Hirmondo

Gelence élő történelme

Gelence élő történelme

Pár hónappal ezelőtt Bereczi István plébános engedelmével kézbe vehettük a Domus Historiát, és megengedte, hogy a település történetét s a nagyvilág fontos eseményeit magába foglaló értékes dokumentumról másolatot készítsünk. A Domus Historiánál vélhetően hitelesebb „történelemkönyv” nem létezik, hiszen a plébániák őrei, a települések lelkipásztorai írták és írják, s ily módon a valóság nem szenvedett torzulást. Így megtudhatjuk, hogy mikor és milyen körülmények között épült a településen egy-egy középület, mikor és mennyiért javították ki a templomot, milyen hozadéka volt a nagy világégéseknek, vagy épp milyen volt az időjárás másfél évszázaddal ezelőtt.

 

Jobbágyokról, egyházi vagyonról

 

A gelencei háztörténet írása nagyon régen kezdődhetett. A mai modern kézíráshoz szokott szem nem is tudja kisilabizálni – vagy csak nagy nehézségek árán – az első oldalakat, amiket cirkalmas kézírással vetett papírra a Historia első írója. Bár pár oldalt átnéztünk, mégsem sikerült kideríteni, hogy melyik évben keletkezhetett az írás első része, viszont több alkalommal is belefutottunk a „jobbágy” és a „jobbágya” szavakba, ami azt jelenti, hogy a történet első része még a feudális jellegű rendszerben íródott, és mindenképpen régebbi 1848-nál, hiszen Háromszéken 1848. április 2-án Csernátonban, a Cseh-kúriában a szabadelvű nemesség gyűlésén történt meg az első lépés a jobbágyi terhek eltörlésének az érdekében, ténylegesen pedig szintén Alsócsernátonban, 1848. május 30-án jelentette be Pünkösti Gergely határőrtiszt a rendszer felszámolását. Évszámmal csak a Domus Historia 12. oldalán találkoztunk, ahol a Status Gedefia (?) Filialis Hilib latin nyelvű bejegyzés írója 1733-at, illetve 1770-et is jelöli. A következő bejegyzés már a haralyi filia helyzetét taglalja, szintén latin nyelven. Mindkét filia helyzetét bemutató jelentés végén magyarul is leírják, hogy milyen tulajdona van az egyháznak a két településen, az aprólékos leltár például a „sütő kementzére”, egy kis házra is kitér, aminek lakója „egy más féle ember aki a templomra vigáz”.

 

Nemes urak, lovas katonák, keserves emlékezet

 

Érdekes bejegyzés az, ami Domus Historia 25. oldalán számba veszi, hogy kik a nemes urak és a lovas katonák Gelencén és környékén. Az évszám sajnos itt sem azonosítható, az előző bejegyzés írója ugyanis csak anus 7 1/2-et jelöl meg, amiből nem derül ki, hogy mikor születhetett a bejegyzés. Ezt olyan szempontból is jó lenne pontosan tudni, mert már demográfiai adatok is megjelennek, az akkori plébános szerint „Gelenczén a lelkek száma 1669”. Szót ejt arról, hogy vannak a településen oláhok is, kiknek külön pápájuk vagyon, és magyarázatot nyújt arra nézve, hogy kik a provinciálisak és a katonák a településen. „A Provincialisak állanak Exemptus Nemes emberekből, az kik sem nem katonák, sem nem contribualnak. Úgy az Katonák is, akik két félék: lovasok és gyalog renden lévők. A többiek vag jobbágyok vag más onnan ide vetemedett oláhok, nímetek, czigányok vag más eféle nemzetek. De az e félék igen kevesen vannak.” Ezt követően oldalakon keresztül nemesek, jobbágyok, katonák nevei olvashatóak. Más kézírással és eltérő színű tintával utólag kerülhetett be az évszám a 334-et lelket számoló Hilib bemutatása végén: eszerint a lista az 1822-es helyzetet tükrözi. Ez kevésbé valószínű, mert a sorok írója ezután „Keserves emlékezet” címmel emlékezik meg a települést sújtó nagy földrengésről, ami újkori források szerint 1802. október 26-án zajlott le és a Richter-skála szerint 7,4 fokozatú volt, és Szentpétervártól Görögországig, illetve Moszkvától Belgrádig érezhető volt. Ez egy olyan hatalmas földindulás volt a Volykul József esperes-plébános szerint, hogy hasonlót élő emberek nem tapasztaltak, és még a Historiában sem szerepelt. „Tartott hét minutumig, és történt, hogy sokan lábakon meg nem állhattak s a földre esének. A föld sok helyen olyan hasadásokat tett, hogy nem csak egy ember, sőt három is beléje fért volna”.

