Hirmondo

Kadarkúton táncoltatták a közönséget

Kadarkúton táncoltatták a közönséget

Nemrég a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend közbenjárásával az anyaországi Kadarkúton ropták a táncot a kovásznai Pitypang néptáncegyüttes fiataljai, elkápráztatva a városnap közönségét.

A Szabó-Sebők Enikő és Tökbandi Rita kovásznai tanítónők vezette Pitypang húsz alsó tagozatos fiatalja felcsíki, széki és moldvai táncokat mutatott be a közönségnek, sőt be is vonták őket az előadásukba, hiszen az ördög útja elnevezésű táncot a helybeliek is a gyerekekkel együtt ropták.
Ottlétük alatt szerzett tapasztalataik szerint a tanítónők elmondták, hogy nagyon tetszett mind nekik, mind a gyerekeknek az anyaországiak vendéglátása, ezért köszönetüket fejezik ki a kadarkúti önkormányzatnak, a kovásznai önkormányzatnak, valamint a Szent Gellért Erdélyi Lovagrendnek, amiért ott lehettek.
A kovásznai Jánó Árpád, a Szent Gellért Lovagrend kormányzója elmondta: Karsai József kadarkúti polgármester is tagja a lovagrendnek, és a közös barátságn apropóján hívták meg a táncos fiatalokat a településre.
Emellett a kovásznai és kadarkúti iskola is jó kapcsolatot ápol, a két intézmény diákjai már több közös tanulmányúton részt vettek. <<

Hozzászólások