Hirmondo

Közművesítenek Csomakőrösön

Közművesítenek Csomakőrösön

Csomakőrösön megoldódni látszanak az ivóvízgondok, ugyanis hamarosan hozzálátnak a háztartások vízvezeték-hálózatra való rácsatlakoztatáshoz a – fejtette ki lapunknak Gyerő József polgármester és Jeszenovics Róbert Károly alpolgármester.

A városvezetők örömmel nyugtázták, hogy a sepsiszentgyörgyi Közművek Rt. befejezte a csomakőrösi ivóvízhálózat kiépítését. Megjegyezték, az előtanulmányt és technikai tervezést a város végezte el. A folytatásban a tervek szerint már a hét folyamán hozzálátnak a vízvezetékek kimosásához, majd vízzel való feltöltéséhez, ezt követően pedig rácsatlakoztatnák a háztartásokat. Az elöljárók szerint mintegy kétszázan igényelték a víz bekötését. „Az elmúlt időszakban több panasz érkezett Csomakőrösről, hogy kevés víz van a kutakban. Reméljük, ez a fejlesztés megoldja a gondokat”, mondta az alpolgármester.

Gyerő József polgármester hozzátette, a közművesítés második szakasza, a szennyvízhálózat létesítése egyelőre várat magára, de az önkormányzat minden szükséges lépést megtett az anyagiak előteremtéséhez. „Amint az már korábban említettem, több beruházásra vonatkozó igénylést nyújtottunk be a PNDL-hez (Helyi Fejlesztési Országos Program), illetve a CNI-hez (Országos Befektetési Társaság). A szennyvízhálózat létesítésének finanszírozását a PNDL-től reméljük”, hangsúlyozta a polgármester.

A fürdővárosban sem tétlenkednek, a napokban láttak hozzá a Fenyők, az Egyesülés és részben a Szabadság utcák járdáinak felújításához, de a Kádár László Képtár előtt is hasonló munkálat zajlik. Az elöljárók elújságolták, Csomakőrösön rendbe rakták az utakat, és hamarosan a kovásznai mellékutcákat is kijavítanák. Ahol szükséges, törtkövet szórnak az útra, úthengerrel egyengetnek, sáncokat takarítanak ki, néhol az aszfaltutakat is kátyúzzák. A helyiek és turisták tájékoztatására is gondoltak az önkormányzat vezetői, ezért a városban tíz hirdetőtáblát helyeznek el, amelyeken a településen zajló kulturális vagy épp turisztikai eseményeket hirdetik meg.

A városcsinosítás ezzel nem ér véget, a zöldövezet karbantartása, valamint a virágok ültetése napi szinten zajlik. Ugyanakkor közbeszerzés alatt van egy útjelfestőgép megvásárlása, amelyet nemcsak az utakon használnának, hanem a lakónegyedi parkolókat is kifestenék, hogy majd a szabad parkolóhelyeket árverésre bocsáthassák.

Hozzászólások