Huszonöt éve vagyok színpadon, és tisztán látom, hogy meddig mehetek el a show, a szórakoztatás irányába Fotó: Tofán Levente

Rákász Gergely koncertorgonista Lords Of The Organ II. című műsorával nyolcállomásos Erdélyi körútra indul. Az április 22-én, vasárnap Sepsiszentgyörgyön és 26-án, csütörtökön Kézdivásárhelyen koncertező művésszel egyebek mellett a turné koncepciójáról, a látványkoncertről és a művészetet a ripacskodástól elválasztó határról beszélgettünk.

 

– Mit jelent a turné címe (Lords of the organ – Az orgona lordjai – szerk.)?

– A Lords Of The Organ köré egy brandet építenék, ami évről évre más műsorral, ám ugyanazzal a koncepcióval térne vissza. A címválasztással is azt szeretném sugallni, hogy van itt valami nagyon ősi, elementáris erejű gondolat, ami elvesztette a fényét. A legtöbb ember szemében az orgona valami poros, karzatra szorult, régi, köhögős, időnként fájdalmas és néha dögunalmas dolog. Ehhez képest ez az a hangszer, amelyet a római gladiátor-viadalokon szekéren húztak, hogy a tömeget szórakoztassa, királyok meg császárok hallgatták, és kisajátította az egyház. Ezt a fényét visszaállítani komoly munkát igényel. Michael Flatley a Lord Of The Dance-szel ezt tette, egy mély, elementáris erejű, ősi kultúrát állított úgy színpadra, hogy az bárki számára befogadható volt, mégsem veszített semmit az értékéből. Ugyanezt szerettem volna, visszaállítani az orgona show-arcát, azt, hogy tömegek szórakoztatására alkalmas, de nagyon igényes és kulturált módon. A cím kapcsán van egy olyan hátsó gondolat is, hogy ha az orgona a hangszerek királya, a lordok a főurak, akik körülülik. Bach minden alkalommal helyet kap az asztalnál, őt idén többek között Gershwin, Vivaldi és Bizet kíséri el.

– A Lords Of The Organ I. elkerülte Erdélyt…

– Sok felkérést kaptam a reformáció 500. évfordulója alkalmával, így tavaly azt a műsort hoztam Erdélybe. Döntenem kellett, hogy hozzak-e két műsort, és kockáztassam azt, hogy valaki azt mondja annál, amelyik kevésbé van kézben, hogy „na, mi van, Rákász Gergely nem gyakorolt?”, ezt pedig nem akartam. Egységesen magas színvonalra törekszem mindig. Az orgonálás precíziós munka szellemben, kézben és lélekben egyaránt. Ha csak úgy odaugrom az orgonához, és félvállról eljátszom a Négy évszakot vagy a Bolerót, lehet, hogy tízből kilencen nem veszik észre, de én észreveszem, ahogy az az egy is. És nagyon fontos, hogy épp az, aki lélekben nagyon felkészült, akihez nagyon kell, hogy szóljon egy ilyen műsor, az a lehető legmagasabb értéket kapja. Ezért maradt el az 1-s, de majd lemezen elhozom.

– Az egyes zeneszerzők közismertebb művei mellett nehezebben emészthető darabokat is műsorra tűz?

– Igen. Nagyon fontos, hogy legyen egyensúly. Hadd hasonlítsam a csokoládéhoz. Az ember elkészítheti a világ legjobb csokoládéját, ám ha rossz a csomagolása, senki nem veszi meg. Egy koncert tartalma is ilyen: ha nincs hozzá jó csomagolás, hiába játszom fantasztikus értékű darabokat, senki nem jön el. Ezért a populáris, húzó darabok közé olyan tanítóműveket tűzdelek, amelyeket lehet, a közönség nem ismer, ám biztos vagyok abban, hogy elnyerik a tetszését.

– A látványkoncert is a csomagolás része?

