Huszonöt éve vagyok színpadon, és tisztán látom, hogy meddig mehetek el a show, a szórakoztatás irányába Fotó: Tofán Levente

Rákász Gergely koncertorgonista Lords Of The Organ II. című műsorával nyolcállomásos Erdélyi körútra indul. Az április 22-én, vasárnap Sepsiszentgyörgyön és 26-án, csütörtökön Kézdivásárhelyen koncertező művésszel egyebek mellett a turné koncepciójáról, a látványkoncertről és a művészetet a ripacskodástól elválasztó határról beszélgettünk.

 

– Mit jelent a turné címe (Lords of the organ – Az orgona lordjai – szerk.)?

– A Lords Of The Organ köré egy brandet építenék, ami évről évre más műsorral, ám ugyanazzal a koncepcióval térne vissza. A címválasztással is azt szeretném sugallni, hogy van itt valami nagyon ősi, elementáris erejű gondolat, ami elvesztette a fényét. A legtöbb ember szemében az orgona valami poros, karzatra szorult, régi, köhögős, időnként fájdalmas és néha dögunalmas dolog. Ehhez képest ez az a hangszer, amelyet a római gladiátor-viadalokon szekéren húztak, hogy a tömeget szórakoztassa, királyok meg császárok hallgatták, és kisajátította az egyház. Ezt a fényét visszaállítani komoly munkát igényel. Michael Flatley a Lord Of The Dance-szel ezt tette, egy mély, elementáris erejű, ősi kultúrát állított úgy színpadra, hogy az bárki számára befogadható volt, mégsem veszített semmit az értékéből. Ugyanezt szerettem volna, visszaállítani az orgona show-arcát, azt, hogy tömegek szórakoztatására alkalmas, de nagyon igényes és kulturált módon. A cím kapcsán van egy olyan hátsó gondolat is, hogy ha az orgona a hangszerek királya, a lordok a főurak, akik körülülik. Bach minden alkalommal helyet kap az asztalnál, őt idén többek között Gershwin, Vivaldi és Bizet kíséri el.

– A Lords Of The Organ I. elkerülte Erdélyt…

– Sok felkérést kaptam a reformáció 500. évfordulója alkalmával, így tavaly azt a műsort hoztam Erdélybe. Döntenem kellett, hogy hozzak-e két műsort, és kockáztassam azt, hogy valaki azt mondja annál, amelyik kevésbé van kézben, hogy „na, mi van, Rákász Gergely nem gyakorolt?”, ezt pedig nem akartam. Egységesen magas színvonalra törekszem mindig. Az orgonálás precíziós munka szellemben, kézben és lélekben egyaránt. Ha csak úgy odaugrom az orgonához, és félvállról eljátszom a Négy évszakot vagy a Bolerót, lehet, hogy tízből kilencen nem veszik észre, de én észreveszem, ahogy az az egy is. És nagyon fontos, hogy épp az, aki lélekben nagyon felkészült, akihez nagyon kell, hogy szóljon egy ilyen műsor, az a lehető legmagasabb értéket kapja. Ezért maradt el az 1-s, de majd lemezen elhozom.

– Az egyes zeneszerzők közismertebb művei mellett nehezebben emészthető darabokat is műsorra tűz?

– Igen. Nagyon fontos, hogy legyen egyensúly. Hadd hasonlítsam a csokoládéhoz. Az ember elkészítheti a világ legjobb csokoládéját, ám ha rossz a csomagolása, senki nem veszi meg. Egy koncert tartalma is ilyen: ha nincs hozzá jó csomagolás, hiába játszom fantasztikus értékű darabokat, senki nem jön el. Ezért a populáris, húzó darabok közé olyan tanítóműveket tűzdelek, amelyeket lehet, a közönség nem ismer, ám biztos vagyok abban, hogy elnyerik a tetszését.

– A látványkoncert is a csomagolás része?

