Hirmondo

Megújul a sportpálya

Megújul a sportpálya

Sikeres pályázatról számolt be tegnap a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes Általános Iskola igazgatója, Voloncs Mária, a sportpálya felújítási munkálatának a végéhez közelednek.

 

Harmadszorra is sikeresen pályáztak a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány zöldövezet-programjánál, ezúttal azzal a céllal, hogy az udvaron levő sportpályát korszerűsítsék, kihasználhatóvá tegyék.

A pálya két épület között fekszik, ezért magas dróthálóval veszik körül, valamint megoldották mellette az esővíz elvezetését is. Zöldövezetet is kialakítanak, valamint ülőhelyeket a nézők számára, továbbá biciklitartókat is elhelyeznek. A beruházásra 8900 lejes keretet biztosított az említett pályázat, amihez a helyi önkormányzat is hozzájárult, a drótháló felszerelésében nyújtott támogatást. A kivitelezés tavasszal kezdődött, és egy kisebb halasztást követően, e hónap végén adják majd át hivatalosan.

Voloncs Máriától megtudtuk azt is: ebben a tanévben az iskola 530 tanulót fogadott, és az intézmény jó eredményeket tudhat magáénak a megyei és országos fiú- és lányfoci-, illetve kézilabda-bajnokságokon, a pálya tehát lehetőséget nyújt, hogy – a sportcsarnok mellett – itt is gyakorolhassanak.

Nem mellesleg nagy sikernek örvendett a tavalyi kezdeményezés: anya–lánya, illetve apa–fia meccseket szerveztek, bevonták a szülőket is a közös mozgásba, a pozitív visszajelzéseknek köszönhetően ezeket idén is megrendeznék.

Az első MOL-pályázat révén az intézmény hátsó udvarán alakítottak ki zöldövezetet, illetve fűszerkertet, a másodiknak köszönhetően az első udvar zöldövezetét rendezték, illetve megfelelő parkolót létesítettek a gyerekek biztonsága érdekében.

 

Hozzászólások