– Tudatosan a része, hiszen a 21. század emberéhez kell szólni, aki a Facebook-hírfolyamán átteker, ha nem indul egy videó, aki, miközben hazaviszi gyerekét óvodából vagy iskolából, telefonál, közben az okostelefonját bökdösi az orrával. Ha ennek az embernek azt mondom, üljön le, és másfél órán át hallgasson zenét pisszenés nélkül, hasfájása lesz. Ezért több érzékszervét stimuláljuk, talán kíváncsi lesz a produkcióra. Akciókamerák segítségével láthatják, hogy mi történik az orgonánál, emellett, mielőtt játszom, elmondom, mi történik a zenében, miért azt írta, amit írt a szerző, ki volt ő, hogyan élt, ezáltal kapcsolatba kerülünk a szerzővel. Erre erősítenek rá a művészi grafikák, amelyekkel mélyebbre ültetjük a szövegeimet, hogy a hallgató úgy menjen haza a koncertről, hogy kicsit emberebb ember lett. Ez a koncertjeim legfontosabb üzenete, hiszen az emberiség villogtatja az állati arcát nap mint nap, és a művész feladata az, hogy az embert az isteni arcára emlékeztesse. Arra az arcra, amelyiknek ösztönös kapcsolata van Bachhal, egy festménnyel, egy mély kultúrával, a teremtéssel, az élettel. Ha a művész ezt a feladatát nem látja el, akkor ripacskodik.

– Meddig mehet el a művész anélkül, hogy ripacskodna?

– Úgy vélem, minden művész egyénileg érzi ezt. Ismerek olyat is, aki egyáltalán nem megy semeddig azért, hogy „becsomagolja a csokoládéját”, ezért nyomorog, és olyat is, aki mindent megtesz azért, hogy az ő csokoládéját vegyék meg, ezért csilivili a papíros, és néha a teljesítmény az érték rovására megy. Az egyénnel mindig szót lehet érteni, ám a tömeg olyan, mint a nyáj. És ha a nyájat akarjuk kiszolgálni, kolompolni kell. Az a művész, aki semmi mást nem tesz, csak jól kolompol, tömegeket vonz. Az, aki a kolompolás mellett érdekes belső szólamokat mutat meg, megosztja a hallgatóságot. Minél cizelláltabb, értékesebb egy produkció, annál több embert veszít el a tömegből.

– Mit nem szabad megtenni, hogy ne váljon kolompolássá a produkció?

– Nem szabad elárulni az üzenetet. Bach, Gershwin és Vivaldi olyan értéket alkottak, ami évszázadokon átnyúlik, és megérinti a ma emberét. Ha ezt a minőséget eláruljuk csak azért, hogy százzal többen hallgassák meg a koncertünket, szerintem ott elveszítünk valamit az értékből. Próbálok beállni valami olyan arany középútra, ha úgy tetszik, borotvaélre a látványkoncertekkel, hogy az érdektelenség irányába se essek le, ahogy a csinnadratta irányába se. Huszonöt éve vagyok színpadon, és tisztán látom, hogy meddig mehetek el a show, a szórakoztatás irányába.

– Mennyire befolyásolja a produkciót a nézőszám?

– Minden művész a lelkét teszi bele az alkotásba. Ezért ha kevesen vannak, felvetődik bennem a kérdés, „az én lelkem ennyit ér?” Nehéz, és ezen csak józanésszel lehet átlendülni, ellenkező esetben az ember ösztönösen mozdulna el a könnyű felé a nagyobb nézőszámért. Ám ez nem csak erről szól, és számomra nagyon fontos, hogy ha 2018-ban magyarként átjöhetek Erdélybe, egy-egy öltéssel összevarrjam a két nemzetrészt. Egy egy-egy kisebb településen nem csupán a koncerthallgató 50–100 személy van a latban, hanem egy nemzetsors, egy értékrend, ezért, amíg tudok a hangszeren játszani, mindig eljövök Erdélybe.

– Vajon Bachnak és a többieknek tetszene-e, ahogy előadja a szerzeményeiket?

– Szoktam velük vitatkozni, amikor játszom valamit. Bachhal kevesebbet, mert ő nagyvonalú volt, nem írt előadói javaslatokat a kottáiba, úgy gondolta, az előadó egy felnőtt, érett ember, aki el tudja dönteni, hogyan tudja stílusosan, élvezetesen eljátszani a darabot. A romantikusokkal és a posztromantikusokkal többet vitatkozom, mert ők utasításaikkal telepiszkálták a kottáikat. Arról, hogyan játszhatunk el egy zeneművet, megoszlanak a vélemények. Egyik tábor szerint csak úgy lehet, ahogy anno megszólalhatott. A másik tábor – és én inkább ezt képviselem – úgy véli, hogy Bach óta eltelt 300 év zenei evolúció, és ezt kihagyni azt jelentené, hogy halott zenét játszunk. Úgy vélem, egy művésznek át kell szűrnie önmagán a darabot, és az előadás attól lesz élő, hogy a ma élő emberekkel próbálom meg összekapcsolni a szerzőt. Ez egy érdekes szimbiózis, ahol a helyes arányokon van hangsúly. Ha a történetből kimarad a művész egója, nem sokat ér, ahogy akkor sem, ha túl nagy az egója, hiszen akkor kimarad belőle a szerző. Megtalálni a határokat, úgy vélem, egy élet munkája.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Bemutatkozik a Road Of Life

