Török Samu úgy vallja: hogy még a nehéz élethelyzetben is a jót kell keresni, és nem árt, ha az embernek van humorérzéke

A kovásznai dr. Török Sándor (írói nevén Török Samu) 78. életévében jár, és 48 évet dolgozott a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórházban, de most is rendel, mert nem pihenhet. Úgy érzi, tenni kell valamit, ezért alig két éve nekikezdett megírni a saját humoros-tanulságos történeteit, amikből két kötet már meg is jelent, egy harmadik pedig kiadás előtt áll.

 

– Miként választotta az orvosi szakmát?

– Tizenhét éves koromban, amikor 10. osztályos voltam a kolozsvári református kollégiumban, épp szüneten voltunk, amikor jött egy kopasz újságíró, és afelől érdeklődött, hogy milyen szakmát választunk az érettségi után. Akkoriban nagyon fiatalon érettségiztünk, mert követni kellett a szovjet mintát, és gondolom, minél gyorsabban pótolni akarták a háborúban elveszett értelmiségieket. Tehát ott álltunk, és a barátok mondták, ki mi szeretne lenni, én pedig közben azon gondolkodtam, mit is mondhatnék, mert több minden érdekelt: szerettem volna írni, ugyanakkor a történelem is foglalkoztatott, valamint az orvosi szakma felé is kacsintgattam. Így végül rávágtam, hogy magabiztosnak tűnjek: én bizony orvos szeretnék lenni. Megjegyzem, ez volt az első interjúm, amit újságírónak adtam, és nem lett jó vége, mert mint kiderült, két év múlva az újságíró azt a lányt vette feleségül, akinek én is udvaroltam.

– Akkor egy kijelentésből lett elhatározás vezette a szakmához?

– Úgy tűnhet, de ez már régebb érlelődhetett bennem, mert a nagyhírű Xantus János úgy adta elő a biológiát, hogy az nem maradhatott nyomok nélkül. Még a Déli-sark-kutató 85 éves apját is elhozta nekünk előadást tartani az avitaminózisokról. Ilyen embereket nem lehet elfelejteni! Talán valóban ezért, de úgy történt, hogy 1964-ben Marosvásárhelyen végeztem az orvosi egyetemen, ott ismerkedtem meg első feleségemmel, aki évfolyamtársam volt (a jelenlegit pedig a kovásznai szívkórházban). Akkoriban a kihelyezés úgy működött, hogy az orvos nem nagyon válogathatott, hogy merre menjen dolgozni. Aki nem fogadta el a kihelyezést, nem kapott más munkát. Szerencsésnek mondhattuk magunkat, mert az egyetem után Erdélybe helyeztek, Szilágykövesdre. Ez egy elmaradott bányászfalu volt, és nagyon jó gyakorlóterep számunkra, mert annak idején meg kellett tanulnunk önállóan dolgozni, nem úgy, mint napjainkban, amikor egy orvos az egyetem után még 5–6 évig aláírási joggal sem rendelkezik, ami nem feltétlenül a legjobb. Szóval Szilágykövesden tettük, amit tudtunk, és olyan orvosi eseteket is megoldottunk, amiket lehet, most meggondolnék, hogy merjem-e vállalni. Akkor is és azután is ahhoz tartottam magam, hogy nem kell nekem mindent tudni, de nagyon tudni kell, mi az, amit nem tudok kellőképpen. Akkor kell a témában tapasztaltabbhoz folyamodni, de sohasem sétáltatni beteget a felelősség áthárításáért.

– Miként került a Dr. Benedek Géza Szívkórházhoz?

– Három évvel a szilágykövesdi kihelyezés után két hely üresedett a kovásznai szívkórházban. Ekkor vizsgáztunk oda, és még nagyon indulóban volt az intézmény, de dr. Benedek Géza és dr. Horváth Endre professzor azon dolgoztak, hogy hasznosra fordítsák a környezet adta lehetőségeket. Nagyon sok befolyásos ember fordult meg az intézményben, és az ezekkel ápolt kapcsolatot dr. Benedek Géza mindig a kórház javára fordította. Munkájának meg is lett az eredménye, hiszen amikor odakerültünk, csak 80 ággyal rendelkezett a kórház, és amikor dr. Benedek Géza 1986-ban nyugdíjba vonult, 700 ágyas kórházat hagyott hátra. Jómagam 48 évet dolgoztam az intézményben, voltam kardiológus főorvos, osztályvezető, 20 évig aligazgató. Azonban nyugdíjazásom után sem tudtam abbahagyni, most is rendelek, mert ez egy olyan hivatás, hogy az ember létformájává válik. Ugyanakkor egy önterápia is, mert nekem ugyanolyan jó élmény, ha egy páciens gyógyul, vagy annak reményével távozik, mint magának a páciensnek.

