Hirmondo

Kórustalálkozó

Kórustalálkozó

Szombaton, július elsején kórustalálkozó volt Baróton. Az Egyed Ágnes által vezényelt helyi Báró Wesselényi Miklós kórus meghívására hat kórus jött el a rendezvényre, amelynek megnyitó mozzanatát a Diákdombon tartották.

A kórusokat Krizbai Imre nyugalmazott baróti református lelkész, valamint Ilkei Árpád vargyasi unitárius lelkész mellett Barót alpolgármestere, Szakács László is köszöntötte. Az elöljáró beszédében üdvözölte a baróti kórustalálkozók megszervezésének hagyományát, úgy értékelve, hogy azok minden évben nagyobb és nagyobb népszerűségnek örvendenek.

Mint fogalmazott, népszerűségi mutatójukon túlmenően kovácsolják a közösség összetartását, és örömmel töltik el mindazok lelkét, akik értékelni tudják a magyarság csodálatos dalkincsét, a dalok kifejező, egyben gyógyító erejét. Végül Isten áldását kérte a szervezőkre, azért, hogy a találkozók sorozata az elkövetkező években is folytatódhasson.

A kórusok felvonulását idén rendhagyó módon a Miskolc-perecesi bányász fúvószenekar tagjai kísérték, ezt követően a rendezvény a városi művelődési házban folytatódott.

Hozzászólások