Hirmondo

Kiss Lázár-emlékdíj

Kiss Lázár-emlékdíj

Kézdivásárhely helyi tanácsának kulturális és oktatási bizottsága, testvértelepülésünk, Mezőkövesd Város Önkormányzata felajánlásából idén is pályázatot hirdet a Kiss Lázár-emlékdíj – a magyar nyelvért odaítélésére.

 

Olyan VIII. osztályt végzett diákok jelentkezését várjuk, akik tanulmányaik alatt kiváló eredményeket értek el a magyar nyelv művelése területén. Az esszé elbírálása mellett a nemzetközi, országos vagy megyei versenyeken elért eredményeket, illetve a részvételt, valamint minden olyan tevékenységet, amely a magyar irodalommal, nyelvvel és kultúrával kapcsolatos is figyelembe fogja venni a szakbizottság. A díj értéke 100 ezer forint.

Pályázási feltételek:

– kézdivásárhelyi oktatási intézményben folytatott tanulmányok,

– egyoldalas (A4) esszé az alábbi idézet alapján:

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.” (Kosztolányi Dezső)

– személyes adatok (név, cím, iskola, osztály, telefonos és egyéb elérhetőségek), valamint egy összefoglaló mindazokkal az eredményekkel, tevékenységekkel, amelyekkel a pályázó az anyanyelv és irodalom területén az elmúlt négy évben jeleskedett (helyi, megyei, országos, nemzetközi versenyek, rendezvények, iskolán kívüli tevékenység, önkéntes munka stb.).

A bíráló bizottság minden tevékenységet pontozni fog!

A pályázatokat a polgármesteri hivatal 108-as irodájában lehet benyújtani naponta 8 és 16 óra között. Határidő: 2017. szeptember 1.

Bővebb tájékoztatás Nagy J. Brigittától kérhető a 0726.233.518-as telefonszámon.

Hozzászólások