– Tudatosan a része, hiszen a 21. század emberéhez kell szólni, aki a Facebook-hírfolyamán átteker, ha nem indul egy videó, aki, miközben hazaviszi gyerekét óvodából vagy iskolából, telefonál, közben az okostelefonját bökdösi az orrával. Ha ennek az embernek azt mondom, üljön le, és másfél órán át hallgasson zenét pisszenés nélkül, hasfájása lesz. Ezért több érzékszervét stimuláljuk, talán kíváncsi lesz a produkcióra. Akciókamerák segítségével láthatják, hogy mi történik az orgonánál, emellett, mielőtt játszom, elmondom, mi történik a zenében, miért azt írta, amit írt a szerző, ki volt ő, hogyan élt, ezáltal kapcsolatba kerülünk a szerzővel. Erre erősítenek rá a művészi grafikák, amelyekkel mélyebbre ültetjük a szövegeimet, hogy a hallgató úgy menjen haza a koncertről, hogy kicsit emberebb ember lett. Ez a koncertjeim legfontosabb üzenete, hiszen az emberiség villogtatja az állati arcát nap mint nap, és a művész feladata az, hogy az embert az isteni arcára emlékeztesse. Arra az arcra, amelyiknek ösztönös kapcsolata van Bachhal, egy festménnyel, egy mély kultúrával, a teremtéssel, az élettel. Ha a művész ezt a feladatát nem látja el, akkor ripacskodik.

– Meddig mehet el a művész anélkül, hogy ripacskodna?

– Úgy vélem, minden művész egyénileg érzi ezt. Ismerek olyat is, aki egyáltalán nem megy semeddig azért, hogy „becsomagolja a csokoládéját”, ezért nyomorog, és olyat is, aki mindent megtesz azért, hogy az ő csokoládéját vegyék meg, ezért csilivili a papíros, és néha a teljesítmény az érték rovására megy. Az egyénnel mindig szót lehet érteni, ám a tömeg olyan, mint a nyáj. És ha a nyájat akarjuk kiszolgálni, kolompolni kell. Az a művész, aki semmi mást nem tesz, csak jól kolompol, tömegeket vonz. Az, aki a kolompolás mellett érdekes belső szólamokat mutat meg, megosztja a hallgatóságot. Minél cizelláltabb, értékesebb egy produkció, annál több embert veszít el a tömegből.

– Mit nem szabad megtenni, hogy ne váljon kolompolássá a produkció?

– Nem szabad elárulni az üzenetet. Bach, Gershwin és Vivaldi olyan értéket alkottak, ami évszázadokon átnyúlik, és megérinti a ma emberét. Ha ezt a minőséget eláruljuk csak azért, hogy százzal többen hallgassák meg a koncertünket, szerintem ott elveszítünk valamit az értékből. Próbálok beállni valami olyan arany középútra, ha úgy tetszik, borotvaélre a látványkoncertekkel, hogy az érdektelenség irányába se essek le, ahogy a csinnadratta irányába se. Huszonöt éve vagyok színpadon, és tisztán látom, hogy meddig mehetek el a show, a szórakoztatás irányába.

– Mennyire befolyásolja a produkciót a nézőszám?

– Minden művész a lelkét teszi bele az alkotásba. Ezért ha kevesen vannak, felvetődik bennem a kérdés, „az én lelkem ennyit ér?” Nehéz, és ezen csak józanésszel lehet átlendülni, ellenkező esetben az ember ösztönösen mozdulna el a könnyű felé a nagyobb nézőszámért. Ám ez nem csak erről szól, és számomra nagyon fontos, hogy ha 2018-ban magyarként átjöhetek Erdélybe, egy-egy öltéssel összevarrjam a két nemzetrészt. Egy egy-egy kisebb településen nem csupán a koncerthallgató 50–100 személy van a latban, hanem egy nemzetsors, egy értékrend, ezért, amíg tudok a hangszeren játszani, mindig eljövök Erdélybe.

– Vajon Bachnak és a többieknek tetszene-e, ahogy előadja a szerzeményeiket?

