Sebestyén Krisztina angolul szeretne tovább tanulni

Az idei érettségin a megyében a magyar tagozatosok legjobbjának 9,65-ös átlaggal Sebestyén Krisztina, a Székely Mikó Kollégium Dálnokból ingázó diákja bizonyult. Amint elmondta, a maga 9,40 körüli év végi átlagával ő csak közepes tanulónak számított a matematika-informatika profilú osztályban, elsőségének híre tehát meglepő, hihetetlen és felfoghatatlan volt számára.

– Milyen stratégia szerint készültél az érettségire?
– Volt egy tanulási ütemtervem, naponta 2–2 esszét írtam elő magamnak megtanulni. Ezeket már korábban megírtam saját szavaimmal, mert így könnyebben megjegyeztem őket. Jegyzeteim, rajzaim voltak a leckékkel kapcsolatban, de persze így is volt olyan, amit be kellett magolni.

– Sikerült tartani magadat az ütemtervedhez?
– Az utóbbi időben nem, a kicsengetés utáni időben az egy napra előírt 4 esszé – 2 magyarból, 2 románból – már sok volt, nagyon fáradt is voltam. De év közben is tanultam, naponta 2–4 órát, attól függően, hogy másnap milyen tantárgyak következtek.

– Mi jelenti neked a pihenést?
– Iskolaidőben leginkább az alvás (az ingázás miatt Krisztina naponta fél 6-kor kelt –, szerz. megj.), hogy szellőzzön az agyam, esetleg a kutyasétáltatás, filmnézés, olvasás. Időigényesebb, nagyobb rákészülést igénylő hobbikkal nem foglalkoztam, mert bűntudatom volt, ha nem fektettem be az iskolai készülésbe a tőlem telhető legtöbbet.

– Te állítottad magadnak ilyen magasra a mércét, vagy a szüleid szigorúak?
– A szüleimnek korábban voltak elvárásaik – egyébként nagyon jóban vagyok velük, anyukám a legjobb barátnőm –, de később rám hagyták a dolgokat. Az osztályomban is nagyon erős volt a színvonal, és versengés is kialakult kezdetben, de aztán már inkább magamnak próbáltam megfelelni, kihozni magamból a maximumot egy-egy tantárgyból, különösen, ha éreztem, hogy az megy. Az informatika nem ilyen volt, azzal mindig küszködtem, a kódokkal nem találtam a közös nyelvet, de egy-két könnyebb leckére kapott jó jeggyel azért sikerült egyensúlyba hozni a dolgokat.

– A román jegyre különösen sokan panaszkodtak az idén, úgy érezték, lepontozták őket. Te azt kaptad, amire számítottál?
– Én kevesebbre számítottam, de egyébként óriási szerencsém volt, mert pont azt a két szerzőt kaptam, akiket nagyon tudtam: Eminescuból és Argheziből félévit is írtam, feleltem is.

– A román nyelv megtanulására mi volt a módszered?
– Kezdetben szavakat tanultam, és próbáltam üzletekben, különböző helyzetekben használni is a tudásom. Aztán meg sokat olvastam románul különböző magazinokat, divat- és lakberendezési lapokat. Az írás mindig jobban ment, mint a beszélgetés, mert élőben mindig van egy-egy szó, ami nem jut eszembe, és akkor elbizonytalanodom, bepánikolok.

– Szép emlék marad a suli, vagy inkább nyomasztó?
– Is-is. A napi rutin hiányozni fog, meg a barátok, volt egy-egy érdekesebb óra is, ami jól telt, de a korai felkelést nem fogom hiányolni.

– Melyek a további terveid?
– Egyelőre annyit tudok biztosan, hogy angolul szeretnék továbbtanulni. Közgazdaságra gondoltam, vagy nyelvekkel kapcsolatos szakra, még megfontolom. Próba szerencse alapon fogok felvételizni a nyáron, és ha majd úgy érzem, nem megy, nem szeretem, amit tanulok, majd átiratkozom valami másra.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:
  • User
    Dátum: 2018. július 9., 15:58
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Hiaba, na! Innen is latszik , hogy aki tanul az konnyen veszi a megmerettetest. A tobbi meg sopankodik , keresi a bukas okat , termeszetesen , meg veletlenul sem onmagaban!

