Tíz kicsi székely

Tíz székelynek szűk volt a hely, lökdösődtek emiatt,

Egyik földre bukott, kilenc maradt, hátha jobb lesz.

Kilenc székely, ki székelyebb, azon vitatkozott,

De hogy melyik, csak nyolc tudta meg, bizony, csak nyolc.

Rusnya képűnek találta egyiket a hét,

Kivetették a setétbe, maradtak a szépek.

Megunt egyik csapot-papot, gépmadárral szállt el,

Nevét is már elfeledte, hat járja az útját.

Szép leány volt egy a hatból, messze vitte gazdag ura,

Gyerekéhez más a szava, mit bánja az öte.

Nagy szája miatt egy eltűnt, nyomát se keresd, mert nincsen,

Ki törődik már vele, hisz négyüknek sem könnyű.

Rossz barátot választott egy, ámde most már késő,

Boldogulást keres három, ha még megtalálná.

Átadták a zsandároknak egyiket, nem lép egyszerre,

Kettő tekint körbe-körbe, és most merre, merre?

Áruló vagy! – mondta egyik, tűnj el, amíg szuszoghatsz!

Egyedül maradt a székely, elpusztulna a bánatba.

– Ne bántsd magad – szólt egy asszonyhang, mint cukor, édes,

Márciusi szellő. Szeress inkább! Lettek hárman.

Hétpecsétes bilincsekből szabadult egy atyafi,

Ha megengednétek, én is… Beállt negyediknek.

Visszatér Ámerikából egy, akinek fáj a távol,

Gerendát hord, gyanta illatút, az ötödik.

Tetszhalálból feléled a zajra ő, a hatodik,

Csiszolja a homlokzatot, örvendjen a többi.

Idegen gúnyáját elveti, szóríttá testét,

Visszafogadják, mint elcsatangolt hetediket.

Anyaméhből üzen még egy, várjatok, türelmesen!

Beállanék nyolcadiknak, ha majd eljön ideje.

Nap és hold és hargitai fenyő összebeszélnek,

Legyen még egy kilencedik szent-szűzies nászból.

Áll az új ház, kettő, három, az asztalnál van még hely.

Dolog is van, kenyér is lesz. A tizedik te magad légy!