Hirmondo

Épül az új óvoda

Épül az új óvoda

Hosszas folyamat látszik a vége felé közeledni, hiszen 2007-re nyúlik vissza az óvodafelújítás, -építés Esztelneken. Mondhatni, igazgatói mandátumának kezdete (2006 ősze) óta az egyik nagyobb beruházás, amely a bürokrácia, illetve a kormányprogramok szervezetlensége miatt húzódott el ennyire, tudtuk meg Fülöp István iskolaigazgatótól.

Az iskolához tartozó épületek közül az óvoda lett volna az első, amelyet fel szerettek volna újítani, a régi ingatlanban ugyanis egyetlen terem van, akkoriban pedig községszinten 90 fölött volt az óvodások száma, a rehabilitálás mellett tehát bővítésre is szükség volt – avatott be az indulásba Fülöp István.

Az akkori tanfelügyelőség vezetésével folytatott egyeztetés után tudomásukra jutott, hogy indul egy új óvoda-program (PRET), amely 2-3, illetve több tantermes óvodák építésére nyújt lehetőséget. Az akkori gyereklétszám és az „utánpótlás” alakulása bizkodásra adott okot, indokoltnak tűnt egy háromtermes ingatlan építése. Mivel ebbe a programba beiratkoztak, és elnyerték a részvételi jogot, azaz a támogatást, úgy vélték, ez a helyzet megoldottnak tekinthető, és az iskolára fordították a figyelmünket. Az I-VIII. osztályok akkoriban a falu másik felén, az egykori tanács épületében működtek, ahol most a községi könyvtár kapott helyet. Az oktatás minőségének emelése miatt is úgy döntöttek, ideális lenne „egy udvarra hozni” az intézményt, ennek érdekében bővítették az iskolát.

Mindeközben azonban a PRET-program nemhogy döcögött, el is némult, 2011-ben hallatott ismét magáról, hogy azonnal ki kell jelölni az építkezéshez a területet, elkészíteni a teljes dokumentációt, mivel látnak neki a munkálatnak. Ez a nagy sietség oda vezetett, hogy 2015-ben aztán valóban hozzá is fogtak, épülhetett az óvoda Kurtapatak és Esztelnek között.

A helyszínválasztás talán némi magyarázatra szorul: az említett szép gyereklétszám nyilván a községre vonatkozott, a kicsik között voltak mindkét faluban élők, és nem látták értelmét annak, hogy összevont csoportok legyenek, amikor lehetőség volt korosztályok szerint teljes csoportokat indítani községszinten. Tudni kell, hogy a két település alig fél kilométerre fekszik egymástól, tehát nem beszélünk óriási távolságról.

Továbbá a régi óvoda a ferences kolostor vonzáskörzetébe tartozik, és mivel az utóbbi műemlék épület, a műemlékvédelmi zónára vonatkozó, rendkívül szigorú építkezési, területrendezési szabályozások érvényesek az előbbi ingatlanra is. A PRET-programban emelt épületek ezzel szemben kész típustervek szerint készültek, amelyek nem illeszkedtek a műemlékvédelmi zóna szabályaihoz. Két lehetőséget vettek fontolóra: a gyár irányába haladhattak volna, ahol eleve zsúfolt a környék, így esett a választás a „határra”, amely tulajdonképpen pár száz méteres utat jelent. Alkalmas, tiszta papírokkal rendelkező telek is akadt, így elkezdődhetett az építkezés, amely hárompillérű támogatású, a kormány és a Világbank finanszírozta, de az önkormányzatra is hárul önrész: parkosítania kell, parkolókat, fűtésrendszert kialakítania, kutat ásatnia stb. (A régi épület ifjúsági rendezvények, konferenciák és hasonlók számára alkalmas közösségi térként működhetne majd.)

Sajnos van egy másik fordulat is a történetben: időközben úgy alakult, hogy a község fiataljai közül sokan külföldön dolgoznak, egyre kevesebb a házasságkötés, és így nyilván a születések száma is. Megapadt a gyereklétszám, idén egyetlen, 28 fős óvodás csoport van, (ők jelenleg az iskolán belül kaptak termet), de bíznak benne, hogy ez a tendencia megfordulhat, fejezte ki reményét az igazgató.

 

Hozzászólások