Török Samu úgy vallja: hogy még a nehéz élethelyzetben is a jót kell keresni, és nem árt, ha az embernek van humorérzéke

A kovásznai dr. Török Sándor (írói nevén Török Samu) 78. életévében jár, és 48 évet dolgozott a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórházban, de most is rendel, mert nem pihenhet. Úgy érzi, tenni kell valamit, ezért alig két éve nekikezdett megírni a saját humoros-tanulságos történeteit, amikből két kötet már meg is jelent, egy harmadik pedig kiadás előtt áll.

 

– Miként választotta az orvosi szakmát?

– Tizenhét éves koromban, amikor 10. osztályos voltam a kolozsvári református kollégiumban, épp szüneten voltunk, amikor jött egy kopasz újságíró, és afelől érdeklődött, hogy milyen szakmát választunk az érettségi után. Akkoriban nagyon fiatalon érettségiztünk, mert követni kellett a szovjet mintát, és gondolom, minél gyorsabban pótolni akarták a háborúban elveszett értelmiségieket. Tehát ott álltunk, és a barátok mondták, ki mi szeretne lenni, én pedig közben azon gondolkodtam, mit is mondhatnék, mert több minden érdekelt: szerettem volna írni, ugyanakkor a történelem is foglalkoztatott, valamint az orvosi szakma felé is kacsintgattam. Így végül rávágtam, hogy magabiztosnak tűnjek: én bizony orvos szeretnék lenni. Megjegyzem, ez volt az első interjúm, amit újságírónak adtam, és nem lett jó vége, mert mint kiderült, két év múlva az újságíró azt a lányt vette feleségül, akinek én is udvaroltam.

– Akkor egy kijelentésből lett elhatározás vezette a szakmához?

– Úgy tűnhet, de ez már régebb érlelődhetett bennem, mert a nagyhírű Xantus János úgy adta elő a biológiát, hogy az nem maradhatott nyomok nélkül. Még a Déli-sark-kutató 85 éves apját is elhozta nekünk előadást tartani az avitaminózisokról. Ilyen embereket nem lehet elfelejteni! Talán valóban ezért, de úgy történt, hogy 1964-ben Marosvásárhelyen végeztem az orvosi egyetemen, ott ismerkedtem meg első feleségemmel, aki évfolyamtársam volt (a jelenlegit pedig a kovásznai szívkórházban). Akkoriban a kihelyezés úgy működött, hogy az orvos nem nagyon válogathatott, hogy merre menjen dolgozni. Aki nem fogadta el a kihelyezést, nem kapott más munkát. Szerencsésnek mondhattuk magunkat, mert az egyetem után Erdélybe helyeztek, Szilágykövesdre. Ez egy elmaradott bányászfalu volt, és nagyon jó gyakorlóterep számunkra, mert annak idején meg kellett tanulnunk önállóan dolgozni, nem úgy, mint napjainkban, amikor egy orvos az egyetem után még 5–6 évig aláírási joggal sem rendelkezik, ami nem feltétlenül a legjobb. Szóval Szilágykövesden tettük, amit tudtunk, és olyan orvosi eseteket is megoldottunk, amiket lehet, most meggondolnék, hogy merjem-e vállalni. Akkor is és azután is ahhoz tartottam magam, hogy nem kell nekem mindent tudni, de nagyon tudni kell, mi az, amit nem tudok kellőképpen. Akkor kell a témában tapasztaltabbhoz folyamodni, de sohasem sétáltatni beteget a felelősség áthárításáért.

– Miként került a Dr. Benedek Géza Szívkórházhoz?

– Három évvel a szilágykövesdi kihelyezés után két hely üresedett a kovásznai szívkórházban. Ekkor vizsgáztunk oda, és még nagyon indulóban volt az intézmény, de dr. Benedek Géza és dr. Horváth Endre professzor azon dolgoztak, hogy hasznosra fordítsák a környezet adta lehetőségeket. Nagyon sok befolyásos ember fordult meg az intézményben, és az ezekkel ápolt kapcsolatot dr. Benedek Géza mindig a kórház javára fordította. Munkájának meg is lett az eredménye, hiszen amikor odakerültünk, csak 80 ággyal rendelkezett a kórház, és amikor dr. Benedek Géza 1986-ban nyugdíjba vonult, 700 ágyas kórházat hagyott hátra. Jómagam 48 évet dolgoztam az intézményben, voltam kardiológus főorvos, osztályvezető, 20 évig aligazgató. Azonban nyugdíjazásom után sem tudtam abbahagyni, most is rendelek, mert ez egy olyan hivatás, hogy az ember létformájává válik. Ugyanakkor egy önterápia is, mert nekem ugyanolyan jó élmény, ha egy páciens gyógyul, vagy annak reményével távozik, mint magának a páciensnek.

