vibe főszervezője, valamint Kelemen Szilárd Péter, a Sic Feszt főszervezője tartott előadást a fesztiválok közösségépítő szerepéről, de szóba került az önkéntesség fontossága is egy fiatal éle­tében. Beszélgetőpartnerük Farkas Áron, az Ifjúsági tér egyik szervezője volt.

Miről is szólnak a fentebb említett fesztiválok? Rés Konrád Gergely elmondta, hogy a Vibe elsősorban egy zenei fesztivál, ami a középiskolásoknak és egyetemistáknak szól, tehát mondhatni diáktalálkozó. A fesztiválnak van egy nyári egyetem része is, a Vibe Koli, ahol a szórakozás mellett a diákoknak művelődni is van lehetősége. Átvéve a szót, Kelemen Szilárd Péter kifejtette, hogy a Sic Feszt célja, hogy a háromszéki, székelyföldi lakosoknak minőségi, elérhető áron való kikapcsolódást nyújtson.
Az önkéntességre terelve a szót Kelemen Szilárd Péter szerint minőségi csapatot akkor lehet összehozni, hogy ha az első évben önkénteskedők később visszatérnek, és akár már szervezőként tevékenykednek tovább. Példának okáért Hajdó Zsombort, a Sic Feszt fő logisztikusát említette, akinek ő maga adta át ezt a címet, miután önkéntesként megállta a helyét. Saját tapasztalataiból kiindulva elmesélte, hogy számára a legnagyobb nyereség, amit az önkénteskedés adott, a személyes kapcsolatai, hiszen ki tudott alakítani egy olyan kontakthálót, ami megkönnyíti az életét, és nem csak a munkájában.
Rés Konrád Gergely gondolja, hogy egy önkéntesnek nem jelent problémát az egész napos munkája, ha közben jól érzi magát. A legfontosabb tehát, hogy a hangulat jó legyen, mert a fiatal így a fesztivál jó hírét is kelti, ugyanakkor következő évben is szívesen tér vissza. És hogy miért ajánlja? Mivel a fiatalok alapjában véve szeretnek fesztiválokra járni, így ez egy jó hívószó lehet, amihez hozzájön pluszba még az is, hogy a fesztivál megvalósításáért ők is tudtak tenni valamit.
Az önkéntesség által egy közösségépítő folyamat zajlik – fejtette ki Farkas Áron, ezután arra kérdezett rá, hogy a közösségről hogyan gondoskodnak év közben. A Vibe főszervezője kifejtette, hogy bár gondolkodtak előbulikról, de úgy gondolják, hogy a fesztivál időszaka, az az öt nap jelenti a Vibe élményt, amikor a közösségnek össze kell kovácsolódnia. Tehát a közösséget inkább kommunikációban próbálják építeni, hogy felkészülhessenek a rendezvény idejére, és ott éljék át közösen a fesztiválélményt. Ezzel szemben a Sic Feszt szervezői az önkéntesekkel folyamatosan tartják a kapcsolatot ifjúsági szervezeteiken keresztül, besegítenek más rendezvényeken is, ahol szintén összegyűl a csapat.
Mivel ezek a fesztiválok elsősorban a fiataloknak szólnak, figyelni kell arra is, hogy a zsebükhöz legyenek igazítva, mégis minőségi előadók is megjelenjenek a listán. Abban mindkét szervező egyetértett, céljuk nem az, hogy a nagyobb, neves fesztiválokkal versenyezzenek a fellépőket illetően, hanem hogy elsősorban a célközönségnek, vagyis a diákságnak tetsző előadókat hívjanak. A Sic Feszt szervezői ezt úgy oldották meg, hogy leültek a célközönséggel beszélni, és véleményeket gyűjtöttek az előadókat illetően.

Pilbáth Kincső

Hozzászólások