Molnár Imola örömmel fogadta, hogy Barótra hívták lelkésznek

Molnár Imola, a baróti unitárius egyházközség új lelkésze 1987-ben született Felsőrákoson. Szülőfalujában, majd Baróton tanult, a középiskolát Székelykeresztúron, az unitárius kollégiumban végezte, aztán a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet unitárius karán folytatta tanulmányait. A négyéves alapképzés után másfél évet Bölönben volt gyakorló teológus, 2013-ban Nagyváradra került, ahol előbb egy évig segédlelkészként, majd rendes lelkészként szolgált. 2018 februárjában, meghívás útján a baróti unitárius egyházközség lelkipásztorává választották, első istentiszteletét éppen húsvét vasárnapján tartotta. Arra kértük, beszéljen röviden életútjáról, a lelkészi hivatásról, elképzeléseiről.

– Mikor fogalmazódott meg önben a gondolat, hogy lelkész legyen?
– Gyermekkoromban nem volt határozott elképzelésem arról, hogy felnőttként milyen munkakörben szeretnék elhelyezkedni, a lelkészi pálya lehetőségén úgy 17 éves korom környékén kezdtem gondolkodni. Mindenképpen azt szerettem volna, ha majd embe­rekkel foglalkozom, ha olyan munkahelyem lesz, ahol az előtérben az emberi kapcsolatok vannak, ahol a kölcsönös munka során értékeket lehet átadni, és befogadni. Konkrétan székelykeresztúri diákéveim alatt láttam át azt, hogy az egyházi munka teljesen hozzáillik ehhez az elképzelésemhez.
– Milyenek voltak a nagyváradi évek?
– Egy 140 fős unitárius szórványközösségnek voltam a lelkipásztora, ez a kis közösség a megmaradni akarásban, az egyházi élethez való ragaszkodásban példaértékűt mutatott. Nagyon jó volt az együttműködésünk más felekezetekkel, a mintegy 13 ezer reformátussal és 10–11 ezer római katolikus hívővel, de más magyar és román felekezetekkel is. Ünnepeket együtt tartottunk meg, közös kulturális programokat szerveztünk, de említhetem az ökumenikus imaheteket is. Ugyanakkor számomra a kapcsolatépítés szempontjából is kiváló hely volt Nagyvárad.
– Hogyan fogadta a baróti gyülekezet meghívását?
– Örvendtem neki. Nagyváradi éveim alatt több meghívást is kaptam más gyülekezetekbe, de úgy gondoltam, csak akkor megyek el onnan, ha valahova, szülőföldemhez közel hívnak. Unitárius lelkipásztorként az embernek vállalnia kell azt, hogy oda megy, ahova kihelyezik, elmozdulni akkor lehet, amikor lehetőség van rá. Mindenhol vannak előnyök, hátrányok is, az ember természetétől, értékrendjétől függ, hogy melyiket hogyan éli meg.
– Új szolgálati helyén mit tart majd szem előtt?
– Mindenhol elsősorban a gyülekezet jellege a fontos, ennek függvényében lehet olyan programokat, tevékenységeket szervezni, melyek aztán a gyülekezet hasznára, javára válnak. A hagyományos egyházi szolgálat mellett fontosnak tartom a családlátogatásokat, a gyermekekkel, fiatalokkal való foglalkozást is, de azt szeretném, ha minden korosztály találna valami magának valót az egyházi tevékenységekben. Az újítások sem tetszhetnek mindenkinek, ugyanakkor az sem, ha mindig csak a régihez, a megszokotthoz ragaszkodunk. A lényeg, hogy a hívek érezzék magukénak az egyházközséget, az abba befektetett munkájuknak legyen elismerése, az egyházközség fogalma ne egy alkalmi valamit, hanem az állandó otthonos helyet, az együtt megélt szép pillanatokat jelentse számukra. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a különböző felekezetetekkel való közös alkalmak is építően nyilvánulhatnak meg az emberi viszonyokban, sok mindent el lehet érni, ha a lelkészi szolgálat során erre is figyelmet szentelünk.
– Említette a fiatalokat. Ők hogy viszonyulnak az egyházhoz?
– Az elmúlt években sok gyerek- és felnőtt-táborban vettem részt, ezek arra is jók, hogy a fiatalok elképzeléseivel, igényeivel ismerkedjenek a lelkészek, a gond az, hogy a hiányos eszköztár miatt ezeket nem mindig lehet megvalósítani. Konkrétum például a fiataloknak az egyházhoz való viszonyulása. Nem úgy tapasztalom, hogy ne lenne hitük vagy igényük, csak sokszor a megfelelő formát nem találjuk, melyben ők a hitüket megélhetik. Kölcsönösen időt kell adnunk egymásnak, de türelemmel minden megvalósítható.
– Zárógondolatként: mit üzenne röviden a baróti unitárius egyházközség tagjainak?
– Minden új időszak elején vannak tervek és nyilván vannak fenntartások is. A tervek megvalósulásához idő kell, türelem és gondviselés jó sok. Számomra a hangsúly a közös munkán van, amit szeretném, ha egyszerűen, nyíltan, szeretettel végeznénk, s akkor biztos az eredmények sem maradnak el.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Bemutatkozik a Road Of Life