– Szoktam velük vitatkozni, amikor játszom valamit. Bachhal kevesebbet, mert ő nagyvonalú volt, nem írt előadói javaslatokat a kottáiba, úgy gondolta, az előadó egy felnőtt, érett ember, aki el tudja dönteni, hogyan tudja stílusosan, élvezetesen eljátszani a darabot. A romantikusokkal és a posztromantikusokkal többet vitatkozom, mert ők utasításaikkal telepiszkálták a kottáikat. Arról, hogyan játszhatunk el egy zeneművet, megoszlanak a vélemények. Egyik tábor szerint csak úgy lehet, ahogy anno megszólalhatott. A másik tábor – és én inkább ezt képviselem – úgy véli, hogy Bach óta eltelt 300 év zenei evolúció, és ezt kihagyni azt jelentené, hogy halott zenét játszunk. Úgy vélem, egy művésznek át kell szűrnie önmagán a darabot, és az előadás attól lesz élő, hogy a ma élő emberekkel próbálom meg összekapcsolni a szerzőt. Ez egy érdekes szimbiózis, ahol a helyes arányokon van hangsúly. Ha a történetből kimarad a művész egója, nem sokat ér, ahogy akkor sem, ha túl nagy az egója, hiszen akkor kimarad belőle a szerző. Megtalálni a határokat, úgy vélem, egy élet munkája.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

A történelemből merítő regényíró

Voloncs Attila a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum végzős diákja. Mindössze 18 éves, de már elmondhatja magáról, hogy publikált szerző, hiszen nemrég jelent meg Virágok esztendeje című történelmi regénye, amelynek cselekménye az őszirózsás forradalom idején játszódik. A tehetséges fiatal szerzőt a kötet születésének körülményeiről, az irodalomhoz kötődő viszonyáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.

Interjú Adrian Ordeannal, a Compact B gitárosával

Az idei Szent György Napok egyik sztárfellépője a tavaly újraalakult Compact B volt. A koncert előtt Adrian Ordean gitáros-zeneszerző-producer-hangmérnökkel egyebek mellett a huszonkét évvel ezelőtti kilépésről, a Paul Csucsival zajló pereskedésről, a zenekar idei terveiről és szólóalbumáról is beszélgettünk.

Csuklógyakorlat ködben

Deák Magdolnát, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző magyar nyelv és irodalom, pedagógiai kommunikáció és módszertantanárát választották az Év tanárának szombaton, Budapesten, a Magyarság Házában tartott ünnepségen. A kilenc jelölt közül további két anyaországi és két külhoni magyar pedagógus részesült a kozepsuli.hu oldal által alapított elismerésben. Deák Magdolna a kooperatív tanulási módszereket dráma- és élménypedagógiai módszerekkel ötvözi. Vallja, hogy minden negatív dolog pozitívvá alakítható. Vele készült interjúnk során egy türelmes, lelkes pedagógus nevelési elveibe, innovatív tanítási módszereibe nyerhettünk betekintést.

„Ragaszkodom az autentikushoz”

A kovásznai születésű Teleki Aranka egyéni népviselet-kiállítása május 25-ig látogatható a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában. Az alábbi beszélgetésben egyebek mellett a kezdetekről és a tervekről is kérdeztük a Kézdivásárhelyen élő és alkotó ruhatervezőt és -készítőt.

A bizalom a legfontosabb

Molnár Imola, a baróti unitárius egyházközség új lelkésze 1987-ben született Felsőrákoson. Szülőfalujában, majd Baróton tanult, a középiskolát Székelykeresztúron, az unitárius kollégiumban végezte, aztán a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet unitárius karán folytatta tanulmányait. A négyéves alapképzés után másfél évet Bölönben volt gyakorló teológus, 2013-ban Nagyváradra került, ahol előbb egy évig segédlelkészként, majd rendes lelkészként szolgált. 2018 februárjában, meghívás útján a baróti unitárius egyházközség lelkipásztorává választották, első istentiszteletét éppen húsvét vasárnapján tartotta. Arra kértük, beszéljen röviden életútjáról, a lelkészi hivatásról, elképzeléseiről.

Orvosból lett író

A kovásznai dr. Török Sándor (írói nevén Török Samu) 78. életévében jár, és 48 évet dolgozott a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórházban, de most is rendel, mert nem pihenhet. Úgy érzi, tenni kell valamit, ezért alig két éve nekikezdett megírni a saját humoros-tanulságos történeteit, amikből két kötet már meg is jelent, egy harmadik pedig kiadás előtt áll.

Mesekönyvek bemutatáson

Gál Andrea brassói születésű író, kutató, szerkesztő, tanár, és amiről faggattuk, az a két gyerekkönyve: a Fecske utca 12. (Koinónia Kiadó, 2016) és a Hátamon a zsákom (Koinónia Kiadó, 2017) körül fogalmazódik meg. Mindkettő vonzereje abból ered, hogy a hasonló élethelyzetű gyerekek könnyen azonosulhatnak az azonos korú szereplőkkel.

