Hirmondo

Megújul a piac is

Piknikzónákat alakítanak ki, újrafestik és városszerte feltérképezik a parkolókat – derült ki az e heti kovásznai önkormányzati szemlénk során.

 

– Befejeztük a Fenyő és a Szabadság utcák térkövezését, 894 négyzetméter járdát újítottunk fel a két utcában, amelynek összértéke 156 933 lej. A városi élelmiszerpiac korszerűsítésére is hangsúlyt fektetve folytatjuk a térkövezést, újabb 600 négyzetméter térkő lerakása a cél – számolt be Gyerő József, polgármester.

Jeszenovics Róbert Károly alpolgármestere elmondta, a Montana Szálló mögötti, a város tulajdonában levő területen piknikzónákat alakítanak ki, asztalokat és ülőalkalmatosságokat szerelnek fel, ezáltal is kényelmesebbé téve a kirándulásokat mindenki számára. A piknikezőhöz a Tóth utcán keresztül lehet majd eljutni, miután befejezik a szükséges kövezési munkálatokat.

Emellett külön csapat dolgozik a városban a parkolók újrafestésén, számozásán és leltárba vételén, valamint a gyalogátjárók és sávelválasztó vonalak festésén. Ezeket a munkálatokat a polgármesteri hivatal alkalmazottai végzik a nemrég beszerzett festőgéppel.

A parkolók rendbetétele után a városháza licitet hirdet a parkoló helyekre, amelynek időpontjáról értesíteni fogja a lakosság, hogy a szükséges dokumentációt határidőig tudják összeállítani.

Hozzáláttak a patakmeder takarításához az Ady Endre és a Kálvin utcák közötti szakaszon, vagyis kikotorják és elhordják a patakban lerakódott hordalékot. A munkálatot a Kovászna Megyei Vízügyi Hivatal partnerségben a kovásznai önkormányzattal végzi.

Hozzászólások