Hirmondo

Hagyományt teremtenének

Hagyományt teremtenének

Hétvégén a Kovásznai Római Katolikus Egyházközség a Tündérvar Székely Nagycsaládosok Egyesülete és a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend társszervezésével megtartotta az első családi napot a katolikus templomkertben. A Szent István tiszteletére szombaton rendezett eseményt mostantól minden évben ugyanezen napra időzítenék.

 

Az egész napos esemény szervezői színes programokat biztosítottak a kis- és nagycsaládoknak egyaránt, amelyeken bárki reszt vehetett felekezeti hovatartozástól függetlenül.

– A rendezvény célja, hogy a családok együtt lehessenek ezen a napon, Isten közelében, a templom árnyékában. Ezúttal zömében helyi résztvevők voltak, viszont jövőre igyekszünk még több családot megmozgatni – mondta dr. Fülöp Csaba, az egyesület elnöke.

Délelőtt gyermekfoglalkozások várták a kicsiket: volt nemezelés, gyöngyfűzés, quilling, arcfestés, csakúgy mint sakk, malom, illetve bútorfestés. Ezt követően rövid imádságot tartottak a katolikus templomban a családokért.

A bográcsozás is a program részét képezte, a résztvevők számára a helyi Kiss Gábor készített ízletes pityókatokányt. Miután mindenki jóllakott, belevágtak a három menetből álló csoportos-családos vetélkedőbe. Első körben kötélhúzás, zsákban ugrás és mocsárjárás várta a versenyezni vágyókat, majd lufival szaladás, családi papucs, diótörés csővégen lesben állva, végül lufikígyó, célba dobás és családi pantomim zárta a programsort.

Péter Artúr kovásznai plébános lapunknak elmondta, a gyermekprogramok szervezésében, lebonyolításában segítséget nyújtó Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete komoly segítséget jelentett számukra. „Szeretnék, ha mostantól minden évben ugyanezen a napon tartanánk a rendezvényt”, hangsúlyozta.

Fülöp Csaba megjegyezte, a helyi önkormányzat 3000 lejjel támogatta az eseményt. A játékokon részt vevő családokat a Szent Gellért Lovagrend által felajánlott díjjakkal jutalmazták.

A családi nap délutánján Mária-áhítat volt a katolikus templomban szentmisével, rózsafüzérrel és gyertyás körmenettel, melyet a Mária Rádió közvetített. A Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesület legközelebb a Kovászna-napok keretében vállalja a gyermekek aktív foglalkoztatását, mely során gondolkodni, ügyeskedni, gyűjtögetni kell a kicsiknek. Aki legyőzi az akadályokat, és bejut a Tündérvárba, jutalomban részesül. „Aki már tud járni, annak ott a helye”, hangsúlyozták. Ezt megelőzően, mint azt már megírtuk, augusztus 23-án fiatal önkénteseknek rendeznek ingyenes, egyhetes tábort Csomakőrösön a Debreczi Panzióban, „cserébe” pedig a fiatalok részt vesznek a városnapokon a gyerekfoglalkoztatásban.

Hozzászólások