Hirmondo

Hónapok óta készülnek

Hónapok óta készülnek

Kézdivásárhely önkormányzata idén is öt lovast küld a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutamára, a Székely Vágtára, amelyet július 14–16. között tartanak az eresztevényi Óriáspince-tetőn. A céhes város 2013-as második helye után a tavaly érhetett volna el jó helyezést, a nagy esélyesnek tartott kézdivásárhelyi indulót viszont, bírói döntésre, kizárták a versenyből, így nem indulhatott a Székely Vágta döntőjében. Idén négy lovas a Székely Vágtán, egy pedig a Góbé-futamon indul, a benevezési díj mellett, a lovasok felkészülését is támogatja az önkormányzat.

 

A Kézdivásárhely színeiben induló Berde Loránd másodszor képviseli a céhes várost, tavaly egy hajszálon múlt a döntő számára. Berde azóta is arra készül, hogy megnyerje a Székely Vágtát, mindennapjait az edzések töltik ki, a folytonos munkában hisz. Anci nevű lovának sem ismeretlen a terep, ugyanis tavaly is ketten futották a köröket a sepsiszentgyörgyi előfutamon. Loránd pár hónapja gyakorol a lóval, elmondása szerint nagy odafigyelést igényel a felkészülés, és az sem mindegy, hogy ló és lovas milyen lelkiállapotban állnak majd a starthoz. Jó eredményt szeretne elérni idén is, s miért ne, ezután megnyerni a Nemzeti Vágtát is Kézdivásárhelynek.

Bódi Albert sem idegen a Székely Vágtán, talán a legtöbbet induló székely lovas a galoppversenyen. Ő már a Nemzeti Vágtán is szerepelt Imánnal, most az a céljuk, hogy a Székely Vágtán a lehető legjobb helyezést érjék el. Bódi tiltást kapott a szervezőktől, amely azt eredményezte, hogy a tavaly nem indulhatott a versenyen, s mivel idén sem számított az indulásra, kevés ideje maradt felkészülni. Tökéletesre edzeni a lovat nehéz lesz, egyszer saját magát is rendbe kellett hoznia, nyolc kilótól szabadult meg, hogy a legjobb állapotában állhasson a startolók közé. Naponta 8–10 kilométert lovagol Imánnal. „Bízom benne, hogy ott leszünk az élvonalban, de talán az lenne a legnagyobb vágyam, hogy végre valaki győzzön Kézdivásárhely nevében” – mondta Bódi Albert.

A nyujtódi és oroszfalvi képviselő, Ugron Attila és Antal Norbert együtt készülnek a lovasversenyre. Ugron Attila rutinos versenyző, Antal Norbert viszont csak most érte el a korhatárt, hogy indulhasson, de még így sem szűz a terep számára, hiszen 2013-ban a póni-futamon már megismerhette az óriáspince-tetői pályát. Norbert Ugron Attila Villám lovát üli meg, Attila pedig Csillaggal áll rajthoz, akivel másfél hónapja edz. Attila szerint igaz rá a mondás, hogy „dolgozz keményen addig, amíg a tanítványaid a riválisaiddá nem válnak”, hiszen Norbertet erős indulónak tartja, és csak azt szeretné elkerülni, hogy egy előfutamban kelljen összemérniük lovastudásukat. Villám is, Csillag is többször futottak már Székely Vágtát, ezért a jó helyezés náluk is elengedhetetlen.

A Góbé-futamon Kézdivásárhelyt Dudás Zoltán képviseli, aki új a mezőnyben, lovon viszont 20 éve ül, eddig hobbi szinten űzte a sportot. Négy éve van saját lova, vele indul a Székely Vágtán is. A lovat naponta edzésben tartja, ha valamiért ő nem tud vele edzeni, akkor másra bízza. Dudás szerint a jó eredmény elvárt, de a részvétel is fontos. A Székely Vágta előfutamai július 15-én, szombaton 13 órától lesznek.

Hozzászólások