– Miként lett orvosból író?

– Érettségi-találkozót tartottunk, és mindenki mesélte, mi is történt vele az elmúlt évek során, de annyi érdekes történet hangzott el, hogy jobbnak láttuk, ha leírjuk. Nyugdíjasként volt időm megírni a velem történteket, és ezeket küldözgettem 12 barátomnak, akiket 12 dühös embernek becézek, ha kell, hadd zsigereljenek. Ezek az emberek egy idő után arra biztattak, hogy jelentessem meg könyv formájában a leírtakat. Egyik ismerősöm közbenjárásával egy magyarországi kiadó meg is jelentette Ajánlom magamat címmel. Aztán rájöttem, hogy még annyi el nem mondott történet van bennem, és azokat is ki szeretném írni. Így született meg a Hófehérke és más „mesék”, valamint a „Törpikék”, amelyek a Székely Hírmondó hasábjain is publikálásra kerültek. Nemrég megjelent a családtörténeti írásom Őseim a hőseim címmel, a kézdivásárhelyi Ambrózia Kiadó gondozásában; ez nemzedékről nemzedékre követi a család sorsát három háború viharai közepette.

– Aki ír, az olvas is. Ön mit olvas jelenleg?

– Úgy tartom, hogy egy értelmiségi embernek az olvasás kötelessége. Jelenleg Bayer Zsolt 1100 év Európa közepén című munkáját olvasom, és ajánlom mindenkinek, mert nagyon tartalmas. De szeretem Márait, Hemingwayt, vagy épp a magyar klasszikusokat olvasom néha újra. Az irodalommal akkor barátkoztam meg igazán, amikor édesapámat gyászoltam. Ekkor akadt a kezembe Karácsony Benő Napos oldala, amiben hasonló történt, és így azonosulni tudtam az író öngyógyító receptjével. Megtanított arra, hogy próbáljak a napos oldalon állni, még a nyomorúságban is, vagyis a jót keresni az eseményekben, s az sem árt, ha az embernek van humorérzéke. Későbbi professzorom, dr. Csiky Kálmán szerint ezt szublimálásnak hívják a pszichológusok. Ezt én úgy értelmeztem: tettekkel való felemelkedés. Abban az évben voltam a legeredményesebb a tanulásban. Az olvasás mellett folyamatosan írok, főleg azokon a napokon, amikor nincs rendelésem, mert érzem, hogy papírra kell vetnem a gondolataimat, jó, ha az ember kiírja magából a benne levő élményeket, gondolatokat.

– Történeteiben valós eseményeket ír le. Volt-e olyan, hogy valamelyik szereplő panaszkodott, amiért megjelent a kötetben?

– Még senki sem panaszkodott, hogy megemlítettem őt írásban, legfeljebb szóltak, hogy talán nem is úgy volt, nem is azzal az illetővel történt, hanem egy másikkal, de ilyenkor összevetjük, kinek jobb a memóriája, és gyakran beismerem, hogy egy kicsit ködösítek, épp azért, hogy ne legyek személyeskedő. Számomra mindig a történet tanulsága, a humora a fontos.

– Ha most lenne fiatal, orvos vagy inkább író lenne?

