Hirmondo

Első lépések a jégen

Első lépések a jégen

A sikeres Korisuli-program után beindult a Hokisuli is a kézdivásárhelyi műjégpályán. Míg előbbi egyelőre a céhes városi 0-IV. osztályosoknak szól, és célja, hogy senki se végezze el úgy az iskolát, hogy ne tudjon korcsolyázni, utóbbi kifejezetten a jégkorong-utánpótlás kinevelését szolgálja. 2007 után született, talpraesett gyerekek csatlakozhatnak a csapathoz, akik heti három alkalommal, négy fiatal, helyi edző segítségével leshetik el a sportág rejtelmeit.
A tavaly év végén átadott és a szakma által ékszerként jellemzett kézdivásárhelyi műjégpályán új alapokra helyeznék a jégkorongoktatást, ennek érdekében nagyszabású toborzásba fogtak. 2007-ben és azután született gyerekeket várnak a Hokisuliba U8-as és U10-es csapat alakítása céljából. „Nagyon lényeges, hogy saját nevelésű, tehetséges fiatalok vállalták magukra az edzői feladatokat: Fetés Norbert, Fetés Róbert, Móré Szabolcs és Tóth Botond, akik Márton Sándor vezetésével megtanítják a gyerekeket korcsolyázni, majd a jégkorong alapjaira. Azt szeretném, ha U8-ban és U10-ben minimum negyven-negyven gyereket sikerülne toborozni, így igazi jó csapatok alakulhatnának ki” – magyarázta lapunknak Máthé Zsolt, a HC Bikák elnöke.
A fiatal edzők képzéséről a Székelyföldi Jégkorong Akadémia gondoskodik, megfelelő szakmai és fejlődési hátteret kívánva biztosítani nekik az itthon maradás érdekében. Márton Sándor edző, pályagondnok elmondta, a Korisuli-program rendkívül népszerű az alsó tagozatosok körében, akik szervezett körülmények között hódolhatnak jeges hobbijuknak. Azok, akik a heti alkalmaknál többet szeretnének, választhatnak a műkorcsolya, a jégkorong és hamarosan a rövidpályás gyorskorcsolya között. „A Hokisuliban felszerelést biztosítunk a gyerekeknek, nemrég az akadémiától kaptunk 30 rend felszerelést – korcsolya és sisak nélkül –, a kapusokat is be tudjuk öltöztetni. Nem akadály, ha nem tudnak korcsolyázni, mi azért vagyunk, hogy megtanítsuk őket a heti három alkalommal” – tette hozzá Márton Sándor
Tóth Botond negyedikes korában kezdte el, és több mint 15 évet jégkorongozott. Nagyon jó emlékeket őriz erről az időszakról, mindenkinek csak ajánlani tudja a versenysportot. „Amikor felkértek erre a feladatra, nem is hittem volna, hogy ennyire fogom szeretni, és ilyen könnyen szót tudok érteni a gyerekekkel, látni rajtuk, hogy nagyon akarnak tanulni, és a fejlődés is gyorsan mutatkozik. Van bennük potenciál, ha kitartóak maradnak, akkor hokista lesz belőlük, mi is pont így kezdtük” – fogalmazott.
A Hokisuli lényegében specifikus edzés, ahol játékos módszerekkel, szórakozva tanítják a hokista palántákat a sportág alapjaira. A változó edzéstervben játék és korongozás is szerepel azért, hogy megszerettessék a kicsikkel a sportágat.
Móré Szabolcsot, aki korábban az utánpótlás válogatottban is megfordult, jó érzéssel töltötte el, hogy rájuk, helybeliekre esett a választás, és nem idegenből hívtak edzőket. „Ahhoz képest, hogy rövid ideje kezdtük el, jól haladunk, minden edzésen jelennek meg új arcok, tetszik a gyerekeknek és a szülőknek is. A tegnapelőtt már jelentkezett egy gyerek, hogy be akar öltözni kapusnak, aminek nagyon örültem, egyelőre még csak próbálgatjuk, hogy kinek felelne meg ez a poszt, akinek tetszik, az bent marad a kapuban, és tovább foglalkozom vele. Egyelőre mindenki kipróbálhatja, elvégre kapusnak lenni felelősség, neki van a legfontosabb feladata egy mérkőzésen, és rengeteg múlik az ő teljesítményén” – véli a kapusedző.
Fetés Róbert és Fetés Norbert is volt már korosztályos válogatott, most új szerepben lépnek jégre. „Kissé szokatlan oktatóként tevékenykedni, de jó érzés a gyerekekkel foglalkozni. Jelenleg 31 játékosunk van, ez a szám remélhetőleg tovább nő majd. Mi is ilyenek voltunk, és úgy megszerettük a hokit, hogy tizennégy éve nem tudjuk abbahagyni. Az a célunk, hogy mindenki megtanuljon jól korcsolyázni, a többi azután alakul ki, nagyon összetett sportág, fejben is ott kell lenni, rátermettség, tehetség is kell hozzá” – részletezte Fetés Róbert.
Fetés Norbert szeretné visszaadni azt a sok lehetőséget, amit gyerekként kapott, hogy hokizhatott, és ezáltal feledhetetlen élményekkel gazdagodhatott. „Szeretnék segíteni a kicsiknek, hogy mozogjanak és sportoljanak, mert napjainkban ez kissé háttérbe szorult. Ez a műjégpálya nagy lehetőség, ki kell használni. Szerintem kell tudni a gyerekek nyelvén beszélni, de mi fiatalok vagyunk, így nincs gond. A legtöbben már jártak korcsolyázni a szüleikkel, aki pedig még nem tud, az is hamarosan megtanul.” <<

Hozzászólások