Hirmondo

Idén sincs remény rá

Idén sincs remény rá

Több éve húzódik a Rétyen áthaladó országút melletti sáncok, járdák kialakítása: bürokratikus okok miatt egyre csak tolódik a kivitelezés, az engedélyezési fázisnál akadt el Réty vezetősége.

Az említett korszerűsítés nem új keletű, még az előző községvezető rendelte meg az idevágó terveket, amelyek egy brassói tervező jóvoltából el is készültek, ám azóta egyre csak tolódik a kivitelezés. Az építkezési engedélyhez ugyanis tulajdonjog igazolása szükséges, ebben van a baki, hiszen az útszakasz nem a településé: a sánc és a járda az országúthoz tartozik, tehát az országos útügy hatáskörébe tartózik. Sajátosan romániai a helyzet, hiszen törvény rendelkezik arról, hogy a helyi tanácsok kötelessége a járdák, sáncok kialakítása, karbantartása.

– Minimum egy fél évünk csak arra ment rá, hogy urbanisztikai bizonylat legyen a kezünkben, jelen pillanatban pedig gyűjtögetjük a jóváhagyásokat, hogy építkezési engedélyt tudjunk kiváltani. Reményeink szerint 2 hónap múlva meg is szerezhetjük ezt az engedélyt. Aztán jöhet a több hónapot tartó licit, az ennél is időigényesebb óvásokról nem is beszélve, amelyek tükrében reményünk sincs arra, hogy idén nekifogjunk a munkáknak – magyarázta Dombora Lehel, a község első embere.

Hozzászólások