Lelki kapcsolatban Erdéllyel

Ma 19 órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus király katolikus templomban, vasárnap 19 órától pedig a kézdivásárhelyi Vigadóban koncertezik a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Sebestyén Márta népdalénekes, aki ezúttal Andrejszki Judittal, a magyar régizene-műfaj jeles képviselőjével lép fel. A virágnak megtiltani nem lehet című tavaszköszöntő műsorukban a népzene és régi zene rejtett összefüggéseit boncolgatják. A magyar népdal nagyasszonya telefonon adott exkluzív interjút lapunknak.

Nemzeti ügyekben összezárni

Három hónappal a benyújtása után, a román parlament közigazgatási bizottsága kedden napirendre tűzte, majd vita nélkül elutasította a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvényjavaslatot. Az ülésen meghívottként jelen volt annak előterjesztője, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő is, akivel a történtekről Sepsiszentgyörgyön beszélgettünk.

A hit Isten ajándéka

Nemzetközi kihatású kezdeményezésre adott igenlő választ február 20-án a Magyar Országgyűlés, kimondva, hogy január 13-a legyen ezentúl a vallásszabadság napja. Az Erdélyi Unitárius Egyház és a testvéregyházak terjesztették elő a javaslatot a nemzet parlamentje elé, mely példás összefogásra buzdította annak pártjait. Miben áll ennek fő világnézeti és politikai tartalma, milyen közösségi mozgatórúgók állnak mögötte? – kérdeztük az előterjesztés egyik fő kezdeményezőjétől, Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkésztől, az Erdélyi Unitárius Egyház közügyigazgatójától.

Otthonba szorítva

Keresztes Bíborkát tíz évvel ezelőtt ismertem meg a kisbaconi vízimalomban, amint az osztovátában ülve csattogott szapora kezében a bolond. Nem mindennapi jelenség volt a vásznat szövő 14 éves kislány, aki úgy mondta, kedvenc elfoglaltsága a szövés. Az azóta eltelt évtized azt bizonyította, hogy nem pusztán múló gyermekkori szenvedélynek bizonyult a bájos nagylánnyá cseperedő Bíborka számára ez a régi világot idéző tevékenykedés, hiszen nem távozott messzire a szövőszéktől, azóta is folyamatosan kihallatszik Keresztes Etelka vízimolnárné házából a szövőszék malomzúgásba keveredett zaja.

Hobbiból lett karrier

A sepsiszentgyörgyi, 20 éves Forró Csongor a Mikes Kelemen Elméleti Líceum matek–infó szakán végzett, és alig több mint egy éve ragadott kamerát. Ma már több mint 200 ezer követőnek, főleg fiataloknak készít tartalmat Cresser néven a világ legnagyobb videomegosztóján, a YouTube-on. Célja, hogy szórakoztassa vagy épp nevelje azt a nemzedéket, amelyik már nem a tévében keres néznivalót, hanem interneten követ youtubereket, köztük Cressert.

„Apukámtól ered az egész”

A magyarországi Balogh Roland 2009-ben Montreux-ben a jazzgitár-verseny győztese lett, 2015-ben New Yorkban második helyen végzett a Wes Montgomery gitárversenyen, majd 2016-ban a Los Angelesben rendezett Six String Theory Competitionről hozta el a gitár kategória díját és a fődíjat. Ikertestvérével, Balogh Zoltán billentyűssel alapították meg a Finucci Bros Quartettet, amelynek legutóbbi kézdivásárhelyi koncertje után beszélgettünk a fiatal gitárossal.

A kortárs költészet él és virágzik

Sárkány Tímea Kézdivásárhelyen született, jelenleg Kolozsváron él. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar és összehasonlító irodalom szakán végzett 2017-ben. Mesterképzését a BBTE kritikai elmélet és multikulturális tanulmányok szakán kezdte. Egy tea mellett beszélgettünk pályájáról, verseiről, irodalmi meglátásairól.

Ha sokat kapunk, vissza is kell adni

Ambrus Attilával, az Antal Nimród rendezte A Viszkis című film sepsiszentgyörgyi bemutatója után, a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében megtartott közönségtalálkozót követően beszélgettünk.