Hirmondo

Lesújtó az idei költségvetés

Lesújtó az idei költségvetés

A tavalyinál jelentősen vékonyabb költségvetés az önkormányzatok többségének fejfájást okozott, és ez alól az alig ezer lelket számláló Dálnok sem kivétel. Amint az alábbiakból kiderül, többek között falunapot sem tartanak idén.

 

„Tizennégy éve, amióta itt vagyok, nem volt ilyen gyenge költségvetésünk”, vágott a sűrűjébe beszélgetésünk elején Bartók Ede Ottó polgármester. „Mindenhol gondok vannak, ám mivel mi vagyunk az egyik legkisebb község, talán számunkra jelenti a legnagyobb érvágást az idei büdzsé”, tette hozzá.

A folytatásban az elöljáró az elmondottakat számadatokkal támasztotta alá. „Az összköltségvetés 908.540 lej, ebből fejlesztésre 60 ezret, az iskola fenntartására 54.800-at fordítunk, emellett 142.160 lejt a szociális pénzek tesznek ki. Ezek után működtetésre 651.580 lej marad.”

 

„Meghúzzuk a nadrágszíjat”

Hozzátette, ahhoz, hogy költségvetés szempontjából a tavalyi szinten legyenek, még egyszer ennyi pénzre lenne szükségük, így elmondható, hogy fél évre elegendő a büdzséjük. „Előző években voltak vitáink, hogy hová jusson kevesebb, hová több pénz, idén mindenhová kevés vagy semmi sem jut”, magyarázta. „Ne adj` Isten, hogy a kazán tönkremenjen, hiszen nem lesz, miből újat vásárolni.”

Az elöljáró egy egyszerű példával szemléltette, mennyire nem elég a pénz. „Ha egész évre beosztanánk a pénzt a fizetésekre, fenntartásra mindössze 15 ezer lej maradna a kasszában, ami körülbelül a háromhavi villanyszámlát fedezné.” Hozzátette, a vízhálózat, az iskola, a kultúrotthon, a tanács épülete, a közvilágítás, a sportöltöző működtetése és karbantartása mind pénzbe kerül, és ez még nem minden. „A fizetésünk 7–8 hónapra elegendő. Előző években folyamatosan javítottuk a mellékutakat, ez idén már luxusnak számítana. Türelmetlenül várjuk a nyárra ígért költségvetés-kiigazítást, addig meghúzzuk a nadrágszíjat. Bár úgy vélem, kellemetlen meglepetésben lesz részünk, hiszen szemlátomást a »nagy kasszában« sincs pénz, és a szükséges hatszáz helyett legtöbb háromszázezret kapunk”, adott hangot pesszimizmusának.

Alternatív megoldás lenne a sokat hangoztatott, ám egyelőre törvény által nem támogatott intézkedés, mely szerint a forgóalapba a tavaly, illetve tavalyelőtt megspórolt pénzeket a fenntartási költségek fedezésére használhatnák az önkormányzatok. „Spóroltunk rendesen, a forgóalapban 887.407 lejünk van, ez az összeg a nyertes pályázataink önrészét hivatott biztosítani. Azonban amennyiben ezt a pénzt máshová csoportosítanánk át, elúsznának a pályázatok, amelyek közül például a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését célzó tenderben már három év munkánk van benne”, ecsetelte a dilemmát. Mint mondta, bíznak abban, hogy a tavaly visszakapott erdőből is értékesíthetnek faanyagot, hiszen némi pluszjövedelem igen jól jönne a túlélés biztosításához.

 

Elmarad a falunap

Amit biztosan lehet tudni, idén nem lesz falunap, továbbá a IV. ligában szereplő futballcsapatot sem tudják támogatni, osztotta meg lapunkkal a polgármester. „Uniós pénzből korszerű öltözőt építettünk a Dálnoki Dózsának, felújítottuk és körbekerítettük a játékteret, és a nézők a lelátóról szurkolhatnák végig a mérkőzéseket”, sorolta az eddigi fejlesztéseket, majd megjegyezte: „éveken át azon dolgoztunk, hogy megfelelő körülményeket teremtsünk a minőségi focinak, ám idén bajban vagyunk, hiszen a költségvetési törvény értelmében nem támogathatjuk az időközben bejegyeztetett sportegyesületet, amíg fenntartásra sem elegendő a pénz”. Ez annál is inkább fájó pont, mert ha megszűnik a focicsapat működése, azt nehéz lesz, ha nem egyenesen lehetetlen újraindítani. „Magánemberként támogatom a csapatot, remélem, a sportszerető lakosság ugyanezt teszi, hogy átvészeljük a hamarosan kezdődő tavaszi szezont, és bízom benne, hogy őszre jobbak lesznek a kilátásaink.”

A másik nagy szívfájdalom a falunap elmaradása, hiszen, míg előző években 10–20 ezer lej közötti összeget költöttek az esemény megrendezésére, idén egy vasat sem tudnak erre félretenni a korábban említett okokból. „Amikor csak szalonnára és hagymára van pénz, még napi menüt fogyasztani sem járhatunk vendéglőbe”, élt a fenti hasonlattal a polgármester. Megjegyezte, a március 15-i ünnepséget és a tűzoltóversenyt, amelyek nem költségvetés-függő rendezvények, a továbbiakban is megtartják.

 

Folytatják, amit elkezdtek

A megkezdett fejlesztéseket azonban mindenképpen folytatnák pályázati, illetve a megspórolt pénzből. „A Csernátonnal közösen megnyert, a csatornahálózat kiépítését célzó pályázat sínen van, és reményeim szerint tavasszal hozzálátnak a munkához”, fejtette ki az elöljáró, megjegyezve, 10 ezer lejt tettek félre engedélyek beszerzésére. Sínen van az új óvoda építésének ügye is, amelyet nagy részben a kormány finanszíroz (az önkormányzat önrésze 127 ezer lej), emellett a LEADER-nél elnyert, kotrógép beszerzésére irányuló pályázat értelmében ki kell fizetni az erőgépet, melynek költségeit a későbbiekben visszatéríti a kiíró. „Itt 50 százalék előleget lehet kérni, és ezt kell tennünk jelen esetben”.

Önerőből ravatalozót építtetnek a községi temetőben, jelenleg a közbeszerzés zajlik (a munkálat költségei mintegy 300 ezer lejt kóstálnak vélhetően), emellett folytatnák az ingatlanok telekkönyveztetését, hiszen az elkövetkezőkben a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) a telekkönyv meglétéhez köti a támogatások folyósítását. Ugyancsak önerőből készíttetik el a legeltetési üzemtervet a kaszálókra, illetve legelőkre, a kultúrotthon belső előterét és nagytermét lambériáznák, továbbá a községi út menti omladozó árok kijavítása sem tűr halasztást, sorolta az elöljáró. Hozzátette, bízik benne, hogy Banos György magyarországi vállalkozó és a Közösségért Alapítvány támogatásának köszönhetően még idén átadhatják a belül nagyjából elkészült római katolikus templomot.

Hozzászólások