A Road Of Life zenekar ez év májusában alakult Kézdivásárhelyen, de már több fellépést tudhatnak maguk mögött. A pop-rock műfajt képviselő együttes tagjai Gáspár Claudius (gitár, ének), Farnas Tamás (dob) és Máté Loránd (hegedű). Mindhárman egyetemisták, és hiszik, hogy a zene az ő útjuk az életben. A zenekar megalakulásáról, eddigi eredményeikről és jövőbeli terveikről kérdeztük Gáspár Claudiust, a Road Of Life frontemberét.

A magyar kultúra egy és oszthatatlan

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesítette dr. Borcsa Jánost az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A kézdivásárhelyi irodalomkritikus, irodalomtörténész, az Ambrózia Kiadó alapító vezetője – öt erdélyi társával együtt – szeptember 18-án Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán vehette át kitüntetését a Kárpát-medencei magyar kultúra feltérképezését és népszerűsítését szolgáló publikációs tevékenysége elismeréseként. Dr. Borcsa Jánost, lapunk munkatársát a díjról és színes munkásságáról kérdeztük.

Érzések hat húron

A kovásznai városnapok egyik kiemelkedő koncertjét a magyarországi thrash metal színtér meghatározó csapata, a Moby Dick adta. Mentes Norberttel, a Moby Dick és a nemzeti rockot játszó Hungarica együttesek dalszerző-gitárosával a koncert előtt beszélgettünk múltról és jövőről.

„Kicsúfoltak a nevem miatt”

Véget ért a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen Szőcs Petra Déva című első nagyjátékfilmje a Biennale College Cinema szekcióban mutatkozott be. A film az árvák sorsáról, a kirekesztésről, de a barátságról is szól, és háromszéki vonatkozása is van, két szereplője is háromszéki: Fatma Mohamed sepsiszentgyörgyi színésznő és az árkosi Nagy Csengelle. A filmfesztivál után Fatma Mohameddel beszélgettünk a filmbeli szerepéről.

Kovásznától Zangláig

A kovásznai 23 éves Konnát Árpád a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészeti Intézetének harmadévet végzett hallgatója a népvándorlás-középkor szakon. A Csoma Szobája Alapítvány keretében egyedüli Kovászna megyeiként négy hetet önkéntesként dolgozott Zanglában, ahol Kőrösi Csoma Sándor egy évet és négy hónapot töltött el. Zanglai tartózkodásuk alatt különféle izgalmas kalandokban volt része, találkozhatott a dalai lámával, és egy földcsuszamlást is szerencsésen túlélt. Ott szerzett tapasztalatairól és élményeiről ma 18 órától a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa-termében tart vetített képes előadást. Mi ezt megelőzően faggattuk.

Lappangó kézirat

A népéletet a maga igazi valójában és mélységében, különösen, ha az ideológiák torzításaitól zajos huszadik századot nézzük, soha nem ismerhetjük meg eléggé. Öröm, ha lappangó népi emlékiratok kerülnek elő, a néphez legközelebb álló tanítók és papok tollából születettek még beszédesebbek lehetnek. Telitalálatnak tűnik a Székely Nemzeti Múzeum és a Pro Havadtő Egyesület kiadásában most megjelent, dr. Kinda István által szerkesztett antológia, a Kispalástos küzdelem (1887–1966) egy nagyon jó tollú székely lelkész és pedagógus, Nagy Sándor írásaiból. A szerkesztővel beszélgettünk.

Orbán Viktor fia Kézdivásárhelyen

Július 29-én a magyarországi Felház mozgalom csapata tartott imanapot és dicsőítő alkalmat a kézdivásárhelyi Bujdosó vendéglőben. A 2015-ben alakult mozgalom egyik vezetője Orbán Viktor fia, Gáspár, aki a focikarrierjét megtörő sérülés után, egy afrikai önkéntes tevékenység során került közel Istenhez. A mozgalom céljairól és működéséről, hitről és jövőbeli tervekről beszélgettünk Orbán Gáspárral és Biegelbauer Pállal, a mozgalom egyik tagjával.