– Akkor is az orvosi szakmát választanám, és ha úgy adódna, akkor is a szívkórházhoz jönnék, mert olyan szakmai és élettapasztalatokat szerezhettem itt, amik nagyon meghatározók életemben. A kórház egész országra kiterjedő betegpopulációja, sokféle ember, köztük kiváló művész, tudós, politikus megismerésére adott alkalmat, és ugyanakkor a küldő intézmények, vezető egyetemi klinikák pulzusán is rajta tarthattuk a kezünket. Ahogy ma ismerem magam, idővel biztosan papírra vetném az általam átélt és tapasztalt élményeket, de az akkor sem lenne elég. Figyelném tovább az életet, az embereket, csakúgy, mint most, mert íme, ennyi év után is még ismerkedek önmagammal is a riporter kérdéseire válaszolva.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Bemutatkozik a Road Of Life

A Road Of Life zenekar ez év májusában alakult Kézdivásárhelyen, de már több fellépést tudhatnak maguk mögött. A pop-rock műfajt képviselő együttes tagjai Gáspár Claudius (gitár, ének), Farnas Tamás (dob) és Máté Loránd (hegedű). Mindhárman egyetemisták, és hiszik, hogy a zene az ő útjuk az életben. A zenekar megalakulásáról, eddigi eredményeikről és jövőbeli terveikről kérdeztük Gáspár Claudiust, a Road Of Life frontemberét.

A magyar kultúra egy és oszthatatlan

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesítette dr. Borcsa Jánost az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A kézdivásárhelyi irodalomkritikus, irodalomtörténész, az Ambrózia Kiadó alapító vezetője – öt erdélyi társával együtt – szeptember 18-án Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán vehette át kitüntetését a Kárpát-medencei magyar kultúra feltérképezését és népszerűsítését szolgáló publikációs tevékenysége elismeréseként. Dr. Borcsa Jánost, lapunk munkatársát a díjról és színes munkásságáról kérdeztük.

Érzések hat húron

A kovásznai városnapok egyik kiemelkedő koncertjét a magyarországi thrash metal színtér meghatározó csapata, a Moby Dick adta. Mentes Norberttel, a Moby Dick és a nemzeti rockot játszó Hungarica együttesek dalszerző-gitárosával a koncert előtt beszélgettünk múltról és jövőről.

„Kicsúfoltak a nevem miatt”

Véget ért a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen Szőcs Petra Déva című első nagyjátékfilmje a Biennale College Cinema szekcióban mutatkozott be. A film az árvák sorsáról, a kirekesztésről, de a barátságról is szól, és háromszéki vonatkozása is van, két szereplője is háromszéki: Fatma Mohamed sepsiszentgyörgyi színésznő és az árkosi Nagy Csengelle. A filmfesztivál után Fatma Mohameddel beszélgettünk a filmbeli szerepéről.

Kovásznától Zangláig

A kovásznai 23 éves Konnát Árpád a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészeti Intézetének harmadévet végzett hallgatója a népvándorlás-középkor szakon. A Csoma Szobája Alapítvány keretében egyedüli Kovászna megyeiként négy hetet önkéntesként dolgozott Zanglában, ahol Kőrösi Csoma Sándor egy évet és négy hónapot töltött el. Zanglai tartózkodásuk alatt különféle izgalmas kalandokban volt része, találkozhatott a dalai lámával, és egy földcsuszamlást is szerencsésen túlélt. Ott szerzett tapasztalatairól és élményeiről ma 18 órától a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa-termében tart vetített képes előadást. Mi ezt megelőzően faggattuk.

Lappangó kézirat

A népéletet a maga igazi valójában és mélységében, különösen, ha az ideológiák torzításaitól zajos huszadik századot nézzük, soha nem ismerhetjük meg eléggé. Öröm, ha lappangó népi emlékiratok kerülnek elő, a néphez legközelebb álló tanítók és papok tollából születettek még beszédesebbek lehetnek. Telitalálatnak tűnik a Székely Nemzeti Múzeum és a Pro Havadtő Egyesület kiadásában most megjelent, dr. Kinda István által szerkesztett antológia, a Kispalástos küzdelem (1887–1966) egy nagyon jó tollú székely lelkész és pedagógus, Nagy Sándor írásaiból. A szerkesztővel beszélgettünk.

Orbán Viktor fia Kézdivásárhelyen

Július 29-én a magyarországi Felház mozgalom csapata tartott imanapot és dicsőítő alkalmat a kézdivásárhelyi Bujdosó vendéglőben. A 2015-ben alakult mozgalom egyik vezetője Orbán Viktor fia, Gáspár, aki a focikarrierjét megtörő sérülés után, egy afrikai önkéntes tevékenység során került közel Istenhez. A mozgalom céljairól és működéséről, hitről és jövőbeli tervekről beszélgettünk Orbán Gáspárral és Biegelbauer Pállal, a mozgalom egyik tagjával.