– Miként lett orvosból író?

– Érettségi-találkozót tartottunk, és mindenki mesélte, mi is történt vele az elmúlt évek során, de annyi érdekes történet hangzott el, hogy jobbnak láttuk, ha leírjuk. Nyugdíjasként volt időm megírni a velem történteket, és ezeket küldözgettem 12 barátomnak, akiket 12 dühös embernek becézek, ha kell, hadd zsigereljenek. Ezek az emberek egy idő után arra biztattak, hogy jelentessem meg könyv formájában a leírtakat. Egyik ismerősöm közbenjárásával egy magyarországi kiadó meg is jelentette Ajánlom magamat címmel. Aztán rájöttem, hogy még annyi el nem mondott történet van bennem, és azokat is ki szeretném írni. Így született meg a Hófehérke és más „mesék”, valamint a „Törpikék”, amelyek a Székely Hírmondó hasábjain is publikálásra kerültek. Nemrég megjelent a családtörténeti írásom Őseim a hőseim címmel, a kézdivásárhelyi Ambrózia Kiadó gondozásában; ez nemzedékről nemzedékre követi a család sorsát három háború viharai közepette.

– Aki ír, az olvas is. Ön mit olvas jelenleg?

– Úgy tartom, hogy egy értelmiségi embernek az olvasás kötelessége. Jelenleg Bayer Zsolt 1100 év Európa közepén című munkáját olvasom, és ajánlom mindenkinek, mert nagyon tartalmas. De szeretem Márait, Hemingwayt, vagy épp a magyar klasszikusokat olvasom néha újra. Az irodalommal akkor barátkoztam meg igazán, amikor édesapámat gyászoltam. Ekkor akadt a kezembe Karácsony Benő Napos oldala, amiben hasonló történt, és így azonosulni tudtam az író öngyógyító receptjével. Megtanított arra, hogy próbáljak a napos oldalon állni, még a nyomorúságban is, vagyis a jót keresni az eseményekben, s az sem árt, ha az embernek van humorérzéke. Későbbi professzorom, dr. Csiky Kálmán szerint ezt szublimálásnak hívják a pszichológusok. Ezt én úgy értelmeztem: tettekkel való felemelkedés. Abban az évben voltam a legeredményesebb a tanulásban. Az olvasás mellett folyamatosan írok, főleg azokon a napokon, amikor nincs rendelésem, mert érzem, hogy papírra kell vetnem a gondolataimat, jó, ha az ember kiírja magából a benne levő élményeket, gondolatokat.

– Történeteiben valós eseményeket ír le. Volt-e olyan, hogy valamelyik szereplő panaszkodott, amiért megjelent a kötetben?

– Még senki sem panaszkodott, hogy megemlítettem őt írásban, legfeljebb szóltak, hogy talán nem is úgy volt, nem is azzal az illetővel történt, hanem egy másikkal, de ilyenkor összevetjük, kinek jobb a memóriája, és gyakran beismerem, hogy egy kicsit ködösítek, épp azért, hogy ne legyek személyeskedő. Számomra mindig a történet tanulsága, a humora a fontos.

– Ha most lenne fiatal, orvos vagy inkább író lenne?

