Hirmondo

Megmutatták, mit tanultak

Megmutatták, mit tanultak

A napokban a Nagyszebenben megtartott Hagyományos Népi Mesterségek Olimpiáján vett részt a Kovásznai Tanulók Klubjától Konnát László helyi fafaragó és három tanítványa. Rangos elismeréssel tértek haza.

A nagyszebeni Astra Múzeumban megtartott ötnapos versenyen a megyét egyedüli csapatként képviselték a fiatalok (a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont diákjai), akik a fafaragás kategóriájába neveztek be, és nem kis sikerrel, hiszen Tóth Áron második lett a kopjafa-készítésben, míg Karácsony Bernadette és Ravasz András bronzérmet érdemeltek ki népi fajáték-készítésben.
Érdekességként megemlítendő, hogy Konnát László tanítványai (mindig más diákok vesznek részt) évente jelen vannak az említett versenyen, és mindig rangos díjakkal térnek haza, tavaly első helyezést értek el. Kérdésünkre az oktató elmondta: gyerekkorától a faragásnak él. Oktatói tevékenységét az 1990-es években kezdte meg a Kovásznai Tanulók Klubjában, ahol jelenleg is közel 100 gyereket tanít a fafaragás fortélyaira. Megjegyezte: az évek alatt sok olyan tanítvány kikerült a kezei alól, akik a klubban tanultakat mesterségként folytatják tovább. <<

Hozzászólások