 

Drága a czifra búza

 

A következő, 1811. április 24-i bejegyzés írója, Volykul József plébános „Emlékezetre méltó drágaságról” ad hírt a Historia olvasóinak, így írva: „Szükség ugyan nincs, de oly drága mindenféle (…) hogy ahhoz hasonlót nem lehet olvasni az mű (olvashatatlan). Az szép czifra búzának köble 100 Rforint (rénus forint – szerk.), az árpának 50 Rforint, a zabnak 30/40 Rforint. Egy pár hízott ökörnek ha nagok 1500 (Rforint), az alábbvalónak 1000. Lovat, egy pár közönséges ökröt járni valót nem lehet venni 600/700 forintok alol, így lehet már gondolni az alábbvaló marháknak is az árakot. Egy fejős tehény jó 200 Rforint, az alábbvaló 150. Egy juh 270 forint, hasonló képpen a kecske, így lehet az többi apróban is gondolkodni.” A közgazdász vénával rendelkező plébános szerint ennek az oka „a papírpénz járása”, ami fokozatosan szorítja ki az ezüst- és aranypénzeket, és a fizetőeszköz rohamos elértéktelenedése, ami „minden statusbeli embernek gondot okozott és nagy zúgolódást keltett”. A plébános írásából kiderül, hogy a tehetősebbek is megsínylették a helyzetet, viszont a szegények kénytelenek voltak házról-házra járni, és koldulni a megélhetésért.

 

Forradalom leírása helyett időjárás-jelentés

 

Teljesen érthetetlen módon az 1848–49-es események hiányoznak a Domus Historiából. Helyette Elekes Imre plébános az időjárással kapcsolatos „emlékezetre méltó történeteit” osztja meg a háztörténet olvasójával, így megtudjuk, hogy 170 évvel ezelőtt, 1847-ben olyan hideg volt Haralyban, hogy a nagy hideg és hó miatt a házakon a zsindelyek csattogtak, és egy kismise alkalmával a species (ebben az esetben vélhetően a miseborra gondolt a plébános, ugyanis a species latin szó jelentése teakeverék – szerk.) megfagyott a templomban. Az év egyébként kedvező lett volna a termés szempontjából, hiszen nyáron 20–25 éve nem látott jó időjárás kedvezett a kultúráknak, viszont a későbbi nagy esőzések végett és a „Molduvából beözönlő sáskák miatt” a termény nagy része tönkrement. A gondot tetőzte, hogy Gelence környékén 1847-ben már szeptember 24-én lábnyi hó lett, tönkretéve a szilva- és almafákat.

Elekes Imre plébánosnak mindössze két bejegyzése kapcsolható valamilyen formában a szabadságharchoz, ezek egyike 1849. március 25-én született és megtudjuk, hogy egy gelencei lovaskatona, ifjabb László Imre, aki a magyar nemzet elárulásával végződő harcokat személyesen vitézül kiállta egy „nehéz selyem, gyönyörű, hímzetes kendőt ajándékoza Szentség hordozására a Szűz Szent Imre templomának Isten dicsőségére és a Védszentjének tiszteletére”. Ebből valószínű, hogy vita robbanhatott ki, mert szeptember 14-én Elekes Imre plébános már arról tájékoztat, hogy a hívek egy része nem helyeselte az adományt, mivel az hadizsákmánynak minősült, és így biztos, hogy rablás útján juthatott az adományozó birtokába, s így azt a plébános visszaadta a katonának.

A Domus Historiának ez csak egy töredéke, és elsősorban azokról a bejegyzésekről nyújtottunk körképünkben kivonatot, ami szubjektív megítélésünk szerint érdekes lehet az olvasó számára. A soron következő körképeinkben kisebb terjedelemben, de visszatérünk Gelence háztörténetére.

 

A Historia Domus latin nyelvű kifejezés jelentése „háztörténet”, és a plébániák, szerzetesházak napi történetét feldolgozó, általában a plébános által vezetett naplószerű könyvet takarja. A római katolikus egyházban használatos (bár néhol a protestáns egyházaknál is találkozunk vele). Célja, hogy az egyházközség története első kézből legyen feljegyezve. Mivel a plébános (vagy az általa megbízott személy) vezeti, ezért nemcsak a száraz történeti tények, hanem szubjektív megjegyzések, események is feljegyzésre kerülnek. Célja kettős. Az elsődleges cél, hogy a plébániák és szerzetesházak történeti kutatásának fő forrásává lehessen, a másodlagos cél pedig, hogy a plébános az utódjának híreket, adatokat és – általában szubjektív – benyomásokat is hagyhasson. A Historia Domus vezetését egyházmegyei szabályok írják elő, püspöki vizitációkor ellenőrzik. (Forrás: Wikipedia)

Hozzászólások