Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nemzeti ügyekben összezárni

Nemzeti ügyekben összezárni Kovászna megye

Három hónappal a benyújtása után, a román parlament közigazgatási bizottsága kedden napirendre tűzte, majd vita nélkül elutasította a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvényjavaslatot. Az ülésen meghívottként jelen volt annak előterjesztője, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő is, akivel a történtekről Sepsiszentgyörgyön beszélgettünk.

– Milyen tapasztalat volt egy előítéletektől terhes közegben Székelyföld autonómiájának ügyét képviselni?
– Nagyon megterhelő, viszont én ennél sokkal rosszabbra számítottam. Ugyanis a bizottság elnöke a liberális Florin Roman, aki a román nemzeti ügyek egyik legindulatosabb képviselője, ami még nem is lenne baj, ha nála ez nem csapna át krónikus magyarellenességbe. Most azonban tisztességesen vezette az ülést, sőt, ő volt az, aki nem engedte, hogy elszabaduljanak az indulatok, ami bizony előfordulhatott volna.

– Mi volt ennek az oka?
– Egyes kollégák nem vették jónéven, hogy a december 1-jén esedékes román nemzeti ünnepet nem tekintem a sajátunknak.

– Magyar részről önön kívül még kik voltak jelen?– A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs, aki az én kérésemre vehetett részt az ülésen, sőt lehetőséget kapott az álláspontja kifejtésére is. A bizottság szavazati joggal rendelkező tagjaként ott volt továbbá Csoma Botond, Kolozs megyei, valamint Márton Árpád háromszéki képviselő, illetve megfigyelőként Benkő Erika, ugyancsak háromszéki képviselő is.

– Az ülés során hogyan zajlottak az események?
– Felszólalásomban rámutattam, hogy mi, székely–magyarok ragaszkodunk a nyelvünkhöz, hagyományainkhoz, jelképeinkhez, valamint himnuszunkhoz, és büszkék vagyunk a származásunkra. Tiszteletben tartjuk azonban a román nyelvet, jelképeket, himnuszt és nemzeti ünnepet, és ezt elvárjuk fordítva is. Ugyanakkor emlékeztettem őket a gyulafehérvári határozatra, mely teljes nemzeti szabadságot ígért az együtt élő népeknek. Végül pedig rámutattam, hogy az autonómia nem változtatja meg a határokat, hanem csupán saját sorsunk irányítását ruházza ránk.
Izsák Balázs szintén megpróbálta eloszlatni az autonómiával kapcsolatos téves eszméket, európai példákat hozván fel annak a számbeli többségre és kisebbségre egyaránt gyakorolt jótékony hatására. Márton Árpád képviselő is kiállt az autonómia mellett, a kétségek eloszlatása végett pedig a törvényjavaslat cikkelyenként történő megvitatását javasolta. Érveink azonban sajnos leperegtek a több évtizedes előítéletek falán, és a tervezetet vita nélkül leszavazták.

– Miként értékeli a történteket?
– Az elutasítás ellenére előrelépésnek tartom, hogy eddig példátlan módon Székelyföld autonómiáját napirendre tűzték, mint ahogy azt is, hogy az RMDSZ képviselői részt vettek ennek a megtárgyalásán, és érvekkel támasztották alá ennek szükséges voltát.

– Levonható valamilyen tanulság a történtekből?
– Igen: a nemzeti ügyekben össze kell fogni. Ebben követnünk kell a románokat, ugyanis a nemzetet érintő kérdésekben pártjaik összezárnak, és egységes álláspontot képviselnek. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a többségi képviselőknek fogalmuk sincs az autonómia mibenlétéről, ezért elsődleges feladatunknak tekintem, hogy erről felvilágosítsuk őket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. március 22., 7:37
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Tegyuk fol,hogy Romaniaban nem magyar kissebbseg elne,hanem orosz.Mit gondoltok ezt Putin hogyan oldana meg.En elmondom nektek.Bekuldene a kemjeit akik megszerveznenek egy nepszavazast az orosz kissebbseg koreiben,amit biztosra vehettek,hogy 99 szazalekban kihoznanak,hogy ezen kissebbseg autonomiat akar,aztan ha a nagytobbseg nem egyezne bele ezen eredmenyekbe,az orosz hadsereg szepen megszallna a kissebbseg teruleteit,azon a cimen,hogy vedelmezni jott az itt elo orosz kissebbseget es a problema meg is volna oldva, mint a Krim felszigeten.Ugye milyen kar,hogy nem oroszok vagyunk hanem magyarok ,akik mindent becsuletes es egyenes uton szeretunk elerni.