Kis helyen nagy nemzeti élmény

Kétezer kilométer néhány kézfogásért. Van ilyen, különösen szerelmeséknél. Maradjon vélük is a tisztelet! Töprengő magyar nyugdíjas, fölemelt ujjal, azt is kiszámítaná, hány ezer kilométert kellett karddal, íjjal a kézben megtenniük a magyar csapatoknak, népnek, míg eljutottak, na nem egy hét alatt, mondjuk Székelyföldre, Csehétfalvára, immár hét országban közismert emberünk, Balázs Antal szülő- és fölnevelő falujáig. Évtizedek óta sepsiszentgyörgyi lakos. Fafaragó, lelkes fákat készített az 1849-es aradi vértanúknak is többek között Sepsiszentgyörgynek, népének. Nemrég vitte a mostani Szlovákiába, a magyar felvidékre munkáit, mindössze egyezer kilométerre.

Tolsztoj hódította meg

A fellebbezések után új sorrend alakult ki a Kovászna megyei érettségizők listáján, ahol az első helyet 9,72-es átlaggal Fazakas Réka vette át. A Mikes Kelemen Líceum reál szakos diákja magyar irodalomból kapott 9,1-es jegyét óvta meg, és 4 tizedpontos emeléssel lett a magyar tagozatosok legjobbika. Telefoninterjúnk azután készült, hogy háromórás sorban állás után Kolozsváron beiratkozott a magyar–orosz szakra.

Együtt erősek vagyunk

Dr. Lomnici Zoltán jogásszal, az Emberi Méltóság Tanácsa nevű civilszervezet vezetőjével kis híján egy esztendeje beszélgettünk, a Gelencén tett látogatása alkalmából. Az akkor elhangzottak pedig mára sajnos még időszerűbbé váltak.

Nyertes stratégiája volt

Az idei érettségin a megyében a magyar tagozatosok legjobbjának 9,65-ös átlaggal Sebestyén Krisztina, a Székely Mikó Kollégium Dálnokból ingázó diákja bizonyult. Amint elmondta, a maga 9,40 körüli év végi átlagával ő csak közepes tanulónak számított a matematika-informatika profilú osztályban, elsőségének híre tehát meglepő, hihetetlen és felfoghatatlan volt számára.

Tíz év – tíz kérdés

Június 20-án volt tíz éve annak, hogy Tamás Sándor a megyei önkormányzat elnökeként letette a hivatali esküt. A kerek évforduló apropóján a legutóbbi, Kézdiszentléleken tartott megyetanácsülés után kértük fel számadó interjúra. Nem csak arról beszélt, mire büszke és mit bánt meg, többek között az ideális politikus robotképét is megrajzolta számunkra.

A történelemből merítő regényíró

Voloncs Attila a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum végzős diákja. Mindössze 18 éves, de már elmondhatja magáról, hogy publikált szerző, hiszen nemrég jelent meg Virágok esztendeje című történelmi regénye, amelynek cselekménye az őszirózsás forradalom idején játszódik. A tehetséges fiatal szerzőt a kötet születésének körülményeiről, az irodalomhoz kötődő viszonyáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.

Interjú Adrian Ordeannal, a Compact B gitárosával

Az idei Szent György Napok egyik sztárfellépője a tavaly újraalakult Compact B volt. A koncert előtt Adrian Ordean gitáros-zeneszerző-producer-hangmérnökkel egyebek mellett a huszonkét évvel ezelőtti kilépésről, a Paul Csucsival zajló pereskedésről, a zenekar idei terveiről és szólóalbumáról is beszélgettünk.

Csuklógyakorlat ködben

Deák Magdolnát, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző magyar nyelv és irodalom, pedagógiai kommunikáció és módszertantanárát választották az Év tanárának szombaton, Budapesten, a Magyarság Házában tartott ünnepségen. A kilenc jelölt közül további két anyaországi és két külhoni magyar pedagógus részesült a kozepsuli.hu oldal által alapított elismerésben. Deák Magdolna a kooperatív tanulási módszereket dráma- és élménypedagógiai módszerekkel ötvözi. Vallja, hogy minden negatív dolog pozitívvá alakítható. Vele készült interjúnk során egy türelmes, lelkes pedagógus nevelési elveibe, innovatív tanítási módszereibe nyerhettünk betekintést.