A Road Of Life zenekar ez év májusában alakult Kézdivásárhelyen, de már több fellépést tudhatnak maguk mögött. A pop-rock műfajt képviselő együttes tagjai Gáspár Claudius (gitár, ének), Farnas Tamás (dob) és Máté Loránd (hegedű). Mindhárman egyetemisták, és hiszik, hogy a zene az ő útjuk az életben. A zenekar megalakulásáról, eddigi eredményeikről és jövőbeli terveikről kérdeztük Gáspár Claudiust, a Road Of Life frontemberét.

A magyar kultúra egy és oszthatatlan

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesítette dr. Borcsa Jánost az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A kézdivásárhelyi irodalomkritikus, irodalomtörténész, az Ambrózia Kiadó alapító vezetője – öt erdélyi társával együtt – szeptember 18-án Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán vehette át kitüntetését a Kárpát-medencei magyar kultúra feltérképezését és népszerűsítését szolgáló publikációs tevékenysége elismeréseként. Dr. Borcsa Jánost, lapunk munkatársát a díjról és színes munkásságáról kérdeztük.

Érzések hat húron

A kovásznai városnapok egyik kiemelkedő koncertjét a magyarországi thrash metal színtér meghatározó csapata, a Moby Dick adta. Mentes Norberttel, a Moby Dick és a nemzeti rockot játszó Hungarica együttesek dalszerző-gitárosával a koncert előtt beszélgettünk múltról és jövőről.

„Kicsúfoltak a nevem miatt”

Véget ért a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen Szőcs Petra Déva című első nagyjátékfilmje a Biennale College Cinema szekcióban mutatkozott be. A film az árvák sorsáról, a kirekesztésről, de a barátságról is szól, és háromszéki vonatkozása is van, két szereplője is háromszéki: Fatma Mohamed sepsiszentgyörgyi színésznő és az árkosi Nagy Csengelle. A filmfesztivál után Fatma Mohameddel beszélgettünk a filmbeli szerepéről.

Kovásznától Zangláig

A kovásznai 23 éves Konnát Árpád a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészeti Intézetének harmadévet végzett hallgatója a népvándorlás-középkor szakon. A Csoma Szobája Alapítvány keretében egyedüli Kovászna megyeiként négy hetet önkéntesként dolgozott Zanglában, ahol Kőrösi Csoma Sándor egy évet és négy hónapot töltött el. Zanglai tartózkodásuk alatt különféle izgalmas kalandokban volt része, találkozhatott a dalai lámával, és egy földcsuszamlást is szerencsésen túlélt. Ott szerzett tapasztalatairól és élményeiről ma 18 órától a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa-termében tart vetített képes előadást. Mi ezt megelőzően faggattuk.

Lappangó kézirat

A népéletet a maga igazi valójában és mélységében, különösen, ha az ideológiák torzításaitól zajos huszadik századot nézzük, soha nem ismerhetjük meg eléggé. Öröm, ha lappangó népi emlékiratok kerülnek elő, a néphez legközelebb álló tanítók és papok tollából születettek még beszédesebbek lehetnek. Telitalálatnak tűnik a Székely Nemzeti Múzeum és a Pro Havadtő Egyesület kiadásában most megjelent, dr. Kinda István által szerkesztett antológia, a Kispalástos küzdelem (1887–1966) egy nagyon jó tollú székely lelkész és pedagógus, Nagy Sándor írásaiból. A szerkesztővel beszélgettünk.

Orbán Viktor fia Kézdivásárhelyen

Július 29-én a magyarországi Felház mozgalom csapata tartott imanapot és dicsőítő alkalmat a kézdivásárhelyi Bujdosó vendéglőben. A 2015-ben alakult mozgalom egyik vezetője Orbán Viktor fia, Gáspár, aki a focikarrierjét megtörő sérülés után, egy afrikai önkéntes tevékenység során került közel Istenhez. A mozgalom céljairól és működéséről, hitről és jövőbeli tervekről beszélgettünk Orbán Gáspárral és Biegelbauer Pállal, a mozgalom egyik tagjával.

Kis helyen nagy nemzeti élmény

Kétezer kilométer néhány kézfogásért. Van ilyen, különösen szerelmeséknél. Maradjon vélük is a tisztelet! Töprengő magyar nyugdíjas, fölemelt ujjal, azt is kiszámítaná, hány ezer kilométert kellett karddal, íjjal a kézben megtenniük a magyar csapatoknak, népnek, míg eljutottak, na nem egy hét alatt, mondjuk Székelyföldre, Csehétfalvára, immár hét országban közismert emberünk, Balázs Antal szülő- és fölnevelő falujáig. Évtizedek óta sepsiszentgyörgyi lakos. Fafaragó, lelkes fákat készített az 1849-es aradi vértanúknak is többek között Sepsiszentgyörgynek, népének. Nemrég vitte a mostani Szlovákiába, a magyar felvidékre munkáit, mindössze egyezer kilométerre.

Tolsztoj hódította meg

A fellebbezések után új sorrend alakult ki a Kovászna megyei érettségizők listáján, ahol az első helyet 9,72-es átlaggal Fazakas Réka vette át. A Mikes Kelemen Líceum reál szakos diákja magyar irodalomból kapott 9,1-es jegyét óvta meg, és 4 tizedpontos emeléssel lett a magyar tagozatosok legjobbika. Telefoninterjúnk azután készült, hogy háromórás sorban állás után Kolozsváron beiratkozott a magyar–orosz szakra.

Együtt erősek vagyunk

Dr. Lomnici Zoltán jogásszal, az Emberi Méltóság Tanácsa nevű civilszervezet vezetőjével kis híján egy esztendeje beszélgettünk, a Gelencén tett látogatása alkalmából. Az akkor elhangzottak pedig mára sajnos még időszerűbbé váltak.

Nyertes stratégiája volt

Az idei érettségin a megyében a magyar tagozatosok legjobbjának 9,65-ös átlaggal Sebestyén Krisztina, a Székely Mikó Kollégium Dálnokból ingázó diákja bizonyult. Amint elmondta, a maga 9,40 körüli év végi átlagával ő csak közepes tanulónak számított a matematika-informatika profilú osztályban, elsőségének híre tehát meglepő, hihetetlen és felfoghatatlan volt számára.

Tíz év – tíz kérdés

Június 20-án volt tíz éve annak, hogy Tamás Sándor a megyei önkormányzat elnökeként letette a hivatali esküt. A kerek évforduló apropóján a legutóbbi, Kézdiszentléleken tartott megyetanácsülés után kértük fel számadó interjúra. Nem csak arról beszélt, mire büszke és mit bánt meg, többek között az ideális politikus robotképét is megrajzolta számunkra.

A történelemből merítő regényíró

Voloncs Attila a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum végzős diákja. Mindössze 18 éves, de már elmondhatja magáról, hogy publikált szerző, hiszen nemrég jelent meg Virágok esztendeje című történelmi regénye, amelynek cselekménye az őszirózsás forradalom idején játszódik. A tehetséges fiatal szerzőt a kötet születésének körülményeiről, az irodalomhoz kötődő viszonyáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.

Interjú Adrian Ordeannal, a Compact B gitárosával

Az idei Szent György Napok egyik sztárfellépője a tavaly újraalakult Compact B volt. A koncert előtt Adrian Ordean gitáros-zeneszerző-producer-hangmérnökkel egyebek mellett a huszonkét évvel ezelőtti kilépésről, a Paul Csucsival zajló pereskedésről, a zenekar idei terveiről és szólóalbumáról is beszélgettünk.

Csuklógyakorlat ködben

Deák Magdolnát, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző magyar nyelv és irodalom, pedagógiai kommunikáció és módszertantanárát választották az Év tanárának szombaton, Budapesten, a Magyarság Házában tartott ünnepségen. A kilenc jelölt közül további két anyaországi és két külhoni magyar pedagógus részesült a kozepsuli.hu oldal által alapított elismerésben. Deák Magdolna a kooperatív tanulási módszereket dráma- és élménypedagógiai módszerekkel ötvözi. Vallja, hogy minden negatív dolog pozitívvá alakítható. Vele készült interjúnk során egy türelmes, lelkes pedagógus nevelési elveibe, innovatív tanítási módszereibe nyerhettünk betekintést.