Hirmondo

Kezdődik a munka

Kezdődik a munka

Simon András, Bacon község polgármestere szerint már a héten elkezdődnek a vezetékes vízhálózat kiépítésének munkálatai Kisbaconban. Egyidejűleg Kisbaconban és Magyarhermányban az útépítési munkákat is folytatnák, utóbbi településen október végéig be kell azokat fejezni.

A régóta várt, igencsak szükséges nagymértékű vízvezetési munkálat mellett kormánypénzek segítségével a baconi önkormányzat további beruházásokat is meg szeretne valósítani. Így a magyarhermányi óvodát bővítenék, melyre 2,4 millió lejt, helyi utak feljavítására pedig 5,6 millió lejt ígértek.

Uniós alapokból 2 millió eurót pályáztak meg, mely pénzzel erdei utat építenének Magyarhermánytól a Barót-patak mentén egészen a Cigánylábi házig.

– Ez a pályázatunk maximális pontszámot ért el, felülvizsgálták, jelenleg jóváhagyását várjuk – mondta az elöljáró, hozzáfűzve, a vízvezetékek lefektetése után azt szeretnék, hogy a községhez tartozó minden faluban leaszfaltozzák az egész kicsi utcákat is, erre is pályázatot készítenek elő.

Hozzászólások