Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Karácsony Gyuri és a fuvarkvóta

Karácsony Gyuri és a fuvarkvóta Hintaszék

Abban az időben nem csak a húsra, gabonára, gyapjúra szabtak kvótát, hanem akinek tehenes vagy lovas fogata volt, az köteles volt az állam felé fuvart is bevállaljon. Ezt is fizették, de természetesen ezért is, ahogy mondani szokás csak apró pénzt adtak, mondhatni semmit. Karácsony Györgynek, a népi zenekar prímásának is volt egy néhány tehene, ezért neki is kötelessége volt fuvarozni az állam számára. Éppen Füvest termelték ki. Gyönyörű bükkös volt, a fogatosok pedig innen fuvarozták át Feredőre (Málnásfürdő – szerk. megj.), a vonatállomásra a méterfát. Karácsony Gyuri is naponta hordta a méterfát a Füves oldalából.

Karácsony Gyuri tanult, okos ember volt. Bodzában végezte a tanítóképzőt, de amikor lediplomázhatott volna, jött a II. bécsi döntés, Észak-Erdélyt Évegcsűrrel (Zalánpatak – szerk. megj.) együtt Magyarországhoz csatolták, és az ifjú diáknak haza kellett jönnie. Aztán neki is kijutott a pokolból, mert végig harcolta a világháborút, amikor pedig Évegcsűr visszatért Romániához, nehéz munkából kellett megéljen. Nappal az erdőn döntötte a fát, vágta, hasogatta, rakta, éjjel pedig muzsikált. De nem akárhogy. Úgy jártak az ujjai a kopott, rossz hegedű nyakán, és olyan cifrán muzsikált, hogy azt akármelyik cigányprímás megirigyelhette volna. Még ma is híre van muzsikájának Erdővidéken.

De Évegcsűrön hiába játszik jól az ember, muzsikából megélni nem lehet, ezért Karácsony Gyuri is – a lakodalmi és keresztelő muzsikálások mellett – az erdőn és mezőn kereste a megélhetést. Addig-addig hordogatta a méterfát, hogy a kapuja előtt már egy hatalmas farakás alakult ki, vagy 25–30 méter fa. Mivel Füves és a vonatállomás között jó nagy a távolság, ezért az emberek egyszer a kapujuk előtt összegyűjtötték a kvótára való fát, és onnan fuvarozták majd tovább át Feredőre. Karácsony Gyuri akkoriban az alszegben lakott, a katolikus templommal szemben, egy takaros, sárral tapasztott boronaházban. Naponta jártak el előtte a fogatosok és a falu csordája, ezért nagy odafigyeléssel rakta le a fát, hogy mellette kényelmesen el lehessen férni.

Egyik reggel Karácsony Gyuri már korán felébredt, ki sem volt virradva még, hátra ment az estállóba, vetett némi szénát a marháknak, és visszament a házba. Elfogyasztotta a früstököt, s amíg indult volna az erdőre egy-két csodaszép hallgatót elmuzsikált a kopott hegedűn.

„Hegedűmnek rongyos, kopott húrja,

Benne van a lelkem összes búja.

Benne van egy ifjúkori álmom,

Minden könnyem, minden imádságom.”

          Ez volt Karácsony Gyuri nótája. Letette a muzsikát, vette a posztózekét, és már ment is, hogy csordába csapja a teheneket. Előbb a kapu felé vette az irányt, hogy kinyissa. Amint kinyitotta, mintha földbe gyökerezett volna a lába, úgy meredt meg a látványtól. Egy hatalmas baksa volt a kapuja előtt. Pillantott a kert mellé, s hát az ő fája van berakva baksába az út kellős közepébe, úgy, hogy a falu csordája is alig-alig fér el mellette. Karácsony Gyuri poéta ember volt, nagy tehetséggel tudta szebbnél szebb versé formálni a szavakat, de amilyen áldott tehetséggel bánt a szép szavakkal, ugyanúgy a csúnya szavakkal is. Most is úgy megcifrázta, olyan többszörösen bővített mondatba foglalt bele minden szentet, az Öregistent és Szűz Máriát, éppen ott a katolikus templom előtt, hogy az egész alszeg felriadt.

Majdnem egy teljes napja ment rá Karácsony Gyurinak, amíg a fát visszarakta méterbe, a kapu elejébe. Aznap már nem is ment vissza az erdőre, s a fát még azon a héten átfuvarozta Feredőre.

Préda Barna

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük