Hirmondo

Folytatódnak az útjavítások

Folytatódnak az útjavítások

Kovászna megye 2016-ban közel tízmillió eurót fektetett útjavítási és korszerűsítési munkálatokba, ezek egy részét idén tavasszal fejezik be. Uniós, kormányzati és saját bevételeket fordítottunk utakra, reméljük, hogy idén is sikerül legalább ugyanakkora keretet biztosítani – tájékoztatott Kovács Ödön megyemenedzser, hozzátéve, több projekttel is pályáznak az Országos Településfejlesztési Programra, valamint előkészítési fázisban van az erdővidéki úthálózat korszerűsítésére vonatkozó, nagyobb léptékű uniós pályázat.

Két fontos, már elkezdett munkálat fejeződik be idén tavasszal, a Sepsiszentgyörgy–Illyefalva közötti, 8,5 kilométeres útszakasz modernizálása hatvan százalékban, míg a Sepsiszentgyörgy–Uzon–Brassó megyehatár közötti 18 kilométeres útszakasz felújítása kilencven százalékban készült el.

Várhatóan tavasszal megkezdődik a Nagyborosnyó–Bodzaforduló közötti 21,4 kilométeres útszakasz javítása, ezt az Országos Településfejlesztési Programból finanszírozzák, közel negyvenmillió lejes munkálatot terveznek, amelynek felét már leszerződték. Ugyancsak az Országos Településfejlesztési Programhoz szeretnének pályázni a Nagyajtán található, veszélyessé vált vashíd kicserélésére egy kétsávos betonhídra, valamint a Maksa–Lécfalva – 13 E országút közötti útszakasz teljes felújítására.

A Sepsibükszád–Bálványosfürdő közötti országút modernizálási terveire és kivitelezésre idén külön összeget különítettek el az országos költségvetésből, az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) vezetőinek ígérete szerint ebben az évben megkezdődik a felújítás. Brassó és Hargita megyével összefogva uniós forrásokra pályáznának az erdővidéki úthálózat korszerűsítésére. A Mikóújfalu–Barót–Brassó megyehatár, illetve a Barót–Vargyas–Hargita megyehatár közötti útszakasz felújítása a becslések szerint 26 millió euróba kerül.

– Fontos a térségnek ez a megyeközi együttműködés, hiszen a Regionális Operatív Programból ötven kilométeren tudunk majd korszerű úthálózatot kialakítani – fejtette ki a megyemenedzser, hozzátéve, folyamatban van a Kovászna megyei rész pályázati dokumentációjának összeállítása. 

Hozzászólások