Kis helyen nagy nemzeti élmény

Kétezer kilométer néhány kézfogásért. Van ilyen, különösen szerelmeséknél. Maradjon vélük is a tisztelet! Töprengő magyar nyugdíjas, fölemelt ujjal, azt is kiszámítaná, hány ezer kilométert kellett karddal, íjjal a kézben megtenniük a magyar csapatoknak, népnek, míg eljutottak, na nem egy hét alatt, mondjuk Székelyföldre, Csehétfalvára, immár hét országban közismert emberünk, Balázs Antal szülő- és fölnevelő falujáig. Évtizedek óta sepsiszentgyörgyi lakos. Fafaragó, lelkes fákat készített az 1849-es aradi vértanúknak is többek között Sepsiszentgyörgynek, népének. Nemrég vitte a mostani Szlovákiába, a magyar felvidékre munkáit, mindössze egyezer kilométerre.

Tolsztoj hódította meg

A fellebbezések után új sorrend alakult ki a Kovászna megyei érettségizők listáján, ahol az első helyet 9,72-es átlaggal Fazakas Réka vette át. A Mikes Kelemen Líceum reál szakos diákja magyar irodalomból kapott 9,1-es jegyét óvta meg, és 4 tizedpontos emeléssel lett a magyar tagozatosok legjobbika. Telefoninterjúnk azután készült, hogy háromórás sorban állás után Kolozsváron beiratkozott a magyar–orosz szakra.

Együtt erősek vagyunk

Dr. Lomnici Zoltán jogásszal, az Emberi Méltóság Tanácsa nevű civilszervezet vezetőjével kis híján egy esztendeje beszélgettünk, a Gelencén tett látogatása alkalmából. Az akkor elhangzottak pedig mára sajnos még időszerűbbé váltak.

Nyertes stratégiája volt

Az idei érettségin a megyében a magyar tagozatosok legjobbjának 9,65-ös átlaggal Sebestyén Krisztina, a Székely Mikó Kollégium Dálnokból ingázó diákja bizonyult. Amint elmondta, a maga 9,40 körüli év végi átlagával ő csak közepes tanulónak számított a matematika-informatika profilú osztályban, elsőségének híre tehát meglepő, hihetetlen és felfoghatatlan volt számára.

Tíz év – tíz kérdés

Június 20-án volt tíz éve annak, hogy Tamás Sándor a megyei önkormányzat elnökeként letette a hivatali esküt. A kerek évforduló apropóján a legutóbbi, Kézdiszentléleken tartott megyetanácsülés után kértük fel számadó interjúra. Nem csak arról beszélt, mire büszke és mit bánt meg, többek között az ideális politikus robotképét is megrajzolta számunkra.

A történelemből merítő regényíró

Voloncs Attila a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum végzős diákja. Mindössze 18 éves, de már elmondhatja magáról, hogy publikált szerző, hiszen nemrég jelent meg Virágok esztendeje című történelmi regénye, amelynek cselekménye az őszirózsás forradalom idején játszódik. A tehetséges fiatal szerzőt a kötet születésének körülményeiről, az irodalomhoz kötődő viszonyáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.

Interjú Adrian Ordeannal, a Compact B gitárosával

Az idei Szent György Napok egyik sztárfellépője a tavaly újraalakult Compact B volt. A koncert előtt Adrian Ordean gitáros-zeneszerző-producer-hangmérnökkel egyebek mellett a huszonkét évvel ezelőtti kilépésről, a Paul Csucsival zajló pereskedésről, a zenekar idei terveiről és szólóalbumáról is beszélgettünk.

Csuklógyakorlat ködben

Deák Magdolnát, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző magyar nyelv és irodalom, pedagógiai kommunikáció és módszertantanárát választották az Év tanárának szombaton, Budapesten, a Magyarság Házában tartott ünnepségen. A kilenc jelölt közül további két anyaországi és két külhoni magyar pedagógus részesült a kozepsuli.hu oldal által alapított elismerésben. Deák Magdolna a kooperatív tanulási módszereket dráma- és élménypedagógiai módszerekkel ötvözi. Vallja, hogy minden negatív dolog pozitívvá alakítható. Vele készült interjúnk során egy türelmes, lelkes pedagógus nevelési elveibe, innovatív tanítási módszereibe nyerhettünk betekintést.