  • User
    Dátum: 2018. július 9., 15:21
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Nem szeretném a kiváló érettségi eredményét kisebbíteni a mikós diáklánynak, de a fellebezés után kiderült, hogy egy mikeses tulszárnyalta, csupán a sors fintora, hogy nem őt dicsérjük munkájáért…

Ajánló

„Kicsúfoltak a nevem miatt”

Véget ért a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen Szőcs Petra Déva című első nagyjátékfilmje a Biennale College Cinema szekcióban mutatkozott be. A film az árvák sorsáról, a kirekesztésről, de a barátságról is szól, és háromszéki vonatkozása is van, két szereplője is háromszéki: Fatma Mohamed sepsiszentgyörgyi színésznő és az árkosi Nagy Csengelle. A filmfesztivál után Fatma Mohameddel beszélgettünk a filmbeli szerepéről.

Kovásznától Zangláig

A kovásznai 23 éves Konnát Árpád a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészeti Intézetének harmadévet végzett hallgatója a népvándorlás-középkor szakon. A Csoma Szobája Alapítvány keretében egyedüli Kovászna megyeiként négy hetet önkéntesként dolgozott Zanglában, ahol Kőrösi Csoma Sándor egy évet és négy hónapot töltött el. Zanglai tartózkodásuk alatt különféle izgalmas kalandokban volt része, találkozhatott a dalai lámával, és egy földcsuszamlást is szerencsésen túlélt. Ott szerzett tapasztalatairól és élményeiről ma 18 órától a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa-termében tart vetített képes előadást. Mi ezt megelőzően faggattuk.

Lappangó kézirat

A népéletet a maga igazi valójában és mélységében, különösen, ha az ideológiák torzításaitól zajos huszadik századot nézzük, soha nem ismerhetjük meg eléggé. Öröm, ha lappangó népi emlékiratok kerülnek elő, a néphez legközelebb álló tanítók és papok tollából születettek még beszédesebbek lehetnek. Telitalálatnak tűnik a Székely Nemzeti Múzeum és a Pro Havadtő Egyesület kiadásában most megjelent, dr. Kinda István által szerkesztett antológia, a Kispalástos küzdelem (1887–1966) egy nagyon jó tollú székely lelkész és pedagógus, Nagy Sándor írásaiból. A szerkesztővel beszélgettünk.

Orbán Viktor fia Kézdivásárhelyen

Július 29-én a magyarországi Felház mozgalom csapata tartott imanapot és dicsőítő alkalmat a kézdivásárhelyi Bujdosó vendéglőben. A 2015-ben alakult mozgalom egyik vezetője Orbán Viktor fia, Gáspár, aki a focikarrierjét megtörő sérülés után, egy afrikai önkéntes tevékenység során került közel Istenhez. A mozgalom céljairól és működéséről, hitről és jövőbeli tervekről beszélgettünk Orbán Gáspárral és Biegelbauer Pállal, a mozgalom egyik tagjával.

Kis helyen nagy nemzeti élmény

Kétezer kilométer néhány kézfogásért. Van ilyen, különösen szerelmeséknél. Maradjon vélük is a tisztelet! Töprengő magyar nyugdíjas, fölemelt ujjal, azt is kiszámítaná, hány ezer kilométert kellett karddal, íjjal a kézben megtenniük a magyar csapatoknak, népnek, míg eljutottak, na nem egy hét alatt, mondjuk Székelyföldre, Csehétfalvára, immár hét országban közismert emberünk, Balázs Antal szülő- és fölnevelő falujáig. Évtizedek óta sepsiszentgyörgyi lakos. Fafaragó, lelkes fákat készített az 1849-es aradi vértanúknak is többek között Sepsiszentgyörgynek, népének. Nemrég vitte a mostani Szlovákiába, a magyar felvidékre munkáit, mindössze egyezer kilométerre.

Tolsztoj hódította meg

A fellebbezések után új sorrend alakult ki a Kovászna megyei érettségizők listáján, ahol az első helyet 9,72-es átlaggal Fazakas Réka vette át. A Mikes Kelemen Líceum reál szakos diákja magyar irodalomból kapott 9,1-es jegyét óvta meg, és 4 tizedpontos emeléssel lett a magyar tagozatosok legjobbika. Telefoninterjúnk azután készült, hogy háromórás sorban állás után Kolozsváron beiratkozott a magyar–orosz szakra.

