Hirmondo

Javítják a vízminőséget

Javítják a vízminőséget

Rétyen régóta állandó erőfeszítésbe kerül a víz-, és csatornahálózat működtetése, karbantartása. Tavaly júniusban maradtak szolgáltató nélkül, és úgy döntöttek, saját kézbe veszik az irányítást.

A településvezetés már a szolgáltató hivatalos felmondása előtt eldöntötte, hogy saját szolgáltatót hoznak létre, ennek a folyamatnak már az utolsó pár száz méterénél tartanak.

– Fokozatosan leküzdöttük a bürokratikus akadályokat, viszont időközben nem zárhattuk el a csapokat, hiszen a rendszernek is többet árt, ha egyáltalán nem működik. Már a próbafúrásokkor – körülbelül tíz éve – gyengébb eredmények jöttek ki a vízminőségnél (vasas, mangános volt, ammóniumot tartalmazott a víz), így a víztisztító állomás ezekre a paraméterekre építődött – magyarázta Dombora Lehel polgármester.

Mivel 70-80 méteres kutakról van szó, az elöljáró kifejtette, hogy semmilyen állati eredetű ürülék nem szivárog le ilyen mélyre, a magyarázat csak az lehet, hogy egy ősidőkből származó fosszilis rétegbe fúrtak, ez indokolja kimondottan az ammónium jelenlétét (ugyanis szennyeződés esetén az ammónium soha nem jelenik meg egymagában, mindig kíséri nitrit, nitrát, baktériumfertőzés).

– Aktív szenet tartalmazó szűrők tisztítják a vizet, ezek telítődtek, cserére szorulnak. A csere, folyamatban van, és megvan a szükséges technológiánk és emberi kapacitásunk a rendszer rendbetételére, működtetésére – összegezett az elöljáró.

Hozzászólások