– Akkor is az orvosi szakmát választanám, és ha úgy adódna, akkor is a szívkórházhoz jönnék, mert olyan szakmai és élettapasztalatokat szerezhettem itt, amik nagyon meghatározók életemben. A kórház egész országra kiterjedő betegpopulációja, sokféle ember, köztük kiváló művész, tudós, politikus megismerésére adott alkalmat, és ugyanakkor a küldő intézmények, vezető egyetemi klinikák pulzusán is rajta tarthattuk a kezünket. Ahogy ma ismerem magam, idővel biztosan papírra vetném az általam átélt és tapasztalt élményeket, de az akkor sem lenne elég. Figyelném tovább az életet, az embereket, csakúgy, mint most, mert íme, ennyi év után is még ismerkedek önmagammal is a riporter kérdéseire válaszolva.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Kis helyen nagy nemzeti élmény

Kétezer kilométer néhány kézfogásért. Van ilyen, különösen szerelmeséknél. Maradjon vélük is a tisztelet! Töprengő magyar nyugdíjas, fölemelt ujjal, azt is kiszámítaná, hány ezer kilométert kellett karddal, íjjal a kézben megtenniük a magyar csapatoknak, népnek, míg eljutottak, na nem egy hét alatt, mondjuk Székelyföldre, Csehétfalvára, immár hét országban közismert emberünk, Balázs Antal szülő- és fölnevelő falujáig. Évtizedek óta sepsiszentgyörgyi lakos. Fafaragó, lelkes fákat készített az 1849-es aradi vértanúknak is többek között Sepsiszentgyörgynek, népének. Nemrég vitte a mostani Szlovákiába, a magyar felvidékre munkáit, mindössze egyezer kilométerre.

Tolsztoj hódította meg

A fellebbezések után új sorrend alakult ki a Kovászna megyei érettségizők listáján, ahol az első helyet 9,72-es átlaggal Fazakas Réka vette át. A Mikes Kelemen Líceum reál szakos diákja magyar irodalomból kapott 9,1-es jegyét óvta meg, és 4 tizedpontos emeléssel lett a magyar tagozatosok legjobbika. Telefoninterjúnk azután készült, hogy háromórás sorban állás után Kolozsváron beiratkozott a magyar–orosz szakra.

Együtt erősek vagyunk

Dr. Lomnici Zoltán jogásszal, az Emberi Méltóság Tanácsa nevű civilszervezet vezetőjével kis híján egy esztendeje beszélgettünk, a Gelencén tett látogatása alkalmából. Az akkor elhangzottak pedig mára sajnos még időszerűbbé váltak.

Nyertes stratégiája volt

Az idei érettségin a megyében a magyar tagozatosok legjobbjának 9,65-ös átlaggal Sebestyén Krisztina, a Székely Mikó Kollégium Dálnokból ingázó diákja bizonyult. Amint elmondta, a maga 9,40 körüli év végi átlagával ő csak közepes tanulónak számított a matematika-informatika profilú osztályban, elsőségének híre tehát meglepő, hihetetlen és felfoghatatlan volt számára.

Tíz év – tíz kérdés

Június 20-án volt tíz éve annak, hogy Tamás Sándor a megyei önkormányzat elnökeként letette a hivatali esküt. A kerek évforduló apropóján a legutóbbi, Kézdiszentléleken tartott megyetanácsülés után kértük fel számadó interjúra. Nem csak arról beszélt, mire büszke és mit bánt meg, többek között az ideális politikus robotképét is megrajzolta számunkra.

A történelemből merítő regényíró

Voloncs Attila a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum végzős diákja. Mindössze 18 éves, de már elmondhatja magáról, hogy publikált szerző, hiszen nemrég jelent meg Virágok esztendeje című történelmi regénye, amelynek cselekménye az őszirózsás forradalom idején játszódik. A tehetséges fiatal szerzőt a kötet születésének körülményeiről, az irodalomhoz kötődő viszonyáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.

Interjú Adrian Ordeannal, a Compact B gitárosával

Az idei Szent György Napok egyik sztárfellépője a tavaly újraalakult Compact B volt. A koncert előtt Adrian Ordean gitáros-zeneszerző-producer-hangmérnökkel egyebek mellett a huszonkét évvel ezelőtti kilépésről, a Paul Csucsival zajló pereskedésről, a zenekar idei terveiről és szólóalbumáról is beszélgettünk.