Együtt erősek vagyunk

Dr. Lomnici Zoltán jogásszal, az Emberi Méltóság Tanácsa nevű civilszervezet vezetőjével kis híján egy esztendeje beszélgettünk, a Gelencén tett látogatása alkalmából. Az akkor elhangzottak pedig mára sajnos még időszerűbbé váltak.

Tíz év – tíz kérdés

Június 20-án volt tíz éve annak, hogy Tamás Sándor a megyei önkormányzat elnökeként letette a hivatali esküt. A kerek évforduló apropóján a legutóbbi, Kézdiszentléleken tartott megyetanácsülés után kértük fel számadó interjúra. Nem csak arról beszélt, mire büszke és mit bánt meg, többek között az ideális politikus robotképét is megrajzolta számunkra.

A történelemből merítő regényíró

Voloncs Attila a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum végzős diákja. Mindössze 18 éves, de már elmondhatja magáról, hogy publikált szerző, hiszen nemrég jelent meg Virágok esztendeje című történelmi regénye, amelynek cselekménye az őszirózsás forradalom idején játszódik. A tehetséges fiatal szerzőt a kötet születésének körülményeiről, az irodalomhoz kötődő viszonyáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.

Interjú Adrian Ordeannal, a Compact B gitárosával

Az idei Szent György Napok egyik sztárfellépője a tavaly újraalakult Compact B volt. A koncert előtt Adrian Ordean gitáros-zeneszerző-producer-hangmérnökkel egyebek mellett a huszonkét évvel ezelőtti kilépésről, a Paul Csucsival zajló pereskedésről, a zenekar idei terveiről és szólóalbumáról is beszélgettünk.

Csuklógyakorlat ködben

Deák Magdolnát, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző magyar nyelv és irodalom, pedagógiai kommunikáció és módszertantanárát választották az Év tanárának szombaton, Budapesten, a Magyarság Házában tartott ünnepségen. A kilenc jelölt közül további két anyaországi és két külhoni magyar pedagógus részesült a kozepsuli.hu oldal által alapított elismerésben. Deák Magdolna a kooperatív tanulási módszereket dráma- és élménypedagógiai módszerekkel ötvözi. Vallja, hogy minden negatív dolog pozitívvá alakítható. Vele készült interjúnk során egy türelmes, lelkes pedagógus nevelési elveibe, innovatív tanítási módszereibe nyerhettünk betekintést.

„Ragaszkodom az autentikushoz”

A kovásznai születésű Teleki Aranka egyéni népviselet-kiállítása május 25-ig látogatható a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában. Az alábbi beszélgetésben egyebek mellett a kezdetekről és a tervekről is kérdeztük a Kézdivásárhelyen élő és alkotó ruhatervezőt és -készítőt.

A bizalom a legfontosabb

Molnár Imola, a baróti unitárius egyházközség új lelkésze 1987-ben született Felsőrákoson. Szülőfalujában, majd Baróton tanult, a középiskolát Székelykeresztúron, az unitárius kollégiumban végezte, aztán a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet unitárius karán folytatta tanulmányait. A négyéves alapképzés után másfél évet Bölönben volt gyakorló teológus, 2013-ban Nagyváradra került, ahol előbb egy évig segédlelkészként, majd rendes lelkészként szolgált. 2018 februárjában, meghívás útján a baróti unitárius egyházközség lelkipásztorává választották, első istentiszteletét éppen húsvét vasárnapján tartotta. Arra kértük, beszéljen röviden életútjáról, a lelkészi hivatásról, elképzeléseiről.

Orvosból lett író

A kovásznai dr. Török Sándor (írói nevén Török Samu) 78. életévében jár, és 48 évet dolgozott a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórházban, de most is rendel, mert nem pihenhet. Úgy érzi, tenni kell valamit, ezért alig két éve nekikezdett megírni a saját humoros-tanulságos történeteit, amikből két kötet már meg is jelent, egy harmadik pedig kiadás előtt áll.

Az orgona lordjai Háromszéken

Rákász Gergely koncertorgonista Lords Of The Organ II. című műsorával nyolcállomásos Erdélyi körútra indul. Az április 22-én, vasárnap Sepsiszentgyörgyön és 26-án, csütörtökön Kézdivásárhelyen koncertező művésszel egyebek mellett a turné koncepciójáról, a látványkoncertről és a művészetet a ripacskodástól elválasztó határról beszélgettünk.