Csuklógyakorlat ködben

Deák Magdolnát, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző magyar nyelv és irodalom, pedagógiai kommunikáció és módszertantanárát választották az Év tanárának szombaton, Budapesten, a Magyarság Házában tartott ünnepségen. A kilenc jelölt közül további két anyaországi és két külhoni magyar pedagógus részesült a kozepsuli.hu oldal által alapított elismerésben. Deák Magdolna a kooperatív tanulási módszereket dráma- és élménypedagógiai módszerekkel ötvözi. Vallja, hogy minden negatív dolog pozitívvá alakítható. Vele készült interjúnk során egy türelmes, lelkes pedagógus nevelési elveibe, innovatív tanítási módszereibe nyerhettünk betekintést.

„Ragaszkodom az autentikushoz”

A kovásznai születésű Teleki Aranka egyéni népviselet-kiállítása május 25-ig látogatható a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában. Az alábbi beszélgetésben egyebek mellett a kezdetekről és a tervekről is kérdeztük a Kézdivásárhelyen élő és alkotó ruhatervezőt és -készítőt.

A bizalom a legfontosabb

Molnár Imola, a baróti unitárius egyházközség új lelkésze 1987-ben született Felsőrákoson. Szülőfalujában, majd Baróton tanult, a középiskolát Székelykeresztúron, az unitárius kollégiumban végezte, aztán a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet unitárius karán folytatta tanulmányait. A négyéves alapképzés után másfél évet Bölönben volt gyakorló teológus, 2013-ban Nagyváradra került, ahol előbb egy évig segédlelkészként, majd rendes lelkészként szolgált. 2018 februárjában, meghívás útján a baróti unitárius egyházközség lelkipásztorává választották, első istentiszteletét éppen húsvét vasárnapján tartotta. Arra kértük, beszéljen röviden életútjáról, a lelkészi hivatásról, elképzeléseiről.

Az orgona lordjai Háromszéken

Rákász Gergely koncertorgonista Lords Of The Organ II. című műsorával nyolcállomásos Erdélyi körútra indul. Az április 22-én, vasárnap Sepsiszentgyörgyön és 26-án, csütörtökön Kézdivásárhelyen koncertező művésszel egyebek mellett a turné koncepciójáról, a látványkoncertről és a művészetet a ripacskodástól elválasztó határról beszélgettünk.

Mesekönyvek bemutatáson

Gál Andrea brassói születésű író, kutató, szerkesztő, tanár, és amiről faggattuk, az a két gyerekkönyve: a Fecske utca 12. (Koinónia Kiadó, 2016) és a Hátamon a zsákom (Koinónia Kiadó, 2017) körül fogalmazódik meg. Mindkettő vonzereje abból ered, hogy a hasonló élethelyzetű gyerekek könnyen azonosulhatnak az azonos korú szereplőkkel.

Lelki kapcsolatban Erdéllyel

Ma 19 órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus király katolikus templomban, vasárnap 19 órától pedig a kézdivásárhelyi Vigadóban koncertezik a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Sebestyén Márta népdalénekes, aki ezúttal Andrejszki Judittal, a magyar régizene-műfaj jeles képviselőjével lép fel. A virágnak megtiltani nem lehet című tavaszköszöntő műsorukban a népzene és régi zene rejtett összefüggéseit boncolgatják. A magyar népdal nagyasszonya telefonon adott exkluzív interjút lapunknak.

Nemzeti ügyekben összezárni

Három hónappal a benyújtása után, a román parlament közigazgatási bizottsága kedden napirendre tűzte, majd vita nélkül elutasította a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvényjavaslatot. Az ülésen meghívottként jelen volt annak előterjesztője, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő is, akivel a történtekről Sepsiszentgyörgyön beszélgettünk.

A hit Isten ajándéka

Nemzetközi kihatású kezdeményezésre adott igenlő választ február 20-án a Magyar Országgyűlés, kimondva, hogy január 13-a legyen ezentúl a vallásszabadság napja. Az Erdélyi Unitárius Egyház és a testvéregyházak terjesztették elő a javaslatot a nemzet parlamentje elé, mely példás összefogásra buzdította annak pártjait. Miben áll ennek fő világnézeti és politikai tartalma, milyen közösségi mozgatórúgók állnak mögötte? – kérdeztük az előterjesztés egyik fő kezdeményezőjétől, Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkésztől, az Erdélyi Unitárius Egyház közügyigazgatójától.